Kenyértörés

Gondolatok a perzsa gabona bojkottjáról

Valljon is az ember bármilyen politikai nézeteket, vannak olyan dolgok, amelyekről egyszerűen muszáj véleményt formálnia. Ilyen a háború. És hogy melyik háborúra gondolok? Természetesen a görög-perzsára, Kr. e. 499 és 490 között! 

Láthatáron Csoport: Kenyértörés - Fotó: Révész Róbert

A Láthatáron Csoport Régi Zsinagógában előadott történetének hőse, Demetria (Feuer Yvette), özvegy pékné, viszonylagos békében neveli két gyermekét, Europét (Háda Fruzsina/Varga Orsolya) és Panaitioszt (Csányi Dávid) Ténosz apró, ám jelentéktelen szigetén. Demetria büszkén gyakorolja ősei mesterségét, ő látja el kenyérrel az egész szigetet, és se őt, se szomszédait nem zavarja a tény, hogy épp most tört ki a görög-perzsa háború: ők semlegességet fogadtak, mivel gabonafélék híján rászorulnak a perzsa gabonaszállítmányokra. Persze a történet igencsak unalmas lenne, ha ez az egész, látszólag ideális rendszer nem borulna a feje tetejére sürgősen, és akkor mi sem lennénk rákényszerítve, hogy a biciklin vagy a kocsiban hazafelé ezen a darabon kattogjunk. Mert kattogni fogunk rajta, azt garantálom.

Láthatáron Csoport: Kenyértörés - Fotó: Révész Róbert

A szereplők egészen kevés eszközt használnak, mondjuk azt mindannyian és állandóan, nem csoda hát, hogy például Demetria sokat látott vájlingja ennyire csorba. A vájling mellett a másik fontos eszköz a rendelkezésre álló kis kenyértészta, melyet pontosan olyan elánnal és meggyőződéssel gyúrnak át újra meg újra, ahogyan saját igazságmorzsáikat és nézőpontjaikat is újra meg újra előveszik, átgyúrják, esetenként a másik képébe tolják. 

A kivitelezés tehát teljesen puritán, ami kiválóan illik az olyan kisebb, intimebb előadóterekhez, mint a Régi Zsinagóga (vagy például egy osztályterem). Itt nincs sallang vagy cicoma, ami elvonná a figyelmet a lényegről – csak egyenes kérdések, brilliánsan őszinte alakítások, és egyszerű (bár legkevésbé sem könnyű) válaszok. 

Láthatáron Csoport: Kenyértörés - Fotó: Révész Róbert

A darab vége pedig egyáltalán nem szokványos: a nézőkön ugyanis a sor, hogy a ténosziak bőrébe bújjanak és bíráskodjanak Demetria felett: ártatlan vagy bűnös-e az asszony.

Így ha eddig sikerült semlegesnek maradnunk és figyelmen kívül hagynunk a háború kellemetlenül közeli szelét, ahogy a hátunkat borzongatja, legkésőbb ezen a ponton el fogjuk kezdeni a saját bőrünkön érezni a döntések súlyát. 

Láthatáron Csoport: Kenyértörés - Fotó: Révész Róbert

Szeretném leszögezni, hogy miközben a Láthatáron Csoport Brecht-feldolgozását nézi a mélyen tisztelt publikum, gyorsan elfelejtheti, hogy az állásfoglalás alól kivonhatja magát. Brecht kérdései és szövege örökérvényű, a megvalósítás pedig igyekszik objektív lenni ugyan – amely objektivitás a mi esetünkben a színdarabot követő vitára is kiterjedt –, de ahogy történetünk halad előre, úgy egyre nehezebb az önmagában is erőteljes produkció elemeiben nem felismerni az aktualitásokkal való hasonlóságot. 

És az igazság nem csupán nem virul a holtnak véréből, de olyan csorba is, mint a már említett, jobb napokat látott vájling. Ráadásul idővel változhat, alakulhat, mint a még sütés előtt álló tészta. És változik is. Hiszen az, hogy valaki hős vagy gyilkos, csupán nézőpont kérdése.

A szórakoztatás és az oktatás mellett a színház egyik legősibb funkciója a nézőpontok, igazságok ütköztetése, ez azonban csak akkor működik, ha valóban több nézőponttal és igazsággal szembesülünk; ez pedig a Láthatáron produkciójában maradéktalanul megvalósul. Történetünk szereplőit (és velük együtt minket is), egy olyan helyzetbe kényszeríti az élet, amelyben nincsenek nyertesek, döntést azonban mindenkinek hoznia kell.

Mert akár tetszik, akár nem, mi most élünk, nekünk most kell oldalt választanunk. 

A cikk szerzője: Szabó Anna