THEALTER Fesztivál - performanszok - Tózsa Mikolt - Szántusz Noémi

Itt és most! De igazán!

A performansszal kapcsolatos tanulmányaimból egy rendkívül izgalmas és szélsőségesen öntörvényű műfajra (formára?) emlékszem. A hívószavak: a tét, a kockázat, a sűrítettség, a hatás, a reakció és interakció, az öndefiníció és a provokáció. Mind erős kifejezés, amellyel úgy gondolom, hogy az alkotóknak messzemenőkig óvatosan kell bánni. (Ha ez itt most ellentmondásnak tűnik, akkor megerősítem: az!)

A THEALTER Fesztivál idei programjában a Freeszfe Egyesület két performanszát láthattuk a Régi Zsinagóga színpadán, két fiatal nő előadásában. Tózsa Mikolt és Szántusz Noémi az egyesület képzésén az első Színház és performansz elnevezésű évfolyamának végzett alkotói és mindketten szegedi kötődésűek.
Mindketten fiatalok és azt gondolom nagyon bátrak. A performerek a nőiség tematikájában kutakodtak, életükre, személyiségükre szabva a projektjük mondanivalóját. De máris bajban vagyok, mert egy határokat feszegető, átlépő és kitörlő formáról, a performanszról autentikus keretek között, a hagyományos színházat értelmező definíciókkal nehezen lehet beszélni. A projektek nem mesélnek történetet, nincs lineáris idejük, nincs klasszikus szerepfelvétel és itt szándékoltan (!) nincs két ugyanolyan előadás.

Amit látunk a színpadon (mert az most éppen van) az egy ember, aki közölni akar.

Tózsa Mikolt alkotása esetében emlékezetes és beszédes képek ugranak be a performanszról: mikor bort kortyolgatva mormolja a Miatyánkot, a folyadék pedig a szövegmondás közben kibukik a száján és végigcsorog a mellkasán; vagy mikor négykézláb kúszva, hátán egy üvegasztallal igyekszik nem kiborítani a vörösre festett banánturmixot; vagy amikor az Alaptörvényünk bekezdéseit olvassa, majd a lapokat kitépve a szájába tömi azokat és kipukkadásig tolja. A kockázat jelen van, sokszor fel is szisszen a közönség, mint például amikor magassarkúban próbál egy méteres könyvtornyon megállni.

Fotó: Kocsi Olga

Sűrített és duplafenekű értelmezéseknek ad teret azzal a fajta könnyed bájjal, ami a személyiségéből fakad. Mesél az exéről, akinek minden “maradékától” igyekszik megszabadulni a performanszot indító tombola húzással. És ez a könnyed és empátiát ébresztő esemény húzza be szép lassan a nézőket az előadó világába. A projekt során még találkozunk levélváltásokkal és való élet ihlette élményekkel, de a továbbiakban erőteljesebbnek érzem a társadalmi reflexiókat.

Fotó: Helmeczi Veronika

Egy nő ma a princípiumát teljesíti a konyhában, egyszerre felel meg minden tükörképnek: magassarkút húz, hogy csinos legyen, babahordozóval felszerelkezve megállíthatatlan a házimunkában, tojásfehérjét habosít áram nélkül, ablakot pucol, majd ciklikusan, egyre gyorsabb tempóban örli fel saját magát és mindeközben család és népesedési politikáról beszél a miniszterelnök, akinek a beszéde roncsolva, torzítva, meg-megszakítva jut el a fülekbe. 

Fotó: Dusa Gábor

Szántusz Noémi Kacsashow-jában egy lakodalomra berendezett, de emberek nélküli, feldíszített asztalsor áll a színpadon. A nézőtér és játéktér viszonya a performansz első részében hagyományos. Noémi óvatosan vezeti be a közönségét ebbe a speciális előadásba: először csak megszavaztatja őket, (ki az, aki ismeri őt?) majd a sorok között lépdelve egy-egy nézőnek megmutatja gyerekkori sebhelyeit; később válik erőteljesen interaktívvá a helyzet. (természetesen csak ha akarja a néző.)

Fotó: Dusa Gábor

A kacsashow valójában egy esküvői szertartássá alakul, de előtte fontos megismernünk az alkotó viszonyulását a férfiakhoz; előkerülnek az exek, a szívettépő szakítós levelek, a nagy arculcsapások és a ‘véletlen’ megcsalások. A jelenetek bátor őszintesége letaglóz; vannak olyan emberek, akik önmaguknak nem tudják megfogalmazni az érzéseiket, nemhogy feldolgozni, kibeszélni és performatív keretbe rendezni. A darab egy pontján a nézőket arra kéri az alkotó, hogy foglalják el a helyüket a díszletben, azaz kezdetét veszi a lakodalom az elején a szertartással, majd a kötelező elemekkel, mint a menyasszonytánc és hajnalig tartó mulatozás. Mert persze tarthat simán hajnalig. Ezen a ponton már nem nézők vagyunk, hanem vendégek. Gratulálok, majd elhagyom az ünneplőket. 

Mindkét alkotás erőteljesen életrajzi ihletésű volt; Tózsa Mikolt és Szántusz Noémi boncasztalra tették az emlékeiket, a beidegződéseiket és a félelmeiket.  Ígéretes alkotók szárnypróbálgatását láttam, egy nagyon mai, nagyon amorf keretben. 

Kíváncsi leszek ugyanerre a projektre 10 előadás, 20 előadás vagy 20 év múltán is.

Fotó Dusa Gábor

A performansz megosztó forma. A Fesztiválnak pedig nagy érdeme, hogy a klasszikus struktúrájú előadások mellett olyan műfajokra is nyitott, amelyekben ekkora kockázat van.

Freeszfe Egyesület (Budapest): Tózsa Mikolt: Isten, haza, konyha – avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn

performansz

Alkotó, előadó: Tózsa Mikolt

Mentorok: Goda Gábor, Hudi László, Czirák Ádám

Fény: Szász Antal

Hang: Mózes Zoltán

Munkatársak: Oláh Tímea, Pestalits Benjamin

*  *  *

Freeszfe Egyesület (Budapest): Szántusz Noémi Noya: A nagy kacsashow

lakodalmas performansz-előadás

Színész-performer-alkotó: Szántusz Noémi Noya

Mentorok: Hudi László, Czirák Ádám, Goda Gábor, Szabó Veronika, Hód Adrienn

Fény: Szász Antal

Hang: Mózes Zoltán, Kolozsvári Lajos, djnoya

Videó: Mózes Zoltán, Mórász Dávid, a 12 éves Noya

A cikk szerzője: Benczur Kata