Egy őrült naplója

Július 22. „De jól adták a bolondot!”

Már önmagában az nagy dolog, hogy 26. alkalommal vehette kezdetét a Thealter fesztivál. Csak úgy, mint az, hogy egy nem kisebb kaliberű darab premierjével indult a rendezvény, mint ami a budapesti Katona József Színház színpadán is megállná a helyét, illetve Orlai Produkcióként is bemutatható. Az Egy őrült naplója ugyanis az előbb említettek, továbbá a FÜGE és a szegedi Maszk Egyesület együttműködésében jöhetett létre. Ilyen kecsegtető háttér mellett, már csak a színész illetve a rendező neve lehet csalogatóbb. A jegyek persze gyorsan köddé is váltak a két műsorra tűzött előadásra.

Axentyij Ivanovics Popriscsin, (Keresztes Tamás) címzetes fogalmazóként éli szürke kis hétköznapjait. Egy jelentéktelen, kopott lyukban él, amiben pont csak elfér egy torz szék, egy fél asztal, egy foszladozó matrac, meg egy kályha. A pici odúnak, Popriscsin képzelete mégis tág teret tud adni, vagy az is lehet, hogy éppen a hatalmas képzeletét szorítja be skatulyába az aprócska hely. Keresztes Tamás által tervezett díszlet kihangsúlyozza a valóság labilisságát, a főhős ingatag gondolatait.

 Az őrület határán táncoló szereplő, csapongó képzelete lehet, hogy csak válasz az őt körülvevő, őrült világra, vagy csak védekezés, menekülés attól. Ám az biztos, hogy a tökéletlenségnek nem lehet helye ezen a földön, ezért a szánalmat keltő, gyámoltalan hivatalnok végül üldöztetésre kárhoztatott.
A kilátástalan tollfaragó pedig nem vágyik többre, csak hogy ő is méltóságos úr lehessen, pont olyan, mint akinek ő a fogalmazója. Minden munkában eltöltött óra csak ezt erősíti benne, na és azt, hogy a kegyelmes urának van egy gyönyörű lánya, aki felé reménytelen érzelmeket táplál. Az idő teltével kiderül számára is, hogy szerelme nem kerülhet viszonzásra és ez után visszafordíthatatlanul a saját világába fordul.

Keresztes Tamás fokozhatatlan hitelességgel játssza szerepét. Alakítása kellően komikus és a megfelelő időpontokban tragikus testet ölt. Popriscsin valóban ott élt a színpadon, végig odakötve a nézők tekintetét.
Bodó Viktor szintén remek munkát végzett. Az ikonikussá vált Horvai István rendezés után, mely 1977-ben megfilmesítésre is került, ez egy újabb ikonikus feldolgozássá nőheti ki magát. A film főszereplője, a legendás Darvas Iván mellett Keresztes Tamás probléma nélkül megállja a helyét. Bodó talán eredetibb színpadra vitelt eszközölt Gogol művéből, több ötletesség és egyediség volt benne. Keresztes Popriscsinja pedig jobban belevitte a nézőt a játékba, el tudta hitetni a meséjét, ezzel közelebb kerülve a közönséghez. Ő kezdetben csak egy habókos szerethetőbb és emberibb figura volt, szemben Darvas Iván alakjával, akit az elejétől tébolyultnak lehet tekinteni, erős vonalat húz maga köré, távolságtartást ébresztve.

Az előadás hangulatának nagy jelentőséget ad egy zseniális, és formabontó ötlet, a looper használata. Keresztes Tamás a hangkeverő segítségével hangmérnökként is debütál, ugyanis élőben veszi fel, játssza le, és keveri össze mesteri DJ-ként az általa mondottakat, énekelteket, nyomatékosítva a hangulatkeltést, ezzel hatalmas hatást érve el.

Én és a kisöcsém

150 perces időkapszula

Egy laza, könnyed nyári este miért is ne szólhatna, egy laza és könnyed zenés darab megnézéséről? Az Én és a kisöcsém erre nyújt kínálkozó alkalmat a Szegedi Szabadtéri keretében. Szóval pléddel és párnával fel, és irány a Dóm tér!
Réthly Attila rendezése nem félt eltérni az alapműtől, és ez kifejezetten előnyére vált az előadásnak. Noha így elég hosszúra nyúlik, mégis szórakoztató tud maradni a darab. Maár Gyula film adaptációjához képest kifejezetten maibb, pörgősebb lett, nem csoda, a játékfilm létrejötte óta eltelt 27 év, és ez érződik is.
Több aktuális, vicces kiszólással is gazdagodott a mostani feldolgozás. Továbbá nem csupán a mű szerkezetében történt változtatás, annak történetén is frissítettek, illetve bővítették Eisemann Mihály más szerzeményéből ismert dalaival, így például a Hyppolit, a lakáj közkedvelt Pá, kis aranyom, vagy éppen a Makrancos hölgyből ismert, Május éjszakán csengő dallamaival. Ennek eredményeként a nézőt könnyebben magával ragadják a fülbemászó ritmusok, és óhatatlanul is azokat dúdolva megy haza.

A színpadkép a klasszikus hangulatnál maradt, igazi látványt a jól tervezett koreográfiák adnak. Lőcsei Jenő ki tudta tölteni a hatalmas színpadot a szintén klasszikusnak mondható, ’30-as éveket idéző táncos elemekkel. Látványban nem volt szűkölködés pirotechnikailag sem, volt tűzijáték, görögtűz, minden hatásvadászat, ami szem- szájnak ingere. 
Kellenek is ezek az eszközök, mivel történetileg nem egy túlbonyolított história. Hiszen ez is egy olyan operettesen kuszált, és olyan operettesen végigvezetett szerelmi történet, aminek már az első negyed órájában megfejthetjük a végkimenetelét, és nem kell hozzá nagy szerencse sem, hogy helyesen tippeljük meg, a szerelem győzedelmeskedését, oly sok bonyodalom és eldalolt nehézség után.

Na de az operetteket nem a komoly tartalmukért szeretjük, és igen, nem is a mély, kidolgozott figurák miatt. A darab karakterei mégis szerethetők, remek színészi alakításokkal. Kelemen Kató, (aki egyben Frici is), Szinetár Dóra játékában teljesedik ki, míg élete párját, Andersent (aki dán, de nem a meseíró), Dolhai Attila kelti életre. Kettejük szerelméért megy a macska-egér játék, segítőkkel és hátráltatókkal. Bár leginkább ők saját maguk hátráltatói.
Az előadás üde színfoltja Jordán Tamás Zolestyákja, (sőt inkább Zizije) aki a női álruhával egyben magára vonta az amorózók figyelmét is, nem kis helyzetkomikumokat teremtve. Végül a sztori nem lehetne teljes a két kelekótya, szerencsétlen nyomozó Dr. Sas és Dr. Vas nélkül sem (Homonnay Zsolt, Peller Károly).
Ez a felnőtteknek szóló mese elrepít a hamisíthatatlan Eisemann-dallamokon keresztül egy bohókás, és könnyed világba, ahol önfeledten nevetgélhetünk és bólogathatunk ritmusra, nagyjából két és fél órán át.