ART-ravaló - TESTVÉREK

Jancsi és Juliska a betonerdőben

“…és akkor ment, ment Akabár…”

Nem mondanám, hogy olyan borzasztó jártas vagyok Budapesten, de a Kesztyűgyár Közösségi Házat még sötétben sem lehet eltéveszteni. Vidáman, színesen büszkélkedik a VIII. kerület régi, kissé romos épületei között. És büszkélkedhet is, mert egy igazi kincsesláda ez Budapest szívében: olyasféle, amely szerényen megbújik a Körút turisták által preferált szépségei mögött, és amely csak azoknak fedi fel a titkait, akik hajlandóak egy kicsit a dolgok mögé nézni.

A kincsesláda egyik sokszínű ékköve a TESTVÉREK című előadás, amelyre nemrég mi is meghívást kaptunk.

A két címszereplő, Janika és Juli nagyon jó testvérek. Szinte irigylésre méltó a kapcsolatuk: amikor először találkozunk velük, Juli anyáskodva segít felvenni öccsének a cipőt, miközben a saját maguk által közösen kreált mesét meséli a “csóri” Akabárról, akinek a családját elátkozták, így kénytelen felkerekedni, és megkeresni Miss Suzyt, mert úgy hírlik, egyedül ő tud segíteni a fiú szorult helyzetén.

Fotó: Dányi Viktória

És bár az már a nyitóképből egyértelmű, hogy Janika és Juli nem egy budai villában beszélgetnek, várva a gardedámot, aki elkíséri őket a magániskolába, életük részletei eszeveszett gyorsasággal sötétednek el. A gyerekek apja, Feri, egy igazi régivágású kocsmatöltelék, édesanyjuk, Erzsi pedig a gyógyszerfüggőség különféle módszereivel kísérletezik. Nem csoda, hogy Juli egy nap besokall, és szemmel láthatólag minimum tanulási nehézségekkel, de inkább valami komolyabb problémával küzdő öccsét magával rángatva elmenekül a “sűrű erdőbe”, Budapestre, hátha ott jobban boldogulnak. Komolyabb dramaturgiai érzék nélkül is kitalálhatjuk, hogy nem, nem fognak Budapesten jobban boldogulni, főleg azért nem, mert két háromhás vidéki kiskorúról beszélünk.

Fotó: Dányi Viktória

Juli ettől függetlenül tartja magában és Janikában a lelket. Amikor a helyzet kilátástalan és félelmetes, mindig egy újabb meserészlettel rukkol elő. És ahogy mesél, Akabár kalandjai a nézők előtt is megelevenednek a háttérben. A jószívű fiú intermezzói és a szereplők feszültséggel terhelt beszélgetéseibe beleszőtt humoros odaszólások üdítő színfoltok, melyekre szükség is van, mert az előadás bő egy órájában sorra szembesülünk a kőkemény magyar valósággal és a szociális háló defektjeivel. A nosztalgikus tornatermi miliő, amelyben a színdarabot előadják, senkit ne tévesszen meg: ez az előadás jóval több, mint egy napközis színjátszókör vasárnapi matinéja, ahol a gimisek Shakespeare-nek öltözve parádézhatnak a helyi művház poros deszkáin.

Fotó: Dányi Viktória

Jancsi és Juliska története fájdalmasan aktuális formában tálaltatik tehát, de van még valami, ami ezt az előadást különleges erővel ruházza fel. Az előadók fiatalok, de bármennyire is azok, nem szövegkönyvből játszanak. Nem, nem rögtönözték az egész darabot, a TESTVÉREK szövegét Hárs Anna jegyzi. Az alakításokban azonban rejlik egy szívszorító plusz, a szereplők ugyanis játék közben egyértelműen saját élményekből táplálkoznak. 

A TESTVÉREK az ART-ravaló program keretében került színpadra. A program célkitűzése igen egyszerű, mégis egyedi és pótolhatatlan: hátrányos helyzetű, illetve állami gondozásban nevelkedett fiatalokat vesznek 9 hónapig a szárnyaik alá, biztosítva számukra egy olyan (művészeti) platformot, ahol jobban megérthetik önmagukat és az őket körülvevő világot. A program során a gyerekek szállást és életvezetési tanácsadást kapnak, szakirányú oktatásban részesülnek, valamint különféle kulturális programokon vehetnek részt. Például színházat csinálhatnak. És aki már csinált színházat vagy csak látott már egy igazán hatásos előadást, az tudja, hogy ott varázslat történik. Főleg akkor, amikor a gárda annyira odateszi szívét-lelkét a közönség elé, ahogy az ART-ravaló csapata.

Fotó: Dányi Viktória

Schermann Márta rendezésén még az odacsöppent vendég is láthatta, hogy nem kizárólag utasításokból állt, hanem együtt él, lélegzik amatőr színészeivel, akikkel a történet kialakítását is együtt végezték. Az említett  színészek profikat megszégyenítő pontossággal vezettek minket végig a történeten; különösen a két főhős, Molnár Gabriella és Katona Renátó brillíroztak, de a többi fiatal játéka is kiválóan megállta a helyét. 

Egy szó, mint száz, ha valaki egy igazi színházi csemegére vágyik, akkor érdemes figyelnie az ART-ravaló rendezvényeit. És nem csak azért, mert a munka, amit végeznek talán még egy profi előadásnál jobban kifejezi a színház lényegét, az életen alapuló tiszta emberi cselekvést – gondoljunk csak Samiha Ayoub egyiptomi színésznő Színházi Világnapon elhangzott, itt olvasható gondolataira –, valamint a színész és a közönség közösségét, melyben önmagunkra és egymásra találhatunk. Azért is, mert a kész előadás igazi különlegesség, amely után garantáltan nem ugyanúgy fogunk távozni a teremből, ahogy megérkeztünk. 

Fotó: Dányi Viktória

A programról itt olvashatunk többet, az előadás felvételét pedig már elérhető online itt.

Szereplők:

Gácsi Nelli Noémi, Hegedűs Mónika, Katona Renátó, Mezei Alex, Molnár Gabriella, Muha Gergő, Tóth Klaudia, Tölcsér Zalán, Váradi Márió, Vidák Ramóna

Író: Hárs Anna

Koreográfus: Góbi Rita

Zeneszerző: Darázs Ádám, DJ Panda

Világítástervező: Payer Ferenc

Technika: Di Pol Tamás

Látványtervező: a másik Kiss Gabriella

Hangtechnika: Nemesházi Attila

Hangfelvétel: Csürös Ede, Schermann Márta

Grafika: Sztranyák Zsófia

Rendezőasszisztens: Szücs Gréta

Színházi nevelési szakember: Romankovics Edit

Rendező: Schermann Márta

Koprodukciós Partner: MU Színház

Fotók: Dányi Viktória