A denevér

Mámoros éjszaka a slivovitz gőzében

Ha egyszer egy 3/4-es ütem felcsendül egy báltaremben, az szinte biztosan a Kék Duna keringő Johann Strausstól. Megannyi ismert ritmus fűződik nevéhez, egy részük akár tudat alatt is az életünk részévé vált. A denevér című operett szerzeményével sincs ez másképp. Ki gondolta volna, hogy a mű egyes dallama ismerősként hangozhat még azoknak is, akik a Tom és Jerry mesén nőttek fel.
A virtuóz melódiákat most a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának, és énekkarának színe java tette emlékezetessé a Szegedi Szimfonikusokkal karöltve. 

Nem tudom, milyen lehetett az 1800-as években színházban ülni, de ha A denevérre váltott jegyet a publikum, garantáltan osztatlan volt a siker. Most Vida Péter rendezése is egy kis időutazásra hívja a nézőt, a darab estéről estére egy másik világba repíti majd a nézőket. Három órányi garantált kikapcsolódás a mesteri hangok szárnyán, rengeteg humorral és fordulattal teli történettel karöltve.

Nem véletlen az önfeledt hangulat, hiszen a mű alapját egy vígjáték is képezi, de az operettektől megszokott bájos naivitás sem marad el, ha a nagyérdemű szórakoztatása a cél. Adott ugyanis egy házaspár (Eisenstein és Rosalinda) akik olyan nagyúri hóbortoknak adják át magukat, mint a bálozás, a pezsgőzés, a házasságtörés, vagy a törvénysértés, de nehezíti a helyzetet a slivovitz, egy ügyvéd, aki dadog és egy fegyőr aki aligha volt józan valaha. Hogy ebből mi tud kisülni, azt ne hagyjuk a fantáziára, sokkal inkább a kiváló művészekre.

Eisensteint kettős szereposztásban Szélpál Szilveszter és Erdős Attila alakítja. Szilveszter nem ismeretlen már a szegedi operák kedvelőinek, most is kiemelkedő játéknak lehetünk szem és fültanúi. Attila viszont most debütál városunkban vendégművészként, és az alapján, ahogy az ujja köré csavarta az előadást, csak remélni lehet, hogy másban is látjuk még.
Rosalindaként Horák Renáta és Máthé Beáta szegezi a tekintetünket a színpadra. A két primadonna hangi kvalitása mindig egy garancia, szerepformálásuk jól kidolgozott. Csak úgy elmondható ez Tötös Rolandról is, aki Alfredként, a szeretőként bújt a férj bőrébe, vagyis inkább köntösébe, és Ferenczy Orsolyáról, aki meggyőzően hozza Adél, a szemfüles szobalány figuráját.

Bár ő nem énekel, a harmadik felvonás magas C-je mégis Szívós László játéka volt. Számos szerepkörben láthattuk már, mégis Froschként megannyi újdonsággal tudja kicsalogatni a könnyet is a néző szeméből, féktelen nevettetőként.

A látványvilág letaglózó. Mesebeli díszleteken és jelmezeken hagyhatjuk legeltetni a szemünket, ha épp nem a táncosok töltik meg a terepet. Tóth Kázmér a monumentális terek meghódítója, káprázatos világba hagy minket kalandozni. Három felvonáson át megjárunk egy kúriát, egy kastélyt és egy fogházat.
De a mese itt még nem ér véget, Füzér Anni varázslatos ruhákat álmodott meg, melyek hatása lebilincselő. Ha már a lebilincselő látványnál tartunk, Hajdu Anita koreográfus munkája a tánckarral elvarázsolja a közönség sorait. Számos jelenet összképe valósággal megbabonázza a nagyérdeműt.

A cikk szerzője: Faragó Vivien
Fotók: Bartha Karina és Vallyon Veronika (@kmst)