Oldalak

2022. 09. 27.

Irha és bőr

A teremtés ajtaja


Az Irha és bőr című fantasyt még 2020 elején, a pandémia előtt kaptam kölcsön egy kolléganőmtől, aki az egekig magasztalta. Aztán a home office alatt valahogy elkallódott otthon, nem került a kezembe, de két év elteltével megláttam, hogy a Nincs időm olvasni közösség is éppen ezt a könyvet olvassa, Szabados Ági ajánlása pedig elegendő bátorításul szolgált, és én is nekiduráltam magam. Az első pár oldalnak. A többinek már nem kellett. Később már emberfeletti önuralomra volt szükségem, hogy letegyem. A szerző ugyanis olyan szemtelenül mesterien szövi a történet hálóját, hogy a könyv kézhezvétele határozottan rossz hatással volt az alvási mutatóimra.

Moskát Anita biológusból vedlett íróvá, ami egyrészt elősegíti egy pontos háttérvilág felépítését, másrészt a nyelvhasználatra is ráüti bélyegét. Az Irha és bőr nyelvezete rendkívül letisztult és egyszerű, mentes minden sallangtól. Inkább eszköz, mint a gyönyör forrása, de ezáltal őszinte, lényegretörő és precíz kíméletlenséggel adagolja üzenetét.

Anita egy olyan Magyarországra kalauzol bennünket, ahol a világ többi részéhez hasonlóan az elmúlt évtizedekben állatok tízezrei bábozódtak be és, több-kevesebb sikerrel, ám máig kérdéses indíttatásból, emberi alakot öltöttek. Ők a fajzatok, akik félig állat, félig ember mivoltuk miatt gettókban laknak, például Kistarcsán, státuszuk pedig jogilag tisztázatlan, az alig pár hónappal később esedékes népszavazásra vár.

Fotó: Szabó Anna - KultZóna

A történet érdekessége, hogy bár minden megjelenő karakter BORZasztóan érdekes, hiszen már gyakorlatilag külsőleg elképzelni is kihívás őket, igazából egyikőjükkel sem tudunk a szó hagyományos értelmében szimpatizálni. Akad köztük fájdalmasan ártatlan naíva, pózer marketingmenedzser, karizmatikus falkavezér, és olyan is, aki annyira elkeseredetten próbál meg kilépni végre az áldozatszerepből, hogy emiatt menthetetlenül újra és újra belekényszeríti magát.
Továbbá a történet fő folyama mellett pár fejezetenként egyperces kis fabulákat is találunk, melyek által közelebb kerülhetünk az Irha és bőr szürreális világához. Bevallom, én mindig ezeket vártam a legjobban.

A karakterek szakadatlanul futják örökölt vagy tanult köreiket, felvetve a kérdést, hogy egy individumot mi irányít igazán? A gének? Az ösztön? A tanult minták? A ránk kényszerített vagy az önként felvett szerepek? Az, hogy mi hogyan akarjuk látni magunkat vagy az, ahogy mások tekintenek ránk? Az író képzeletének torz szüleményei kitartó nyomasztással bontogatják az elképzelt és a valódi világ közti szögesdrótot, hogy a mi valóságunkban minket is alattomos válaszadásra késztessenek.

A könyv borítója szerint a történet bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá, és ez valóban találó megfogalmazás. Moskát Anita tökéletesen megtalálta az egyensúlyt az elidegenítés és a bevonás között: míg a történet pont annyira távoli, hogy élvezni tudjuk, mégis kellő mértékben (és a tökéletes stratégiai pontokon) rezonál, így nem bírjuk ki, hogy a felvetett kérdéseken jóval a kötet becsukása után se emésszük magunkat.

A cikk szerzője: Szabó Anna