Füst és Fények
Elsőként Újvári Milán produkcióját, a Show-t láthattuk.
Fotó: Szabó Luca |
A Tehetetlenség mértéke munkacím, mellyel Újvári Milán címkézte fel darabját, már sokat elárul az előadásról. A produkció több mindenre reflektálhat; a címe alapján például a show bizniszre, amely sok küzdelem után kiégéssel végződik. Vagy a szólásszabadságra, társadalmi kritikaként megfogalmazva, ezek fényében értelmezhető az egész színpadi jelenlét is több aspektusban.
A karakter szempontjából akár jellemfejlődésként is vizsgálható, amin a színpadi karakter keresztül megy. Nem akar/tud beszélni az elején, papírzacskó van a fején, amiből épp csak egy kis ponton át lát ki. A következő, hogy lekerül a zacskó, már pontosan láthatja, mi folyik körülötte, érzékelheti, de be van ragasztva a szája, tehát képtelen szavakkal kommunikálni az őt körülvevő világgal.
Fotó: Szabó Luca |
Az őt ért ingerek hatnak rá, eluralkodik rajta egyfajta frusztráció, amelyet a táncos egész testével kifejez: rángatózik, remeg, mintha méreg terjedne szét a testében.
Egyértelmű, hogy új alapokra kell helyezni az eddigi látásmódját, és tiszta lapot indítani, új megoldást kell keresni a létezéshez. Ám tiszta lap lehet sok, amiből valamennyi be is dőlhet. Hiszen a fejenállást kipróbálja a színpad minden pontján, hátha sikerül, de mindig pofára esik, eldől.
Megpróbál kommunikálni. Használja a színpadon lévő mikrofont, végre felszabadul és csak csacsog, be nem áll a szája, mintha egy másik egyéniséget látnánk. Vajon sikerül végre kifejeznie magát?
Mindeközben viszont a hangját nem halljuk, csupán a háttérzajt, a táncos csupán tátog a mikrofonba. Újabb kudarc.
Újabb probléma.
Fotó: Szabó Luca |
A mikrofonkábel tartja rövid pórázon a táncost, aki a kábelbe végül teljesen bele is gabalyodik, sőt a mikorofon is elromlik. Beragadt, ismétlődő mozgások sorozata veszi kezdetét, míg végül kikeveredik a kábel szorításából és felszabadult, dinamikus mozdulatsorba kezd. Villódzó fényben, stroboszkóppal látjuk a jelenetet, így a táncos mozgása is szaggatottá válik. Majd füst borítja be a színpadot.
Újabb kudarc.
Újabb probléma.
Ezt követően a táncos kivetkőzik magából, meztelenre. Marad, ami mindenkiben közös: a hús-vér valóság.
Nagyon precíz, részletekig kidolgozott színészi játékról beszélhetünk, és nem csak mozgások tekintetében aprólékos, hanem a fény (Vida Zoltán) és a zene (Fancsikai Péter) is erősíti a színpadi történéseket.
Alapvetően nem volt díszlet, a kellék is csak a mikrofon, és az ahhoz tartozó kábel, valamint a papírzacskó (Kiss Julcsi). Mégis egy pillanatig sem hiányzott, hiszen ha kellett tömegben éreztük magunkat, és szinte hallottuk, ahogy a stand-upos éppen a színpadon szórja a poénokat.
A szólóelőadás táncosa és egyben koreográfusa, Újvári Milán három év hosszú hallgatás után koreografált újra, hogy létrehozzon egy mondanivalójában rendkívül erős, tánctechnikailag lenyűgöző és dramaturgiailag következetesen működő produkciót. Reméljük, a következőre nem kell újabb három évet várni!
Előadó: Újvári Milán
Dramaturg: Laboda Kornél
Zene: Fancsikai Péter
Fény: Vida Zoltán
Díszlet és Jelmez: Kiss Julcsi
Fotó és videó: Várnagy Kristóf
Koreográfus: Újvári Milán
A Show előadásról, a Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának tagja, Szincsák Patrícia is adott egy kis ízelítőt nekünk:A két előadás között, ismét Nemes Roland beszélgetett ezúttal a két koreográfussal, Újvári Milánnal, és a második produkció, A meztelen majom alkotójával, Gera Anitával.
Fotó: Szabó Luca |
Elmesélte, hogy a mikrofonba tátogott improvizatív szövege ma éppen a gyermekkori emlékeiről és a nemrégiben elhunyt Markó Ivánról szóltak. Szép gesztus.
Az est második előadásának koreográfusa, Gera Anita elöljáróban annyit mondott el a darabjáról, hogy annak kiindulási alapja Csányi Vilmos: Íme, az ember című könyve volt, melyet a pandémia kényszerpihenője alatt vett elő és az alapvetően szociológiai, társadalmi megközelítésű írás rengeteg ötletet indított el, melyet később táncosai mozgás-anyagainak felhasználásával gyúrt egybe.
DanceLab: A meztelen majom
Gera Anita koreográfiáját a körülöttünk lévő konstruált világ ihlette. Csányi gondolatait alapul véve azt a témát járta körül, hogy miként konstruálódik újra a minket körülvevő világ. Hiszen a felnövekvő gyermekeknek már nem kell mindent első kézből megtapasztalniuk, mert az idősebb generációk készen odanyújtják azt a tudásbázist, amivel az élet ‘könnyebben élhető’. Ezek a mankók azonban rögtön keretezik az embernek nem csak az életterét, hanem a gondolkodását is. Csányi hitnek, hiedelemnek nevezi ezeket a közösség által kialakított és megtartott tudást. Ebből az alapfeltevésből indult el Gera Anita az alkotás során, melybe a táncosok mozgás-anyagait is integrálta.
A mozgás mellett a legerőteljesebb színpadi jelrendszer a KGP által megalkotott, kiemelkedő hatással bíró fény volt. Nézőként hajlamos voltam beleveszni a látványba, olyannyira jól és érthetően megkomponált világítás keretezte a táncosok testét és a teret.
Fotó: Szabó Luca |
A jelmez tekintetében a táncosok az előadás kezdetén testszínű ruhát viselnek, majd fokozatosan öltik fel magukra a színesebbnél-színesebb utcai ruhákat. ‘Felveszik’ készen kapott konstrukciókat.
Születésükkor egy kupacban találjuk őket, majd szépen lassan kimásznak ebből a kezdeti állapotból. Ezen a ponton olyan disszonáns, bántó zene szól, mintha gyerekek zenekarát hallanánk, ahol valaki épp csak megszólaltat egy hangszert, mindenféle következetesség nélkül. A zene végig maximális összhangban van a látvánnyal, és nagyon maivá teszi azt. (Kovács Jeromos)
Magában az előadásban voltak visszatérő momentumok, és ez vonatkozik a mozgásra, a fénybeállításra, és a zenére egyaránt.
A folyamat dramaturgiailag szépen ábrázolt: a kezdeti meztelenség, a közösség egybeolvasztó ereje szépen lassan identitásokat formál, lassan fejlődnek, egyre távolabb kerülnek a föld vonzásától, már néha kiegyenesednek, míg végül elérik a vertikális eltávolodást a talajtól.
Fotó: Szabó Luca |
Többször látunk néptáncos motívumot, gyakori, hogy kört alkotva, egymásba kapaszkodva futnak körbe. A gesztusok sokat elárulnak a darab során. Akár a mindennapjainkból kiragadottak is lehetnének.
Fotó: Szabó Luca |
Gera Anita koreográfiájában legerősebben a látvány dominál; annyira leköt a színpadi vizualitás, hogy elfelejtek gondolkodni rajta. Már-már filmszerű jeleneteket látunk, ami abban is segít, hogy a különböző térben játszódó jeleneteket elválasszuk egymástól. Ha a fesztiválon díjat osztanának az alkotóknak, a fényterv miatt ezt az előadást nagy esélyesnek tartanám!
Fényterv: KGP
Zene: Kovács Jeromos
Koreográfus: Gera Anita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése