Médeia

A nyomor királynője

 2023-ban több okból kifolyólag is felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi értelme színházba járni, főleg akkor, ha ott éppen poros ókori legendákat dolgoznak fel. De történeteket eljátszani, megjeleníteni, elmesélni mindig is fontos része volt az emberek, a közösségek életének, és mindig is az lesz. Bagossy Júlia Médeiája, mellyel a Thealter Fesztivál in medias res megkezdte a 33. színházi szemlét, tökéletesen illusztrálja ezt. 

Fotó: Thealterphoto2023

Pedig Médeia sorsa nem az, amiről az ember szívesen mesélne mondjuk fiatalabb nőrokonainak inspiráció gyanánt. De talán pont emiatt érdemes figyelni rá. Ez a mítosz elborzaszt ugyan, de nem pont amiatt érdemes figyelni rá, mert valami ősi erőt mozgat meg bennünk?

Médeia (Pálos Hanna) mindent egy lapra tett fel: elhagyott otthont, hazát, családot, hogy Iászónnal lehessen, aki aztán lecserélte egy fiatalabb nőre. Hősnőnk tehát egyedül marad két igencsak kiskorú gyerekkel egy lelakott lyukban, ahonnan amúgy is nemsokára távozniuk kell. 

Médeia összeomlik. A magány és a nyomor a szétszórt, ócska játékoktól a koszos falakig mindenhova beette magát, az állapot pedig olyan aggasztó, hogy amikor a dadus (Kanyó Kata) telefonnal a kezében megjelenik, az ember őszintén reméli, hogy a gyámügyet hívja. Persze nem, csak az apa, Iászón (Bányai Kelemen Barna) figyelmét próbálja felhívni a tarthatatlan helyzetre. Aztán címszereplőnk is – szó szerint – beesik a színpadra. 

Fotó: Thealterphoto2023

Azt meg kell hagyni, hogy Bagossy Júlia nem egy csenevész fába vágta a fejszéjét, amikor ehhez a történethez nyúlt, hiszen már az alaphelyzet is rendkívül terhelt. Zrinyifalvi Eszter Anna dramaturggal szinte teljesen lecsupaszították Euripidész eredeti drámáját, hogy aztán akkurátusan és finoman felépítsék azt egy diszfunkcionális család mai tragédiájaként. És bár a modernizálás érdekében komoly átalakításokat kellett végezniük, a történet és a karakterek érthetőségén és érezhetőségén ez mit sem változtat, ezzel is kihangsúlyozva, mennyire univerzális történettel, (női) sorssal állunk szemben. 

Fotó: Thealterphoto2023

Az alakításokhoz eszményien simulnak a Balla Hanga látványtervező által megálmodott halovány fények, koszos bútorok és a retró rongyok, illetve a Korom Sára koreográfus által életre hívott hol darabos, hol misztikus mozdulatok. 

Kanyó Kata az éltes dadus és a friss, ropogós szerető szerepében egyaránt otthonosan mozog. Bubu és Öcsi, azaz Jakab Balázs és Pásztor Dániel játékukkal hűen és arányosan, túlzásoktól mentesen jelenítik meg a két gyereket, akik érteni ugyan még nem értik, mennyire nyomasztó a környezetük, de érezni határozottan érzik. Egyszerű, gyermeki eszköztárral, és sajnos sikertelenül küzdenek a mindent elsöprő fájdalom ellen, amely anyjuk környezetében minden ember lelkébe beszivárog. Bányai Kelemen Barna pedig zavarbaejtően jól hozza a legkellemetlenebb exférjet/vasárnapi apát, akit valaha láttam. Cowboycsizmája sarkától a családja elhagyását nagylelkű áldozatként megmagyarázó feje búbjáig minden porcikájából árad a zavar. Mintha nem észlelné, mennyire kínos minden mozdulata és szava, csak hozza idétlen ajándékait a gyerekeknek és magyarázatait az exének.

Fotó: Thealterphoto2023

A dohos putriba zárt ócska életek között pedig ott tündököl Pálos Hanna Médeiája, az anya, a nő, akinek élettelen zombiból pogány boszorkánnyá (vissza)változását lépésről lépésre kísérhetjük figyelemmel. Ahogy lassan magára talál és ördögi magabiztossággal kezd mozogni a színpadon, szemben a kezdőképben látott passzív tespedéssel, nemcsak volt férjét és fiait, de minket is delejes bűvkörébe von. Játékával, pogány istennőket idéző kecses mozdulataival valóban a nyomor királynőjét alakítja, aki a sorsát még akkor is kezébe veszi, amikor az már lehetetlennek tűnik. 

Fotó: Thealterphoto2023

Lehet, hogy Médeia sorsa nem klasszikus értelemben vett sikertörténet. Egy ponton ő maga is azon kesereg, hogy senki nem tanította meg jó nőnek, anyának, feleségnek lenni, és első látásra talán nem is sikerült neki. Mégis félelmetes, egyben lenyűgöző balladája ez egy erős nőnek, aki ijesztő hatalommal bír még akkor is – talán akkor a legjobban –, amikor sarokba szorítják. Benne összpontosul minden fájdalom és minden szépség, minden megnyugtató melegség és minden kegyetlen sötétség. Vérbeli görög tragikaként pedig ő nevet a végén, de úgy, hogy ezért súlyos árat fizet. Az utolsó szó minden áron Médeiáé.

Bagossy Júlia és csapata elegáns, mégis határozott változatát mesélték el az ezeréves történetnek – úgy, hogy az még ma is hatalmasat üssön. 

https://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/bemutatok/43580-medeia

A cikk szerzője: Szabó Anna