Lépj színre! tánckihívás

Lépj színre! tánckihívás a TikTokon szabályzata

A szervező a @kultzona_official TikTok felhasználó üzemeltetője, mely a teljes körű lebonyolítást végzi.
A játék feltételei a következők:
Sorozatban 4 db videó jelenik meg a @kultzona_official TikTok felületén #lépjszínre tánckihívás címmel, ha ezen videókból legalább 3-at teljesítesz, tiéd lehet 2 db jegy a Szegedi Nemzeti Színház, Peron-swing előadására, március 28-ra.

Mit kell pontosan tenned?
Az általunk feltöltött videóban a Szegedi Nemzeti Színház Tánckara által bemutatott mozdulatsort leköveted, felveszed a TikTok felületén alkalmazható duett opcióval, és az így elkészült videót nyilvánosan megosztod. Fontos még, hogy használd a #lépjszínre hashtaget, és jelölj meg minket is rajta: @kultzona_official.

Az így befutott videókat mi is közzétesszük az oldalunkon és az ott legtöbb lájkot elérő videó tulajdonosa megkapja a nyereményt. A lájkok gyűjtése egészen az utolsó tánckihívásos videónk feltöltését követő egy hétig történhet, amikor lezárjuk a játékot.
A nyertessel privát üzenetben vesszük fel a kapcsolatot a TikTok felületén, ha nem sikerül, vagy a nyertes visszautasítja a nyereményt, akkor újabb nyertest keresünk fel, mely azon felhasználó lesz, aki a második legtöbb lájkot kapó videót feltöltötte.
A játékban való részvétel feltétele:
A nyeremény készpénzre nem váltható, valamint másik jegyre nem cserélhető.
18. életévüket betöltött cselekvőképes természetes személyek vehetnek részt.
A Játékosok a játékban történő részvételükkel maradéktalanul elfogadják a jelen játékszabályzatban foglaltakat.
Játékost terheli a saját részvételéhez szükséges technikai és egyéb feltételek megteremtése, fenntartása és az ezekből származó minden költség és felelősség viselése.
Játékos kizárólag a saját felelősségére végzi el a látott táncgyakorlatokat.
Szervező jogosult bármely játékost kizárni, különösen, ha a játék kapcsán visszaélés vagy a feltételek megszegésének gyanúja merül fel, vagy ha valamely játékos a játék lefolyását bármilyen módon manipulálja, vagy bármely módon rosszhiszeműen jár el. Szervező kizár minden, a játék használatából eredő közvetlen vagy közvetett kárral és költséggel kapcsolatos kártérítést és kártalanítást.
A játékban történő részvétellel összefüggő vitákkal kapcsolatosan a Szervező mindennemű felelősséget elhárít. A Szervező nem vállal semmilyen felelősséget, és minden kártérítési igényt kizár a játékban való részvétellel összefüggésben felmerült esetleges károkkal kapcsolatban. A Szervező nem felelős azokért, a játékost vagy bármely harmadik felet érintő esetleges károkért vagy személyi sérülésekért, amelyek a játékkal összefüggésben, vagy a nyeremény bármely módon történő felhasználásából adódnak.
Szervező fenntartja annak jogát, hogy más online platformon (Facebook, Instagram) is hirdesse a tánckihívást.
A Játékos a videó feltöltésével automatikusan hozzájárul, hogy a felhasználónevét, nevét, és profilképét nyilvános posztban láthatóvá tegyük. Játékos a videó feltöltésével automatikusan elfogad minden rá vonatkozó szabályt.
A játékban való részvétellel Játékos automatikusan elfogadja a fenti feltételeket.
A játékban résztvevőktől Szervező semmilyen adatot nem kér be, adatot nem kezel.
Szervező kijelenti, hogy jelen Játék – a TikTok, Instagram vagy Facebook platform használatán túl –nem áll kapcsolatban egyikkel sem, a promóciót azok nem támogatják, ajánlják vagy szervezik.
Jelen szabályzatra a magyar jog irányadó. 2023.01.31.

III. Richárd

 Királydráma téli estékre

“York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át…”

Így kezdődik Shakespeare leghosszabb királydrámája, ugyanis a bárdok királyának egyetlen ennél is terjedelmesebb darabja van, ez pedig a Hamlet, és szerintem túlzás nélkül állítható, hogy akármilyen komor dolgoknak nézünk is elébe idén februárban, a Pinceszínház III. Richárdja a mi rosszkedvünk telét is tündöklő nyárrá fogja átváltoztatni – legalábbis egy estére.

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Bevallom, el se tudtam képzelni, hogy lehet ezt a drámát úgy másfél órába sűríteni, hogy sem a darab átláthatósága, sem pedig a karakterek komplexitása ne szenvedjen csorbát, de  Karo Balyan örmény rendezőnek és csapatának sikerült. A témák és karakterábrázolások mélysége egy cseppet sem sérült, azonban a forma és az időtartam jóval emészthetőbbé vált, mint a teljes szövegkönyvet megjelenítő adaptációk esetén. 

A színpadon elegáns, kizárólag feketébe öltözött emberek köszöntenek minket már a nyitóképben. Díszletünk szinte nincs, a szereplők hétköznapi kellékekkel játszanak: így lesz a tükörből halotti ágy vagy éppen a jóslatot hirdető tábla, a rúzsból vér, az esernyőből koporsó, láncból pedig a királyi lakosztály csipkefüggönye. A fények és a falra vetülő árnyékok, a füst és a félhomály pedig mintha magát a hírhedt Towert jelenítené meg még akkor is, amikor elvileg a palota vendégszeretetét élvezzük. Varsányi Anna díszletei és jelmezei már az első percben előrevetítik a szereplőket mindennapjaikban is körüllengő tragikumot, mert ebből a börtönből végül valóban nem sokan távoznak élve. A feudális, babonás légkört pedig a vörös posztó, a tükrök, a halotti miséhez illő zene, valamint az el-elhangzó (bal)jóslatok még inkább megidézik. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Így csöppenünk bele Gloster herceg történetébe. De milyen történet is ez?

A Rózsák háborújának végén járunk, amikor a két ház, a York és a Lancaster már szinte teljesen kivéreztette egymást, mígnem a Yorkoknak sikerült egy ideiglenes győzelmet kicsikarni. Bármennyire is próbálja ezt mindenki takargatni, arra viszonylag hamar fény derül, hogy ez a diadal annyira mégsem vidám, és a boldog békeidők még váratnak magukra. Aztán a temetői hangulatba megérkezik hősünk, Gloster herceg, azaz Richárd (Tapasztó Ernő), aki úgy dönt, hogy pókszerű cselszövéseivel megszabadítja bátyját és annak fiait a koronától. Miért? Mert mindenkit gyűlöl, és nem mellesleg a háború végeztével épp nincs jobb dolga. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Gloster mindent és mindenkit egymás ellen fordít – mondjuk nincs nehéz dolga, mert a nemrég még egységes(nek tűnő) York-párt a megroppant egészségű IV. Edward (Nagyhegyesi Zoltán) körül már eleve frakciókra szakadt, és megállás nélkül acsarkodik. A parlamenti üléseken a telefonján videókat nézegető Lord Buckingham (Balog József), a kimért és unott Lord Hastings (Varga Bálint), a frakciók törésvonalaira oly gondosan ügyelő, ám bennük mégis megbotló Lord Rivers (Gömöri Krisztián/Gyuriska János), illetve a hamarosan megözvegyülő királyné, a kért és kéretlen jótanácsok között ingadozó Erzsébet (Kancsár Orsolya/Tapasztó Alexandra) a legkevésbé sem tudják kézbe venni a gyeplőt vagy egyáltalán átlátni a helyzetet – mondjuk nekik nincs olyan könnyű dolguk, mint a nézőknek, akiket a főhős folyamatosan és szenvtelen eleganciával tájékoztat minden lépéséről. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Itt egy pillanatra meg kell álljak, és ki kell emelnem, milyen szépen egészítették ki az egyes alakítások egymást. Az egyértelmű, hogy mindegyik színész megállná a helyét még akkor is, ha egyedül állna a színpadon, most mégis olyan szépen építkeznek egymás szavaira, gesztusaira, játékára, hogy öröm volt nézni, és így együtt olyan izgalmas, vérpezsdítő elegyet alkotnak, ami elemi erővel söpör végig az előadáson és nézőkön. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A III. Richárdban nincsenek lapos karakterek, a Pinceszínház csapata pedig ehhez méltón az utolsó szemrebbenést is megtölti jelentéssel. Richárd, Tapasztó Ernő kiemelkedő alakításának köszönhetően azonban még ebből az ízig-vérig profi csapatból is kiemelkedik. A Pinceszínház Richárdja a shakespeare-i hagyománnyal ellentétben – azonban a történelmi valóságnak valószínűleg jobban megfelelve – egyáltalán nem torz testileg, lelkileg azonban annál inkább. Átlagosnak és ártatlannak tűnik ugyan, de a jámbor álca mögött egy kegyetlen és hidegvérű gyilkos lapul.

Miközben intrikáról intrikára és temetésről temetésre haladva a jó Gloster herceg egyre közelebb araszol a trónhoz, folyamatosan egyeztet a közönséggel. Ezt a középkori moralitásokból örökölt jellegzetességet – miszerint a gonosz beavatja tervébe a közönséget, elnyerve ezzel rokonszenvüket, akármilyen aljas dolgokat is tervez – ugyanis az utolsó pillanatig sem hagyja el, ezzel pedig olyan speciális módon vonz be minket maga kis undok világába, hogy lehetetlen nem áldozatul esni a manipulációjának és nem rokonszenvezni vele.

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A magyarázat, hogy Pinceszínház előadása miért olyan lebilincselő és érdekes, abban rejtőzhet, hogy nem csupán a díszletek, a ruhák, eszközök és zenék segítségével modernizálja a több száz éves darabot (miközben, ahogy említettem, a színház adottságaiból kifolyólag végig egy középkori várbörtönbe zárva érezzük magunkat, sorsközösséget vállalva a szereplőkkel), de Shakespeare örökérvényű kérdéseit is aktuális formában fogalmazza meg. 

A címszerep maga rendkívül összetett. A legkézenfekvőbb értelmezés alapján hősünk nem tűnik másnak, mint egy undok zsarnoknak, egy ravasz szörnyetegnek, aki a saját családját sem kíméli, hogy hatalomra jusson. Richárdban azonban ennél sokkal több rejlik, hiszen ő az, aki meghódít egy gyászoló asszonyt a férje sírja mellett (mely férjet egyébként ő maga küldött a másvilágra), és akinek az ártatlan és szeretetteljes mivoltáról mindenki meg van győződve egészen addig, amíg már túl késő nem lesz. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Mint a szellemek az éppen megőrülő Glostert a záróképben, a Pinceszínház azokat a kérdéseket is újra meg újra körbejárja, amelyeket a címszereplő felemelkedése és bukása felvet. Olyan kérdéseket, amelyek a darab megírása óta eltelt 500 évben nemigen váltak irrelevánssá. Vajon valóban unalmában válik véreskezű zsarnokká vagy az őt ért impulzusok, sértések teszik azzá? Milyen környezet enged hatalomra jutni egy ilyen embert? És ha őket megtévesztheti a báránybőrbe bújt farkas, akkor hasonló helyzetben mi vajon átlátnánk a szitán?

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Szereposztás:

III. Richard, Gloster hercege – Tapasztó Ernő
Buckingham herceg – Balog József
Lady Anna, Edward walesi hercegnek, VI. Henrik király fiának özvegye – Éder Enikő
Edward, walesi herceg – Nagyhegyesi Zoltán
George, Clarence hercege – Nagyhegyesi Zoltán
Erzsébet királyné, IV. Edward felesége – Tapasztó Alexandra/Kancsár Orsolya
Margit, trónfosztott királyné, VI. Henrik özvegye – Büky Bea
Lord Rivers, a királyné bátyja – Gyuriska János/Gömöri Krisztián
Lord Mayor – Gyuriska János/Gömöri Krisztián
Lord Hastings – Varga Bálint
Catesby – Juhász Illés
Ratcliffe – Szentgyörgyi Dániel/Beszterczey Attila

Fény: Hímer István
Hang: Szurdi Bence
Rendezőasszisztens: Kürtös Petra
Díszlet – és jelmeztervező: Varsányi Anna

A cikk szerzője: Szabó Anna

Fotók: Ida Jusztina Photography

Amadeus

A gyűlölet szimfóniája

Minden valamirevaló színházi előadás tapssal végződik. Ha nincs taps, az azt jelenti, hogy valami gond van az előadással, nem?

És mégis, a Pinceszínház Amadeus című alkotása után nehezen csapódtak össze a tenyerek, azonban nem gondolnám, hogy ennek a nemtetszés lett volna az oka. Sőt… Mozart és Salieri kilépője után az ember szinte letaglózva ül a nézőtéren, hiszen a léleknek abból a mélységéből, amelybe az imént alámerült, nem egykönnyen lehet keszonbetegség nélkül felbukkanni.

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A történet az 1984-es, azonos című film megjelenése óta ismerős lehet (jómagam is a gimis énektanárom jóvoltából láthattam, és talán ezzel nem vagyok egyedül): az idős, magányos, és feltehetőleg depressziós Antonio Salieri (Balog József) maszkját végleg levetve a közönségnek gyónja meg állítólagos vétkét, miszerint majd’ 30 évvel ezelőtt ő mérgezte meg az ifjú Mozartot (Gulyás Hermann Sándor) szakmai féltékenységből. Gálánsan be is avat minket lelki vívódásaiba, így elbeszélésén keresztül nyerhetünk betekintést II. József (Varga Bálint) udvarának zenei intrikáiba. Szemtanúi lehetünk, ahogy Salieri, az elismert udvari karmester miként igyekszik tönkretenni a csodagyerek és címeres tacskó, Mozart karrierjét és ezzel együtt életét, miközben őt magát is szinte őrületbe kergeti a gyűlölet. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A Tapasztó Ernő rendezte Amadeus bravúrosan lavírozik egy modern feldolgozás és egy korhű darab között. Főként a zenének és a jelmezeknek köszönhetően úgy idézi meg a korszakot, hogy bár szinte úszunk a púderillatban, mégis jungi pontossággal merülünk az emberi lélek fájdalmasan giccsmentes mélységeibe. 

Bár minden egyes alakítást túlzás nélkül nevezhetünk pazarnak, Salieri és Mozart kettőse mégis kiemelkedő. Gulyás Hermann Sándor Mozartja olyan angyali könnyedséggel ugrál a szinte túlzásba vitt közönségesség és alpáriság, illetve a mennyei magasztosság között, ahogy az általa játszott zeneszerző zsonglőrködött a hangokkal. Balogh József Salierijében eközben úgy izzanak az indulatok, hogy az apró nézőtéren szinte tűzként sütik az embert. Mint két óriási csillag, amelyek a sors szeszélye folytán nem csupán saját pályájukat futják, de egymás útját keresztezve ördögi keringőben vonzzák és taszítják egymást addig, amíg mindketten végérvényesen el nem vesznek. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A színészi játék mellett, ám azt vizuálisan megelőzve van valami, ami már az első pillanatban leveszi a nézőt a lábáról: ezek pedig Papp Janó jelmezei. Salieri bársonyberakásos nadrágjától és csillogó gallérjától kezdve a kórus cipellőin át Mozart szokatlan parókájáig minden a helyén van és passzol a képbe. Az aprólékos részletek tökéletesen illeszkednek egymáshoz és a színészi karakterábrázoláshoz, miközben részletgazdagságukkal a szemet is gyönyörködtetik.

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A Pinceszínház rendezői már többször megmutatták, hogy szokatlan formációikkal kiválóan ki tudják használni a kisebb színpad sajátosságait, ez alól pedig az Amadeus sem kivétel. A Szvatek Péter által felállított színtér, amely egyszerre idézi egy divatbemutató kifutóját és egy zenés estére berendezett 18. századi szalont pont egyszerűségében és letisztultságában nagyszerű. Fények, árnyékok, és a két oldalt ülő Venticelli, azaz kórus (Kancsár Orsolya, Büky Beáta, Gyuriska János, Beszterczey Attila), azonnal különleges hangulatot teremtve képezik elengedhetetlen részét a történetnek. Mint a kórus egy ókori drámában (vagy egy korabeli operában), ők segítenek Salierinek felidézni az eseményeket, kiegészítve az ő némileg szubjektív leírását némi korrekcióval, és persze korabeli pletykákkal, kortársak véleményével. Egyes esetekben az ő segítségükkel csendülnek fel a zeneszerzők dallamai is, és kiválóan tükrözik azt is, miként befolyásolta (vezényelte) a két főhős a közvéleményt.

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Ez a történet nem csupán a géniuszról szól, és nem csupán arról, ki számít nagyobb tehetségnek: az, akit az utókor annak tart, vagy az, akinek a kortársak tapsolnak állva. Emberi kapcsolatokról, szakmáról, szeretetről, gyűlöletről és hitről szól az Amadeus, nem utolsó sorban pedig büszkeségről és hatalomról. Vér és veríték árán kierőszakolt, státusz alapján kijáró, szerencse és a természet kegye által odaajándékozott, vagy éppen hatalmi játszmákban elnyert hatalomról.

Azt pedig, hogy kinek ad igazat, kit sajnál és kit vet meg, a kedves néző eldöntheti magának. 

A cikk írója: Szabó Anna

Berlini szürke

Különleges történetek szürke hétköznapokra

Talán egyedül vagyok vele, de néha elgondolkozom azon, milyen lehetett Jókai Mór vagy Ady Endre kortársának lenni, őket akkor olvasni, amikor a műveik első alkalommal jelentek meg. Milyen érzés lehetett egy első kiadást kézbe venni vagy évekkel később visszagondolni egy meghatározó irodalmi műre, amelyet mi “már akkor olvastunk”. 

Bár az irodalmi tételek között még nem találkozunk velük, ma is élnek olyan íróink, akik egyértelműen meghatározó szereplői akár a magyar, akár a világirodalomnak. Egyikük Nádas Péter, aki Párhuzamos történeteivel az olyan eposzírók közé emelte magát, mint Thomas Mann, és aki idén ünnepli 80. születésnapját. 

Nádas Péter születésnapi ajándékkiadványa, a Berlini szürke, melyet a Libri üzletlánc boltjaiban minden diák ingyen megkaphatott egy diákigazolvány bemutatása fejében, ősszel jelent meg. Először meglepődtem ugyan, hogy miért pont egy Nádas-kötettel ajándékozza meg a Libri és a Jelenkor kiadó a diákokat, hiszen az ő munkái nem tartoznak a legegyszerűbb olvasmányok közé, de elolvasva az alig százoldalas novelláskötetet elismerem, hogy valóban az egyik legmegfelelőbb “kapudrog” a kortárs magyar irodalomhoz. 

A kötet négy történetet tartalmaz, ebből három szinte pár perc alatt kivégezhető, egy pedig némi elmélyedést igényel ugyan, mégis tökéletes olvasmány egy szürke téli délutánra a kávé mellé. Az elbeszélések nyelvezete ugyanis tárgyra törő, letisztult és ízléses. Nádas történeteinek egyszerűen, mégis szépen és igényesen berendezett szobáiba vezet be minket, és bár a hosszabb tartózkodás élvezete nem adatik meg nekünk, a rendelkezésre álló rövid időt is garantáltan élvezni fogjuk. 

Pedig a téma egyik esetben sem nevezhető könnyednek: Nádas korántsem a szokásos módszerekkel tárja fel, milyen aljas és megalázó helyzetekbe keveredhet valaki, hogy mit vált ki az erő az emberekből, legyenek az ököl bármelyik oldalán is, hogy mi a különbség jellem és jellemtelenség között. Katonák, sár és háború helyett azonban tüllszoknyás kislányok és tejszínhabos gyerekzsúrok világában prezentálja, mire képes az ember, ha megérzi a hatalom ízét, amikor egy istentelen szövetség a fejébe száll. A zsidóüldözés sem koncentrációs táborban, hanem egy Isten háta mögötti lakótelepen zajlik, a titkok pedig a leghétköznapibb bérlakás fürdőszobájában koppannak a csempén vádlón, vagy éppen gondosan őrzött családi albumokban bújnak meg. 

A novellák ugyan mind megjelentek már korábbi antológiákban, közös kötetbe azonban most először kerültek. Mind kíméletlen őszinteséggel néz az emberi lélek és viselkedés mélyére, és teszi mindezt a legátlagosabb, legprofánabb, legmagyarabb  környezetben. Nádas szereplői mind (túlságosan is) ismerősek és átlagosak, motivációik és érzelmeik azonban jóval árnyaltabbak. Bár a kontrasztok élesek, Nádas világában az érzések, a döntések, az élethelyzetek, a következmények azonban a legkevésbé sem fekete-fehérek. Összemosódnak. Szürkék. 

A cikk szerzője: Szabó Anna

Elfogyni az ölelésben

Héjanász a képernyőn

2020-ban a koronavírus járvány berobbanása mindenkit megviselt. A lezárások, korlátozások a teátrumokat is érintették, előadásokat nem tarthattak. A Madách Színház főigazgatója, Szirtes Tamás ekkor új ötlettel állt elő. Felkért két színész házaspárt (Rudolf Pétert és Nagy-Kálózy Esztert, valamint Szemenyei Jánost és Kovács Lottit), akik otthonról, élő közvetítés segítségével adtak elő egy-egy darabot. Saját házukban, lakásukban kelt életre az előadás, a nézők pedig jegyet válthattak a virtuális térben bemutatott művekre. A streamelt produkciók nagy érdeklődésre tettek szert, így a színház egy nagyobb beruházással létrehozta saját, professzionális tévéstúdióját. Ez lehetővé tette egy új műfaj, a „film-szín-játék” megjelenését a képernyőn. A színház, a film, valamint a tévéjáték határain mozgó műveket kifejezetten erre a célra írták. A törekvés egyik legnagyobb sikerét az Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei című aratta. A forgatókönyvet Nyáry Krisztián író-irodalomtörténész, valamint a rendező, Horgas Ádám állította össze Ady Endre levelezései, versei nyomán. A közel másfél órás film az idősödő költő önpusztító életébe vet bepillantást, Ady három meghatározó szerelmét előtérbe helyezve.

A műfajteremtő alkotás történetmesélésében és képi világában egyaránt képes újat mutatni a nézőknek. A cselekményszálban monológok és párbeszédek váltják egymást, gyakran a negyedik fal is leomlik. A szélsőséges gondolati világokat szimbolikus és metaforaszerű képek ábrázolják. A pokoli veszekedések és szenvedélyes szerelemmel teli jelenetek érzelmi hullámvasútja az elejétől a végéig berántja a nézőt. Az előadás költőisége látványban is tükröződik, kiemelkedő hangeffektekkel kiegészülve. Hasonlít egy rögzített színházi produkcióra, de megtalálható benne a kellő filmszerűség, hogy több legyen annál. 

A stilizált díszlet a költőóriás börtöncellájaként is értelmezhető: aki belép rajta, ugyanúgy rabbá válik, mint egyetlen magányos lakója. A cella falán többször megjelennek a szereplők lelkiismeretei – belső vívódások sorai válnak láthatóvá a rendezői koncepció által. Ady múzsái különböző vizuális látványvilággal rendelkeznek: Léda merülő papírhajóval, hóvihar közepette jelenik meg, Csinszka a fiatalság élénk vörös színében mutatkozik, Zsukát pedig leginkább a semlegesség, üresség jellemzi – ő ki tudott törni idejében a férfi ölelésének béklyóiból.

Nagy Sándor Adyjában remekül megmutatkoznak a poéta kettőségének árnyoldalai. Érdekesség, hogy a színművész 41 éves korában játszotta el a karaktert – a költő pedig éppen ennyi idős korában hunyt el. Botos Éva látható Léda szerepében, aki zseniális színészi vénáját ebben a feladatban is tökéletesen tudta kamatoztatni. Kakasy Dóra megfogalmazásában kel életre Zsuka, aki vigyázó szemmel ügyel (némi távolságtartással) az életet habzsoló íróra. Kelemen Hanna szintén lubickol Csinszkaként. A szemtelenül fiatal tehetség játékával kiválóan hozza a naiv, de elszántan szerelmes kamaszlányt.

Fotó: Madácsh Színház facebook oldala

A tavaly februárban bemutatott film-szín-játék online megtekintésére sokan váltottak jegyet, de látható volt nemrég két alkalommal az M5 csatornán is. Sőt a Belvárosi Mozi is műsorra tűzte. Aki lemaradt volna, ne csüggedjen: jegyvásárlást követően a Madách365 videótárában 48 órán keresztül elérhetővé válik bárki számára a film. A Madách Színház egyik célkitűzéseként diákok ezrei tekintették meg az iskolák, könyvtárak, kulturális intézmények számára elküldött felvételt – ezzel segítve az irodalom órák és a megtanulandó anyag befogadását a tanulók számára.

„Nekem a szerelem nem volt víg ajándék,
Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék,
De volt ravatalos, halálos-víg torna,
Játék a halállal, titkos élet-forma.
Akárhol s bárkiért vágyódásba estem,
Vér áztatta nyomom Párisban vagy Pesten,
Mindig önnön vérem és soha a másé,
Soha a levésé, mindig a mulásé.”
(részlet A Szerelem eposzából című versből)

A cikk szerzője: Bondor Ferenc