Gyakorta halljuk, hogy a színház tükör. Felmutat alakokat, folyamatokat, reakciókat, amelyekre ha a néző ráismer, akkor képes belőle levonni a tanulságot. A rendezőpáros, Hegymegi Máté és Kovács D. Dániel olyan kíméletlenül tartják azt a tükröt, hogy rettentő nehéz még belenézni is. Csehov klasszikusát a Cseresznyéskertet vették elő, amit akkurátusan természetesen “Meggyeskertnek” kell hívnunk, már ha elég értelmiségi valaki.
Természetesen a drámaíró és a rendezői koncepció állítja pellengérre a magát értelmiséginek valló embertípust, aki “mindenhez komoly arcot vág”, borzasztóan fontosnak tartja magát, de hogy tegyen bármit is a világban, az a lehető legtávolabb áll tőle. Ismerős otthonmaradás ez, mikor a tüntetni képtelen társadalom ingerküszöbét még a fajelméleti alapvetésekre támasztott jövőkép sem éri el. Egy egészséges társadalom már rég élezné a kapákat és egyenesítené a kaszákat. Trofimov fent idézett szavai jelenkorunkban - sajnos - aktuálisabbak, mint valaha.
A színházi előadás az első perctől az utolsóig olyan tömény figyelemre fogalmaz meg igényt, hogy nem győzök mindenhová és mindenkire figyelni. Ahogyan a jelenetek, úgy az egyes karakterek minden lépése pontos koreográfia szerint működik. A színészek végig jelen vannak a színpadon, aki éppen nincsen színen, a játéktér szélén ül. A jelenetek pedig bámulatos ritmikával haladnak előre a történetben, amelynek során egy valaha volt gazdag család hátrahagyva a családi hagyományt, értékeket és embereket csúfos kudarcot vall. Mert későn kapcsol, későn kapálózik. Későn ébred.
Fotó: Dömölky Dániel
Kurta Niké (Ljubov Andrejevna) játéka most is felemelő, képes egyszerre elbűvölő lenni és érzéki, de a következő pillanatban hisztérikus és pánikbeteg. Sokkal fiatalabb a csehovi alaknál, mégis hiteles motivációi vannak, képes mindenre és mindenkire reagálni a színpadon, élmény nézni a létezését a darabban.
Kárpáti Pál Lopahinja igazi redneck karakter, a félművelt újgazdag pontosan tudja, hogy kevés ide az ő műveltsége, messzire is dobja a Shakespeare kötetet a darab elején, de tehetsége nem ebben áll: a jelen cselekvője ő.
Fotó: Dömölky Dániel
Fontos kérdés az ő drámai alakjának pozitív vagy negatív bemutatása, és ebben a rendezésben képtelen vagyok szeretni vagy gyűlölni a Kárpáti által megformált alakot. Ez nem jelenti azt, hogy neutrális lenne, sőt: egyik végletből a másikba esek. Látni benne a visszataszítóan vihogó pénzhajhász (kezdő)tőkést és az általa egykor szeretett és tisztelt család felé érzett dühös tehetetlenséget.
Hajduk Károly (Firsz) az öreg szolga pármondatos szerepében olyan koncentráltsággal van jelen a színpadon, hogy egyszerre képes elbújni és mindennél pótolhatatlanabbnak lenni.
Terhes Sándor (Gajev) a magát mindenhol “előadó” nagybácsi, a pincéreknek a posztmodernről papoló fura alak éli meg a legtragikusabban a veszteséget: Firsz egy szál alsónadrágra vetkőzteti az utolsó jelenetek egyikében és ekkor hasít belénk az igazi hiány.
Domokos Zsolt (Jepihodov) fantasztikusan megjelenített, ügyefogyott kisembere komikus és egyben tragikus figura. Páratlan szerepformálás a színésztől ezúttal is.
A díszlet működése szinte önálló értelmezési síkot ad a darabnak: a színpad közepén egy központi emelvény, afelett egy külön fénykeret; az emelvény körül pedig könyvek százai a földön. A szereplők ezen lépdelnek, ezt tapossák.
Fotó: Dömölky Dániel
Ha valaki számolt fel már valaha hagyatékot, akkor tudja, hogy egy ember után száz meg száz könyv marad, amelyek a ‘gazdájuk’ nélkül elképesztően üresek. A könyvek leggyakrabban a szemétben végzik, mert az utódok a legkevésbé sem látják értéknek a régi könyveket vagy nem kötődnek hozzájuk. A színpadon heverő könyvtömeg szimbolikája Trofimov fentebb már megidézett monológját sűríti egybe. Egyetlen szereplő van, aki soha nem tapos a könyvekre: Firsz, az idős inas, a ház lelke. A 4 felvonás során fokozatosan süllyed minden alább. A kert elvesztése után rohamtempóban épül le a maradék reménnyel egyetemben a színpadi emelvény is; az utolsó jelenetekben már a bontás is megindul - történetesen a darab rendezői által - és a szereplők csak botladoznak a színen.
Egészen összezavarja a nézőt a zárójelenet, melynek egyik szegletében Firsz haldoklik, míg egy másik ponton abszurdba fordul Ljuba reménytelen ragaszkodása a házhoz, akit hárman cipelnek ki esetlenebbnél- esetlenebb módon. Még egy tragikus vég sem jut nekünk…
Helyette bosszankodhatok egész úton hazafelé, hogy miért nem ilyen minden előadás a színházakban? Miért nem ennyire sűrű és elemi?
Ja, hogy nem kellene annyit színházba járni, hanem inkább magamba nézni?
Ahogy Csehov int?
Mindenesetre egyszerre voltam dühös és boldog, hogy mindezt láttam. Két fiatal és tehetséges gondolkodó alkotott egy friss Meggyeskert narratívát. Új fordítással, új lendülettel és egy alázatos társulattal.
Fotó: Dömölky Dániel
A THEALTER Fesztivál második napján láttam ezt az előadást és még hol van a vége?
Tartsatok továbbra is a KultZónával és ne hagyjátok ki a jobbnál-jobb előadásokat a THEALTER-en!
Szeged nagyon szerencsésnek mondhatja magát színházi szempontból. Immáron 32. éve minden nyáron kap egy jó adag színházat a szegedi nézőközönség; és kifejezetten sokfélét! A fesztivál rendszerint nyit a bábszínház, a fizikai színház felé vagy a performanszok világába; volt már tematikailag összeválogatott felhozatal, láttunk külföldi előadásokat, utcaszínházat, még a börtön falai közé is vitte sokáig a kultúrát. Ezen a nyáron a fiatal alkotókat tették a fókuszba a Fesztivál szervezői, akiknek nem egyszerű a helyzetük, mint ahogyan más szakmákban sem. A szegedi Maszk Egyesület koprodukciós tevékenysége pontosan az olyan alkotók munkáját teszi könnyebbé, akik fiatal koruk miatt még kevés lehetőséget kaptak a bizonyításra. Évről-évre látunk ilyen együttműködésből megszülető előadásokat, amelyek megadhatják a kezdő lökést egy-egy rendezőnek, színésznek vagy éppen drámaírónak.
Kép forrása: Thealterphoto2022
Éppen ezért volt különleges a nyitónap ősbemutatója, mert egy fiatal dramaturg, az Örkény ösztöndíjas Németh Nikolett kortárs drámája került színpadra a Maszk Egyesület és a FÜGE koprodukciójában. A dráma tervezete kifejezetten a TITANIUM inkubátor-programba készült, még 2018-ban. A pszichológiai érdeklődésű dramaturg első saját drámája, a Fajankó egy igencsak groteszk helyzetből indul ki: egy szociálisan zárkózott falusi fiú különleges vonzalmat érez az emberformájú tárgyak iránt, amely természetesen szemet szúr a fiú környezetének. Hogy ez az emberformájú tárgy momentán egy szexbaba, némileg megdöbbentett. Színpadon egyéb szexuális segédeszközöket már láttam, de élethű, közel 30 kg-os plasztik babát még nem.
A szerzővel készült korábbi interjúból kiderült, hogy az alapötlet egy filmből származik (Lars and the real girl / Plasztik szerelem (2007.) Ezt az alaphelyzetet bontották ki Mayer Bernadett-tel közösen és adaptálták a magyar vidékre.
“Amit az olvasópróbán felolvastak a színészek, az már nem ennek a kedves, optimista filmnek az adaptációja; megpróbáltunk mélyebbre menni, belemászni a sűrűjébe és felhozni az okokat, amiért valakinek szüksége lehet egy szexbaba-szerelemre.”(Készül a Fajankó a Jurányiban - Próbanapló indul)
Ha valahol hasonlóan idegen egy szexbaba, akkor a ‘90-es évek poros, vidéki kisvárosában biztosan az. A színpadi történések két helyszínen játszódnak: két, mobilisan mozgatható szobabelsőt látunk, melyek megjelenítik a dráma összes helyszínét. Hamisítatlan falusi vaskapu köti össze a házat és a sufnit, ahol Jankó él. A jelenetek közötti változásokat a méretes elemek forgatásával oldják meg a színészek; emiatt néhol még kiesek a ritmusból. A konyha festését meglátva szinte az orromban éreztem a nagymamám konyhájának jellegzetes illatát és azt a sajátos hűvöst, amely ezeknek a régi házaknak adottsága. (Látvány és rendezés: Kovács Dániel Ambrus)
Kép forrása: Thealterphoto2022
A történet szerint Jankóhoz (Vilmányi Benett) a 16 éve se szó se beszéd lelécelt bátyja, Bandi (Chován Gábor) tér vissza apjuk halála után a szülői házba Verával (Csábi Anna), a feleségével. Érkezésük és találkozásuk családi titkot sejtet a háttérben, melynek a friss feleség, Vera ered a nyomába, de nem jár sok sikerrel a két, érzelmileg megközelíthetetlen férfinál. Jankó mindig is furcsa volt, nem beszél sokat, inkább olvas, az emberekkel való kommunikációból rendszerint egyoldalúan kilép, empátiát, érzelmet nem ismer fel, nem mutat a külvilág felé. Mai szóval élve autisztikus személyiségnek cimkéznénk, de a bátyja vagy a falu szemében csak a fura srác, a Fajankó.
Két mellékszereplő színesíti a cselekményt, a falu újdonsült polgármestere, Attila (Lestyán Attila), aki egyben a fiúk unokatestvére és a hasonlóan fura lány, a kocsmáros unokája Margó (Ballér Bianka) a nagyvárosból. A szerelmi szál alakulása hollywoodi filmbe illő, a fura lány beleszeret a fura fiúba és ezzel párhuzamosan a családtörténet is felszínre kerül. Még talán szexbaba sem kell hozzá, bőven elég a bepótolnivaló 16 év, amit a fiúk egymásról nem tudva töltöttek.
Kép forrása: Thealterphoto2022
FÜGE Produkció (Budapest) - MASZK Egyesület (Szeged): Németh Nikolett: Fajankó
ősbemutató
Szereplők:
Jankó: Vilmányi Benett
Bandi: Chován Gábor
Vera: Csábi Anna
Margó: Ballér Bianka
Attila: Lestyán Attila
és Jázmin
Szerző, dramaturg: Németh Nikolett
Fénytechnikus: Pelle Zoltán
Hangtechnikus: Nemesházi Attila
Látványtervező: Kovács Dániel Ambrus
Produkciós vezető: Gulyás Dóra
A rendező munkatársa: Balla Anett
Rendező: Kovács Dániel Ambrus
Ámokfutás a színpadon
A nyitónap két monodrámával folytatódott a THEALTER-en. A Homo Ludens Projekt - Boguslaw Schaeffer: Szövegkönyv egy nemlétező, ám lehetséges instrumentális színészre című előadása és az Átrium vendégjátéka, a Totth Benedek: Holtverseny című regényéből készült darabja között kényszerültem dönteni. Végül az Átrium vendégjátékát néztem meg, ki tudja meddig láthatok még Átriumos előadást! A budapesti magánszínház pár hete rendkívül nehéz helyzetbe került és bizonytalanná vált a sorsa, mert a kormányzati kultúrafinanszírozás keretében az addig évente rendszerint megítélt támogatást a következő évadra a döntéshozó testület megvonta. Az Átrium így bezárásra kényszerült volna, ha nincs az a civil összefogás, - és az utolsó pillanatban érkező önkormányzati segítség - amelynek köszönhetően mégis elindulhat az új évad a színházban. Abban a színházban, ahol rendszerint magas minőségű, teltházas előadások futnak, nagy nevekkel a színlapokon.
A THEALTER-re érkező két, Átriumos előadásra rendben el is kapkodta az összes jegyet a szegedi fesztiválközönség. Az Átrium a Mentőcsónak Egység égisze alatt olyan előadásokat hoz létre, amelyek valamely aktuális társadalmi problémára reflektálnak, jellemzően kortárs magyar drámák vagy adaptációk életre hívásával. Jelen előadás egy regényadaptáció, Totth Benedek 2014-es írásának színpadra szabott változata. Mikor belépünk a térbe bömbölő metál majd vaskos káromkodás fogad, előrevetítve: kemény lesz és szókimondó! 100 perc pörgés megállás nélkül és ezalatt vagy féltucat karaktert ismerünk meg a főszereplőnkön keresztül.
Fotó: Lakatos Péter
A szegedi születésű színészhallgató, Katona Péter Dániel hatalmas munkát végez a színpadon, energiájával és hangerejével felszántja a teret. Észrevétlenül vált a karakterek között, olykor csupán a hangszín megváltoztatásával máskor egy kellék segítségével. Történetén keresztül egy élsportoló fiúcsapat mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, megismerünk edzőt, csapattársakat, dílert, milfet, rendőröket és a csajt, aki megvolt mindenkinek. A szókimondó nyelvezet hamarosan otthonossá lesz a fülemnek és már nem zavarnak a felesleges trágárságok, inkább azon képedek el, hogy mik történnek ebben a kisközösségben: drogok, szex, vágyak, irigység, gyilkosság, cserbenhagyás, hazugságok. Elképesztő történetet mesél el a főhős, szinte látjuk a különböző karaktereket magunk előtt. Zenével, zajokkal és intenzív fényhasználattal operál az előadás, amely csak hozzátesz a színészi munkához. Igazi fiatalos lendülettel készült nagyon mai szöveg.
Fotó: Lakatos Péter
Az Átrium másik előadása a THEALTER-en színtén monodráma és újfent a fiatalság van a középpontban. Jó szívvel ajánljuk a Háy János művéből készült előadást, A bogyósgyümölcskertész fiát.
Átrium - Mentőcsónak Egység (Budapest): Totth Benedek: Holtverseny
úszás egy részben
Játssza: Katona Péter Dániel e.h
Színpadra alkalmazta: Kovács Máté, Nyulassy Attila, Ugrai István
A Stranger Things univerzuma - Megnéztük a Netflix aktuális blockbuster-ét
A KultZóna legfrissebb rovatában Netflixes tartalmakkal érkezünk, hogy nyáron se unatkozzatok, ha nem mozdultok ki a moziba vagy éppen színházba. Az egyik legnagyobb streaming-szolgáltató kínálatából válogatunk nektek megtekintésre érdemes sorozatokat és filmeket. A televíziózást alapjaiban megváltoztató folyamat során az internet megjelenése volt az első fázis, amely gyakorlatilag kinyitotta az internetezők előtt az egész világot. Elérhetővé vált minden. Sokszor válogatás nélkül. Később a Youtube egy új platformot nyitott a vállalkozó kedvű tartalomgyártók előtt és nagyban átformálta a hagyományos, reklámblokkokkal megszakított műsorok médiafogyasztóit. A stream pedig technikailag egy olyan megoldást eredményezett, ahol első helyen áll az autonóm fogyasztó, aki meg tudja és meg is akarja válogatni a fogyasztandó tartalmat. (vagy legalábbis kitartóan hisz még benne)
A Netflix, az HBO és a hozzájuk hasonló streaming-szolgáltatók újradefiniálták a filmgyártást és nagy produkciós cégeken keresztül újra felosztották azt.
A legnagyobb filmes díjátadókon rendre jól szerepelnek a streaming-szolgáltatók produkciói, így mi sem maradhatunk ki a jelenleg több millió nézőt vonzó sorozat, a Stranger Things-őrületből. A Duffer testvérek által jegyzett Stranger Things-nek négy évada elérhető jelenleg és készül az ötödik, záróévad. A negyedik évad 2022 nyarán átlépte a bűvös egymilliárdos határt, a nézők világszerte ennyi órát töltöttek az évad részeinek megtekintésével.
Forrás:Hogy mi a fanatizmus alapja? Ennek járunk után a következőkben. Természetesen spoileres tartalmak következnek, így aki még nem látta a sorozatot, semmi esetre se olvasson tovább!
A Stranger Things retró hangulata
A sorozat 1983-ban játszódik egy fiktív amerikai kisvárosban, Hawkinsban. A szereplők egy csapat kiskamasz, akik lényegében kockák (nerds); korosztályukban abszolút marginalizálódott klikket alkotnak, hiszen az akkoriban nagyon népszerű táblajáték a Dungeons & Dragons megszállottjai. Összeköti őket a kaland és az izgalom. A suliban is furcsának bélyegzik őket, mert eszesek, de különcök; sokszor érik őket iskolai atrocitások vagy mai divatosabb szóval élve: bullying.
A kiskamaszok mellett (Mike, Will, Dustin, Lucas, Eleven, majd később Max) az idősebb, fiatal felnőttek csoportjába tartoznak Jonathan, Steve és Nancy majd később Robin, Billy, Eddie és Argyle. Őket már a szerelem, az önmegvalósítás és felnőtt lét problematikái mozgatják. A felnőttek között pedig a helyi rendőrparancsnok, Hopper, az első évadban tőle fia eltűnése miatt segítséget kérő Joyce és a többi gyerek szülei, valamint a történet egy másik szálán jelentős Papa és tudóstársa találhatóak.
Forrás: StrangerThingsTV - Hivatalos Facebook Oldal
Így látható, hogy a retró hangulat egyszerre több generációt tud bevonzani a sorozat világába: akik a ‘80-as években voltak gyerekek vagy akkor váltak szülővé. És 2022-ből nézve: akik a ‘80-as években voltak gyerekek, mostanában válnak szülővé, így még inkább élvezhető a sorozat vizuális világa által teremtett retró életérzés. A jelmezek, a hajviselet, a járművek és az épületek hitelessége repíti vissza a XXI. század emberét a ‘80-as évek internet előtti, okostelefonoktól mentes, sokkal inkább emberléptékű világába. A sorozat készítői aprólékosan válogatták össze a korhű kellékeket, jelmezeket és a korabeli amerikai lakóházak jellegzetes belső elemeit, így a vizualitás külön élmény annak, aki élt a korszakban.
A retrót erősíti a zenei anyag megválasztása is, amely zseniális húzás új nézők bevonzására; gondoljunk csak a negyedik évad Metallica utalására - és egyáltalán a metál zene használatára - vagy Kate Bush egy dalának (Running Up That Hill) aktuális reneszánszára, ami a sorozatban való - dramaturgiailag is fontos - használata után a zeneszámot újra a toplisták élére repítette. A Should I stay should I go című The Clash dal az első évadban játszik jelentős szerepet és a filmes utalásként is működő Neverending Story című dal a harmadik évad végső kulcsjelenetében, elképesztő húzásként csendül fel és mesterien oldja a feszültséget. A filmes utalásokkal természetesen a későbbiekben még foglalkozunk. A zenei felhozatal ízléssel válogatott; találunk Police dalt, Madonnát, Queent, Metallicát és a korszak zenéjét jól ismerők biztosan minden felcsendülő dallamot a helyére tudnak rakni.
Ha már a zenét említettük, nem mehetünk el szó nélkül a sorozat főcímzenéje mellett. Talán ez az egyetlen Netflixes sorozat, ahol - hiába adott a lehetőség - nem léptetem át a főcímet; részben azért mert a Kyle Dixon és Michael Stein által komponált elektronikus zene olyan atmoszférát teremt, hogy rögtön a ‘80-as évekbe ugrik az elmém; másrészt az epizódok bevezető percei után felcsendülő főcím jellemzően egy dramaturgiailag hangsúlyos pillanat, fordulat után következik és olykor szükség is van arra az egy percre, amíg felkészülök a folytatásra. A zeneszerző páros már 2017-ben, az első évadot követően Emmy-díjat vehetett át a Stranger Things főcímzenéjének megalkotásáért. A hamisítatlan szintetizátor zene és a pulzáló ritmika legnagyobb ereje valóban az atmoszféra teremtésben van; a mindösszesen egy perces dallam azonnal behúz a ‘80-as évekbeli Hawkins falai közé.
Az amerikai társadalom és kultúra megjelenítése a harmadik évad pláza-korszakának bemutatásakor a leghangsúlyosabb; addig leginkább a főszereplők mikrokörnyezete van a középpontban így lényegesebb társadalmi problémákra való reflexiót csak vázlatosan, nagyvonalakban kapunk. A harmadik évadban már a fogyasztói társadalomhoz kritika nélkül asszisztáló plázakultúra is hangsúlyt kap, a negyedik évad gerincét pedig a sátánistának bélyegzett új hóbort, a Dungeons and Dragons nevű táblajáték által keltett hamis hisztéria alkotja. A Duffer testvérek egy abszolút hihető narratívába csomagolták a negyedik évad főgonoszával, Vecnával való küzdelmet, hiszen a ‘80-as években, aggódó szülők százai hittek abban, hogy a szerepjáték rossz hatással van a benne résztvevő gyerekek elméjére, az átkok képesek “megölni” a szereplőket és a többórás szeánszokon valójában a játékosok a sátánnak hódolnak. És a negyedik évadban pontról-pontra ez történik: rejtélyes és brutális gyilkosságok sorozata borzolja a kedélyeket történetesen egy D&D klub körül.
A mesteri casting
A sorozat sikerének egyik kulcsa minden bizonnyal a tökéletes casting, ami többek között a Mr. és Mrs Smith, a Szemfényvesztők, Az agancsos fiú és A kutya karmai közt (írásunk a filmről itt) szereplőválogatását is jegyző Carmen Cuba érdeme. Sikerült olyan gyerekszereplőket találnia a sorozatba, akik amellett, hogy kivételesen tehetséges színészek, helyt állnak a horror műfajban.
A horror a gyerekszereplőket leggyakrabban egyrészt a félelem tárgyaként használja; mikor a legvédtelenebb, legártatlanabb szereplő kerül a gonosz céltáblájának közepébe és nézőként azon rettegünk, mikor esik a gyerek áldozatul. A másik leggyakoribb fogás pedig az, amikor a gonosz eszközként használja a gyerekszereplőt, beleköltözik, irányítja és ezzel ér el dermesztő hatást a filmvásznon (Pl.: A kukorica gyermekei, Az ördögűző, A kör).
A Stranger Things esetében a casting olyan kiválóra sikerült, hogy teljesen hihető, hogy ezek a gyerekek képesek a rejtély nyomába eredni, megoldani azt és végig hitelesnek maradni. A zenés-színházi tapasztalatokkal érkező és a Broadway-en is sikert aratott Gaten Matarazzo, Sadie Sink és Caleb McLaughlin tökéletesen passzolt a már filmes előélettel rendelkező Finn Wolfhard, Noah Schnapp és Millie Bobby Brown alkotta gárdába. A kezdetekkor egyedül Winona Ryder (Beetlejuice, Ollókezű Edward, Drakula) volt világhírűnek mondható, mára azonban az egész szereplőgárda részesül a rajongók szeretetéből. Az addig csupán mellékszerepekben feltűnő (Brokeback Mountain, Black Widow, Suicide Squad) David Harbour a negyedik évadra hatalmas fizikai átalakuláson ment keresztül, szerepe kedvéért rengeteget kellett fogynia.
Forrás: StrangerThingsTV - Hivatalos Facebook Oldal
De a változás a gyerekeket sem kerüli el. A Duffer testvérek bölcs döntése, hogy az ötödik évaddal lezárják a Stranger Things történetét, hiszen a gyerekek már nehezen mondhatóak 10-12 évesnek és a szériának is jót tesz, ha nem nyújtják el. Viszont spin-off sorozatokra minden bizonnyal számíthatunk, ám az alkotók szerint egészen más lesz, mint a Stranger Things. Bármi is várható, a szerző-rendező-producer páros, Ross és Matt Duffer vélhetően nem fog nagyon mellényúlni.
A szériát természetesen a Duffer-testvérek mellett egy népes írócsapat tartja kézben. Ennek köszönhető, hogy egyes karakterek szép ívet járnak be, van, aki egy évadon belül is! Gondoljunk csak a friss évad Eddie-jére, (Joseph Quinn) akit egy különc D&D mániákus, metálos arcként ismerünk meg, majd látjuk rettegni a gyilkosságot követő időszakban és helytállni a demobat-ek ellen a Creel-ház ostromakor. Steve (Joe Keery) karakterfejlődését érdemes még kiemelni, hiszen őt az egyszerű szépfiú karakterétől indulva építettek fel az írók egy olyan hőssé, akire lehet számítani, legyen szó “gyerekfelügyeletről” vagy szörnyüldözésről és aki a negyedik évadban kifejti, hogy nem is áll távol tőle egy nagy család, sok gyerekkel. Az üresfejű, de jólelkű szépfiút potenciális apafigurává írták a sorozat készítői. Hopper (David Harbour) életének puzzle-darabkái is kezdenek összeállni az évadok során: a negyedik évadból tudjuk meg, hogy kislánya haláláért magát tartja felelősnek és ez a lelki teher sarkallja arra, hogy Elevennek (Millie Bobby Brown) bizonyítson. Szuperül is működik a karaktereik között a kémia, amely szintén egy kulcskérdése a castingnak. Hopper és Eleven párosa szépen építkezik és nagyon erős kötelékké alakul; Dustin (Gaten Matarazzo) és Steve kapcsolata pedig a legfeszültebb pillanatokat is képes humorral, iróniával feloldani. Ugyanez a hasznos kapocs van Robin (Maya Hawke) és Steve dinamikájában a kezdetektől és ez teszi Dustin és Eddie párosát nagyon szerethetővé a negyedik évadban. Murray (Brett Gelman), az orosz kémszakértő, feketeöves karatemester figurája az első megjelenésekor üt a legnagyobbat. A negyedik évadban, Joyce mellett már kevésbé válik miatta élvezhetővé az orosz szál. A sorozat ívébe a mellékszereplők is szervesen kapcsolódnak, bár félő egy-egy új karakter érkezésekor, hogy a következő évadot megéli-e. Például Joyce párja, Bob (Sean Austin) egy szimpatikusan felépített karakter volt, akinek a képességeit a csata során még használni is tudták a srácok; vagy a negyedik évad ‘epic death’ jelenetében a csapat által védelmezett Eddie-t veszítjük el, aki életében csak játszotta a vagány fenegyereket, halálában meg is élte. Hasonló rosszfiú-karakterként érkezett a sorozatba Max bátyját játszó Billy (Dacre Montgomery), aki fenomenális kiszolgálója lett az aktuális gonosznak és jelenléte Max karakterének árnyalásával még a negyedik évadig is kitartott, noha őt a harmadik évadban veszítjük el.
Forrás: StrangerThingsTV - Hivatalos Facebook Oldal
Forrás: StrangerThingsTV - Hivatalos Facebook Oldal
A szerzőket többször érte kritika, hogy főszereplőt nem mernek veszíteni, kizárólag mellékszereplőket. Való igaz, hogy a csapat gerincét alkotó családok nem sérülnek, csupán a negyedik évad lezárása volt az, ahol a legtöbbet veszített a hawkinsi csapat: Max (Sadie Sink) kómában fekszik, törött végtagokkal; Eleven ennyit tudott tenni érte Vecna ellenében. A szerzők jelezték, hogy a tény, hogy Max kómában van, rettentően fontos információ lesz az ötödik évadban és végre megtudjuk azt is, kinek mit írt le a búcsúlevelében Max. Kíváncsian várjuk, hogy mi lehet a további sorsa a csapatnak.
Forrás: StrangerThingsTV - Hivatalos Facebook Oldal
Ha már Vecnát említettük, a Duffer fivérek egy interjúban elmondták, hogy 001 karakterének castingjához a Legbelső félelem című film egyik dialógusát használták, melyben Edward Norton emlékezeteset alakít, magát skizofrénnek tettetve próbál megúszni egy gyilkosságot. 001-nek tehát egyszerre kell félelmetesnek és megbízhatónak tűnnie. Jamie Campbell Bower karaktere alkalmas erre a kettősségre és sajátos hanghordozásával még 001-ként is képes úgy megszólalni, hogy nem tudjuk eldönteni, milyen mögöttes szándék vezeti ekkor a szavait. Érdemes egyébként eredeti nyelven élvezni a sorozatot, sokkal lazább a dialógusok szövete és a Dustin-féle poénok is jobban érvényesülnek.
A műfajok a mérlegen és Easter egg-ek kifulladásig
A Stranger Things-t horrorként kezdtem el nézni, ám rövidesen azon kaptam magam, hogy egyszerre nézek kalandfilmet, romantikus filmet, időutazós filmet, pszicho-thrillert és tinifilmet. Bár indokolt a 16-os karika, véleményem szerint ez is, mint annyi más a Stranger-univerzumban csak egy jól kitalált marketing fogás. A korhatárosítással csak keringőre hívták a tiniket és elnézve a rajongói megnyilvánulásokat, hasonlóan a Harry Potter őrülethez, egy sajátos generáció fog felnőni. Könyvek itt is léteznek, ám online beszámolók szerint közel sem annyira jelentősek, főleg mert utólag, az évadok bemutatását követően írták meg őket, gyakorlatilag csupán a profitmaximalizálás érdekében. Mindenesetre szépen fogy, rengeteg nyelvre lefordították és szépen kiegészíti a sort, amely a Stranger-univerzum relikviáit illeti. (sorozat, könyv, színházi előadás, kalandpark, társasjáték, merchandise temékek …stb. )
A műfajokra és a filmes utalásokra visszatérve az internetet az első évadtól kezdve ellepte a sorozat “Easter egg”-jeinek megfejtése, melyből egyre több és több lett. Az alkotók nem is tagadták, hogy saját gyerekkoruk kultikus filmjeit, jeleneteit, figuráit beemelték a Stranger Things-be. A szerzőpáros horror-rajongó, így Stephen King adaptációkra való utalások nem hiányozhatnak a sorból, de a horrorban kevésbé otthonosan mozgó nézők is érezhetnek ismerősnek bizonyos jeleneteket vagy beállításokat pl. az Alien-filmekből, Jurassic Park filmekből, az ET-ből, Spielberg Cápájából, a Star Wars-ból vagy a Szellemirtókból. Az idézetek és utalások kapcsán a szerzők igyekeznek hitelesek maradni, és olyan elemeket emelnek be, amelyek 1983-ban vagy addig már léteztek. Ez a fajta hommage-gyűjtemény egy érdekes játék a filmőrülteknek az évadok fogyasztása közben, de annál sokkal több is: egy újabb fogás arra, hogy a Stranger Things nézőket vonzzon be. A megidézett kultikus filmek rajongói, a horror zsáner fogyasztói vagy a fentebb már említett zenei utalások kapcsán az újrafelfedezett slágerek kedvelői újabb és újabb potenciális néző a széria számára. A stratégia működik is; és nem csak a Stranger Things profitál ebből, hanem az újrafelfedezett alkotók is.
De ha már ennyire sok az “idegen anyag” a sorozatban, akkor hol az eredetiség? Mert nem elég egy szállóige-gyűjteménnyé válni, koherenssé kell azt tenni! A Stranger Things esetében ezt Eleven története biztosítja, akinek rövidke élete epizódjait a négy eddig elkészült évadból tudjuk összepakolni és a kép még mindig nem teljes. Az ötödik, záróévad minden bizonnyal magyarázattal fog szolgálni az eddig megválaszolatlan kérdésekre.
CGI a köbön
A horrorfilmek egyik legsarkalatosabb pontja a rettegés tárgyának megmutatása. Vagy éppen meg nem mutatása! Nézőként hozzám sokkal közelebb állt az a horror, amelyben nem mutatják meg teljes fizikai valójában a gonoszt, csak sejtetik, csak az utána maradó romokat és félelmet látom. Számomra ez sokkal izgalmasabb, mint látni a megkreált szörnyet. A régebbi filmekben nem volt elég fejlett a technikai háttér egy monumentális szörnyeteg megalkotásához, így legtöbbször egy valószerűtlen fizikai törvényszerűségek szerint mozgó, esetlenül kinéző főgonoszt kaptunk. A Stranger Things esetében azonban - a minden tiltakozásom ellenére - megjelenő főgonoszok a CGI technológiának köszönhetően abszolút valószerűek, a mozgásuk természetes, a képi megjelenítésük pedig káprázatosan részletes. Szerettem, hogy a négy évad során merőben más gonoszokat láthattunk, más dinamikája volt az első évadban látható demogorgonnak, mint a negyedik évadbeli orosz börtönben fogvatartottnak. Az Elmenyúzó megtestesülése is egészen máshogy működött Will-en keresztül, mint a harmadik évad hús-vér-csont förmedvényeként. De nem csak a gonosz karakterek megalkotásában van szerepe az alkotók technikai tudásának, hanem szinte minden jelenetben, amely a “Hellyel lefelében” játszódik. A vizualitás nagyon hangsúlyos ezekben a jelenetekben, hiszen egy látomásos horrorról van szó. Szinte halljuk a mindent behálózó és folyamatos mozgásban lévő indák zajait, érezzük a fojtogató levegőt. Le a kalappal a gyerekszínészek előtt, akik mindezt a stúdió sterilségében képesek voltak láttatni a nézőkkel. A sorozat technikai megvalósítása kapcsán kiemelendő a vágás dinamikája. A vágás a történetmesélés egyik leghangsúlyosabb eszközévé lép elő és egyben értelmezi is a látottakat, főleg a negyedik évadban, mikor a főszereplő, Eleven előtörténetét ismerhetjük meg. A korábbi emlékek felidézésére a flashback eszközét használják az alkotók olyan lendülettel és lényeglátó módon, hogy mindenki számára világossá válnak az összefüggések.
A negyedik évad nagy kérdései és a magyar szál
Mert hogy mindenben van egy magyar szál. Hazánk neves filmrendezőjét, a Kontrollt is jegyző Antal Nimródot kérte fel az alkotó páros a 4. és az 5. epizód rendezésére. Az évadon belül egy új fejezet kezdődik ekkor, hiszen a maratoni részekből ekkor már tudjuk, hogy Vecna az aktuális főgonosz, aki a kiszemelt fiatalokat az elméjükön keresztül, egyfajta transz állapotban támadja meg, amely ellen zenével lehet védekezni. Eleven balul sikerült görkoris napján is túl vagyunk és újra a laborhoz hasonló helyen, egy sivatag alatti bunkerben látjuk viszont Papát és Elevent, ahogyan azon dolgoznak, hogy visszanyerjék a lány erejét. Joyce és Murray pedig elkezdi fagyos utazását Hopperhez.
Ezen a ponton kapta meg a rendezői stafétát Antal Nimród és a Nina-projekt valamint a Merülés című epizódokban az ő vezetésével alakult tovább a történet. A három történetszálat továbbra is egyben tartva igyekszik Eleven előtörténetét felfejteni és bevezetni a rejtélyes 001-es karakterét. Számomra a negyedik évadban mindvégig kilógott az orosz szál a történet szövetéből és csak a végére érkezett meg, mikor Hopper és Joyce valóban megérkeztek Hawkinsba. Viszont Eleven visszaemlékezései - melyek a magyar rendező epizódjaiban kezdődnek - nagyon látványosra sikerültek. Az évekkel ezelőtt történteket egy 10 éves forma Eleven-hasonmással játszatták el, melybe olykor az aktuális korú Eleven is bekapcsolódott; ezt technikailag izgalmasan és igényesen gyúrták egybe az alkotók.
Forrás: StrangerThingsTV - Hivatalos Facebook Oldal
A negyedik évad azonban valóban nyitva hagy kérdéseket a körvonalazódó nagy szembenállással kapcsolatban. Miközben egyre több dolgot tudunk meg Eleven előéletéről és a laborban zajló felkészítésről, továbbra sem tudjuk a műveletek célját. Papa elszakít egy rakat gyereket a családjától és szuperhőssé képzi őket. De mi a célja? Mikor elkezdi a projektet talán még a Hellyel lefelé sem létezik, de az például biztos, hogy Victor Creel, azaz Vecna még nem kerül át oda. Mi történt kettejük között, amiért 001-es egy képességgátló/nyomkövető chipet kapott a nyakába? Az ötödik évadban erre csattanós választ kell kapnunk, ha a Duffer testvérek szépen le akarják kerekíteni a történetet.
Hasonlóan égető kérdés, mikor az első évadban találkozunk Elevennel, egy szót sem beszél; gyakorlatilag újra kell tanulnia kommunikálni, beszélni. Szökésének és némaságának az okát sem tudjuk egyértelműen az eddig birtokolt információkból.
Talán azóta már megválaszolt kérdés a sorozatban, hogy Will valóban meleg-e. Noah Schnapp egyértelművé tette, hogy a karaktere gyengéd érzelmeket táplál a barátja, Mike iránt. Ezzel 2022-ből nézve a világon semmi gond nincsen, de ne feledjük: 1986-ban járunk, Amerikában és sejtésem szerint Will élete nem lesz egyszerűbb sem a látens sem a felvállalt identitása megélése után.
A legforróbb kérdés azonban a szerelmi háromszög sorsa, amely Nancy, Steve és Jonathan között feszül. Az egész évadot áthatotta az a feszültség, ami a távkapcsolatban megfáradt szerelmesek között vibrált és szinte az első epizódokban egyértelműen kiderült, hogy nem működik, de egyik szereplő sem volt képes kimondani, inkább egy helyben toporogva vészelték át az egész évadot, hogy a végső nagy találkozáskor ne mondják ki az egyértelműt. Steve vajon újra elnyerheti Nancy szívét?
Hasonlóan izgalmas kérdés: évadok óta nem kapunk információt arra vonatkozóan, hogy ki Eleven édesapja. Az ötödik évad véleményem szerint ezzel a válasszal tud a legnagyobbat dobbantani és ezzel együtt új megvilágításba helyezni pár főszereplőt. Utal pár rajongói elmélet arra, hogy Eleven képességeinek eredetét az bizonyítja a legjobban, ha apja maga Vecna volna.
A negyedik évadban tudtuk meg, hogy a "Hellyel lefelében" megállt az idő; ott még minden Will eltűnésének napja (1983. november 6.) szerint van. Ennek még biztosan lesz jelentősége a történet kronológiájának szempontjából.
Bízunk abban, hogy az alkotók termékenyen használták fel azt az extra időt, amit a járvány adott nekik és tökéletesítették a történet fontosabb alappilléreit. Minden részlet úgysem lehet tökéletes, hiszen egy filmes univerzumba bele kell, hogy férjenek a nézői teóriák, hiszen az csak tovább élteti a sorozatot.
A záróévad érkezéséig minden régi és új rajongónak jó sorozatozást kívánunk! Ha tetszett az új rovatunk, kövessetek be minket Facebook-on és Instagramon, így biztosan nem maradtok le a tartalmainkról!
Gyilkos hétvége egy yachton – A Dominógyilkosság Újszegeden
Kemény fába vágta a fejszéjét Szente Vajk és Galambos Attila, amikor eldöntötték, hogy új, kortárs krimit írnak. Alaposan szemügyre véve a hazai színházi palettát, megállapítható, hogy igencsak egyedülálló a szerzők ambíciója az új művet illetően. Annak ellenére, hogy születtek itthon is ebben a műfajban kiváló filmek és könyvek, színdarabként mégsem gyakran szerepelnek a repertoáron magyar krimik. Hiánypótlásként tűzte műsorra A dominógyilkosságot a budapesti Játékszín tavaly júniusban, melyet a társulat ezen a hétvégén a szegedi közönségnek is bemutatott.
A darab helyszíneként egy hajó szolgál, ahol a külügyminisztérium nyolc legfontosabb embere vesz részt egy hétvégi kiránduláson. Könnyed kikapcsolódásnak néznek elébe, ám „eldől egy dominó” és felborul minden: kezdetét veszi a gyilkosságsorozat. A feszültséget csak fokozza, hogy a hajót elhagyni nem lehet, a gyilkos pedig szabadon jár-kel az utasok között. Mindenki titkokkal érkezik a fedélzetre, ami jelentősen megnehezíti a tettes kilétének felderítését is. Előkerül ráadásul egy levél, mely a külügyminiszter-asszonyt, Victoriát választás elé állítja, döntésével nem csupán saját, hanem mások életét is kockára téve.
Az író-rendező Szente Vajk nem bízta a véletlenre, igazi sztárszereposztásban látható a színházi csemege. A főszerepet a szerzőpáros kifejezetten Lévay Viktóriára szabta és írta, aki páratlan színészi játékkal örvendezteti meg az Erzsébet-liget fái alatt helyet foglaló nézőket. Mellette feltűnik a kiemelkedően intelligens politikai tanácsadót alakító Fehér Tibor, akit a szegedi közönség már jól ismerhet a Puskás című musicalből, valamint Szerednyey Béla aki a Legénybúcsú című vígjátékban szerepelt korábban a Szabadtérin. Az Agatha Christie-krimiket megidéző, mélyen árnyalt karakterekben lubickolnak a színészek – igazi jutalomjáték mindannyiuk számára. A magyar színházi és filmes szakma nagyágyúit Dobó Kata, Törőcsik Franciska, Tóth Enikő, Makranczi Zalán és Kolovratnik Krisztián képviselik. Az Újszegedi Szabadtérin felállított katamarán díszletét Rákay Tamás tervezte, aki Kovács Yvette Alidával a jelmezeket is jegyzi.
A Dominógyilkosság több fontos kérdéskört is feszeget. Erkölcsi dilemmaként megjelenik saját magunk és mások életének pellengérre való állítása mellett, társas kapcsolataink felszínessége és megjátszottsága, valamint a politikai manipuláció is. Egy egyszerűnek tűnő rejtély is váratlan válasszal kecsegtethet, a történet fordulatokban való gazdagsága nem hagyja unatkozni a nézőt. A feszültség az utolsó pillanatig húzódik, sosem tudhatjuk, hogy ki hazudik, és ki mond igazat. A darab végén pedig biztossá válik: senki nem az, akinek látszik.
