2016. 08. 21.

Adorjáni Bálint interjú

 Újra a Szabadtérin játszhatsz. Mikor tudtad meg, hogy visszahozzák a Tévedések vígjátékát és milyen érzéssel töltött el?

Tavaly, a premier után szóba került az, hogy jövőre is játszani fogjuk. Tehát várakozás az volt mindannyiunkban. Nagyon örültem neki, hogy újra lejövünk és újra együtt dolgozhatunk ezzel a csapattal. Szerettem volna, hogy ha már műsorra kerül, akkor játsszunk többet belőle, de úgy ítélték meg, hogy egy lehet, mert megy a SZIN is, meg nagyon sok program fut párhuzamosan mellette. A Szabadtéri jubileumi éve miatt tolódott ez most így ki. Szó volt arról is, hogy az előadás megmarad, meg majd turnéztatjuk talán. Nem tudom, hogy mi a realitása, de nagyon jó lenne.

Elmondhatjuk, hogy nem először töltöd a nyarat Szegeden. Van már törzshelyed itt, ahová biztosan elmész?

Van. A Halászcsárdába mindig. A Kapcában hamburgerezni szoktunk. A Casablancában nyitjuk a szezont. Isteni a gyrosos itt az Oskola utcában. Nagyon jó a kaja a Malátában. A John Bull Pubban szintén nagyon jól főznek. A másik nagy helyünk pedig a Forrás Hotel, oda járunk edzeni, Szabó Győző tartja az edzéseket, utána szaunázunk, fürdünk, csúszdázunk.

Mi a legszebb emléked Szegedről?

A tapsrendnél, amikor felgyulladt a nézőtéri fény, és megláttuk azt a négyezer embert. Akkor fordítva volt a színpad, és láttuk a Dómot a nézőtér mögött, az egy nagyon nagy élmény volt.

Mi az, ami leginkább tetszik a városban?

Tetszenek az utcák, tetszik az, hogy rengetegen bicikliznek. Nagyon jó helyek vannak. Az emberek kimozdulnak, és elég jó élet van. Jó a hangulata.

Nem ilyen jellegű darabokhoz vagy szokva, a Radnóti ennél alternatívabb, milyen egy kicsit, kiszakadni, másba belekóstolni?

Nagyon jó. Kíváncsi voltam erre a nagy színpadra, hogy milyen ekkora térben játszani, akik benne vannak színészek, azokkal milyen lesz a közös munka. Nagyon jó volt velük együtt dolgozni. Összetartó csapat lettünk. Tehát csak pozitívat tudok mondani. Izgalmas próbafolyamat volt. Nagyon jól éreztük magunkat, és szerintem jól is sikerült. Az ember mindig várakozással teli egy ilyen újfajta helyzet előtt, és végülis beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Főiskola óta a Radnótiban vagy, mondhatjuk, hogy ez az ideális hely számodra?

Nem tudom. Vonz a nagyobb színpad, meg ki szeretném próbálni magam több mindenben. Éppen változások előtt vagyok, fogok a Radnótin kívül is dolgozni, és igazándiból új utakat keresek, kihívásokat, új impulzusokat és új inspirációkat. Tele vagyok várakozásal, lendülettel. 

Anthipolus szerepe viszont nem is olyan figura, amiket például a tévéfilmekben szoktál játszani, ahol általában egy klasszikus, régimódi hős karakter vagy. Vitézy László pedig rendre meg is talál ezekre a szerepekre. Lesz még folytatás?

Lesz, most októberben forgatunk egy új Vitézy filmet. Lakatos Menyhért, egy roma származású szerző írásaiból készült az adaptáció. Egy cigány sorból kiemelkedett, értelmiségivé vált tanító visszamegy a közösségbe, őt fogom játszani. Én nem szeretem ezeket a karakterizálásokat. Tehát pont azért jó, hogy az embert megtalálják az ilyen szerepek, mert meg tudja mutatni, hogy egyrészt tud más is lenni, másrészt pedig jó kihívásnak, hogy nem azt kell csinálni, amibe éppen beskatulyáznak. 

Említetted egy korábbi interjúban, hogy a külföldi filmezés is érdekel, külföldre is mennél?

A Magyarországon forgó külföldi filmekben, rendre szoktam játszani. Tehát ez egy létező terület. Külföldön viszont nagyon nehéz érvényesülni, megismertetni magad. Persze, vannak magyar színészek akik boldogulnak, és játszanak kint. 

Lehet, hogy egyszer még a szobrászat, vagy képzőművészet felé is elhúz a sors?

Nincs tervben, de foglalkoztat. Rendszerint az apámnak szoktam segíteni a nagyobb munkáinál, a negatívot levenni, meg ilyesmi. Tehát a technikai dolgait nagyon tudom a szobrászatnak, de ez alkotás, meg inspiráció kérdése. Nem zárom ki, de nem gondolom, hogy Adorjáni Bálint szobrász lesz. 

Tudni lehet, hogy Erdélyből származol, onnan mit hoztál magaddal?

Szinte mindent, azt gondolom. Az első hét év a legmeghatározóbb az ember életében, én nyolc és fél éves voltam, amikor eljöttünk. A helyeket, az atmoszférát, az energiát, a természet szeretetét, kirándulást, a nagyon erős családképet, nagyon erős értékrendet, ezt mind hoztam. Ez köszönhető Erdélynek, meg a szüleimnek, nagyszüleimnek, meg a tanító bácsimnak, hogy ezt így rám ragasztották. Ezeken a miérteken szokott gondolkodni az ember, hogy más ember lenne-e ha máshova csöppen, de valószínűleg ez az életutam, ez a sorsom, ami éppen történik velem, vagy amit éppen kiharcolok, vagy bevonzok. Úgyhogy nem tudom mi lett volna ha..., valószínűleg ugyanaz, mert ezek az ambíciók, vagy tehetség, ezek az álmok ezek az emberben kódoltak, benne vannak, tehát előjöttek volna, csak mondjuk más körülmények között kell megvalósítani, vagy érvényesíteni.

A motivációd is visszavezethető erre? Vagy egyszerűen csak ilyen vagy? Hiszen három egyetem illetve főiskola van mögötted.

Oroszlán vagyok, és akaratos, és szeretek menni az álmaim után, és megvalósítani azokat. Tehát inkább ez hajt, de nem tudom,hogy ez honnan van, ilyen vagyok, örök nyugtalan. A látszat ellenére bármilyen nyugodtnak is tűnök, azért folyamatosan hajt a szívem. Ha valamit csinálok, azt szeretem nagyon nagy intenzitással csinálni, nagy intenzitással megélni. 

Milyen típusú színésznek tartod magad?

Szeretem megérteni, hogy mit csinálok, hogy mi a szerep, mi a feladat, és akkor utána lehet hagyni, hogy történjenek a dolgok. Szeretem érteni, hogy mi történik, de különböző munkák során, vagy különböző szerepeknél működhet másként is. Van, amikor az ember úgy vakon beleveti magát, és hagyja, hogy sodorják a dolgok. Van amikor meg a sarokpontok megvannak, és utána abból lehet egyre mélyebbre és mélyebbre menni. Próbálom a figurát játszani, az a célom, hogy megjelenítsek egy embert, a gondolataival, az érzéseivel, a karakter jellemzőivel, tehát mindennel együtt. Engem ez izgat, hogy ne egy Adorjáni Bálintot lássanak bejönni a színpadra, hanem lássanak egy élő embert, egy személyt bejönni, akinek története van, akinek sorsa van, problémái vannak, és megoldási javaslatai vannak, amik hol jók, hol nem jók.  De sajnos attól nem lehet függetleníteni, hogy ezt én csinálom, az én tapasztalataimmal, és érzéseimmel.

Mennyire tudod letenni a szerepeidet, elszakadni tőlük a hétköznapokban?

Ha valami nem sikerül, az nagyon szokott bántani, és akkor hajt, hogy ez legközelebb jó legyen. Az a szerencsénk a színházzal, hogy ott mindig van lehetőség ismételni, mindig van egy következő előadás, amíg le nem kerül a darab a repertoárról. De mindig le kell szűrni a tapasztalatokat, és azután meg el kell engedni, mert menni kell tovább, nem lehet beleragadni. Ez a szakma lényege, nagyon sok helyen összeérsz a szereppel, hat rád, de el kell engedni. Nem a szerep vagy, egy ember vagy, egy színész vagy, akinek ez a munkája. A profizmus itt kezdődik. Persze őrlődik az ember, gondolkodik rajta, meg dolgozik benne a szerep, minden idegszálával rajta van, meg minden gondolatával, hogy mit fogsz holnap este játszani, ez dolgozik bennem is, ezzel meg kell tanulni együtt élni. A főpróbahét a legkiélezettebb, mert akkor ugye reggel, este próba van, csúcsra van pörögve mindenki. Össze kell, hogy álljon az előadás, ilyenkor nagyon nehéz kikapcsolni, de aztán lecseng a premier, az ember elkezd egy újat próbálni, és a folyamat kezdődik elölről. 

Az októberi forgatáson kívül, még mi várható a következő évadban?

Hajós András barátommal készítünk elő egy Brel estet. Jackques Brel sanzonjait éneklem majd, amiket Hajós András fog fordítani, illetve ő rakja össze az est dramaturgiáját.  Ez lesz december közepén. Azután Kecskeméten, Ármány és szerelmet fogunk próbálni, Rusznyák Gábor rendezésében, Ferdinándot fogok játszani. Ezek, amik most biztosak, de ebben a szakmában az a szép, hogy bármikor megtalálhatják az embert váratlan lehetőségek.

2016. 08. 18.

Tévedések vígjátéka

 Egy iker bajjal jár, két iker már…


A lassacskán már 500. születésnapját jubiláló Shakespeare töretlen sikerrel bír. Drámáit mindenki ismeri, így bármikor nyugodt lélekkel veszik elő a rendezők, vagy tűzik műsorra a színházak. Mi lehet a sikerének titka? Ki tudja? De egy biztos, ha jól akarunk szórakozni, és egy ideig esetlenségeken, és abszurditásokon nevetni, a Tévedések vígjátéka egy jó választás.

Kerényi Miklós Gábor rendező, KERO jelzése általában a musicalek színlapján szokott megjelenni, előrevetítve már az előadást. A jegyvásárlókat ezen esetekben nem érheti meglepetés, tudhatják mi vár rájuk. Most viszont nem beszélhetünk musicalről, ez a KERO rendezés ugyanis, ízig - vérig próza. Persze, ahhoz képest sok dalbetét lett belecsempészve, de ez kifejezetten jót tesz, pörgősebbé teszi az előadást, így jobban csúszik a sok szöveg is.
Azonban önmagában a zene nem lenne elég a hangulatkeltéshez, a jelmez (Füzér Anni) és a díszlet (Horgas Péter) szintén remek alapot nyújt a darabnak. A falakat ismerősként ható szlogennel tűzdelt plakátok tarkítják. Míg a ruhák színes kavalkádot nyújtanak.
A két Anthipolus ikerpár, illetve szintén iker szolgái a két Dromio egymásról nem tudva bolyongnak ugyanabban a városban, ezzel hatalmas zűrzavart keltve. A játékos, néha pedig vérre-menő félreértések tömkelege után, végül mindenki boldog lesz, és minden kérdésre fény derül.

A színészek összeválogatásáért külön piros pont jár. Hihetetlen, hogy ennyire sokszínű, és különböző színházból érkező művészek ilyen összhangban tudnak együtt létezni a színpadon. Képviselteti magát a Vígszínház, a Radnóti, a Katona, és az Örkény, továbbá, az Operettszínház sőt a Thália Színház is. Külön kiemelendő, hogy népszerű szegedi színészek is helyt kaptak a darabban.
Emlékezetes estét tudtak okozni, egy több szempontból is rendhagyó előadással. Shakespeare sorai pedig hamisíthatatlanul aktuálisak lehetnek, nem tudja ennyi idő után sem por lepni. Ami pedig a legfontosabb és a darab sikerének egyik kulcsa, KERO is aktualizált, nem lett elnyomva Shakespeare eredeti tollának élessége.

2016. 08. 01.

Sóvirág

 Mindenki nagymamája


Nagymamám utánozhatatlan túrógombócának ízével a számban, éppen hogy megérkeztem a Thealter fesztivál zárására, ahol lehullott a lepel az idei díjazottakról is. Az eredményt elégedett mosollyal nyugtázva ültem be az előadásra, azzal a tudattal, hogy gyors hangulatváltásban lesz részem, mivel a színlap szerint a darab egy 90 éves, Auschwitz-Birkenau-túlélő néniről, Fahidi Éváról szól.

Az első részben úgy tűnt, nagyon elszámoltam magam, ugyanis a táncosnő, Cuhorka Emese és korát meghazudtolóan fiatalos partnere, Fahidi Éva korántsem egy gyászos, megrázkódtató emlékezést vittek színre, hanem valósággal játszottak a színpadon. A darab menete végtelenül egyszerű vonalat követ, pár gimnasztikai gyakorlat, amit néhány érdekes történet kísér, majd újra egy kis torna, és ismét az elbeszélések. Csupán az előadás végén áll össze a kép, hogy ezek a gyakorlatok csak a bemelegítés részei voltak. Bemelegítés a fináléhoz, a nagy tánchoz. Akárcsak a mesék, melyek során megelevenedtek gyerekkori történetek, nagy szerelmek, és vicces helyzetek. Azonban minden csak felvezetés volt az utolsó nagy történethez, a tábor, és az azt megelőző időszak emlékeihez. Szóval nevetéssel, és kíváncsiságtól csillogó szemmel kezdtünk, és könnyektől csillogó szemekkel fejeztünk, és mind e közben olyan volt, mintha a saját nagymamám históriáit hallgatnám. Fahidi Éva végig sugárzott, a teljes nézősereg nagymamája lett, 105 perc erejéig. Olyan volt, mint amikor a gyerekek csüngnek nagyszüleiken, hogy meséljenek még, és én is egyre többet szerettem volna megtudni, milyen is volt régen az élete, még mielőtt minden elromlott.

A borzongató auschwitzi haláltábor már megannyi lélekfacsaró történetet tudott létrehozni, és azokból már számtalan napvilágra is került, de egyszerűen még mindig lehet új szörnyűségekkel szembesülni. A lelkében még 16 éves túlélő szomorú elbeszélését is lélegzetvisszafojtva hallgatta a közönség. Mégis ámulatba ejtő, hogy mindezek ellenére a megőszült haj alatt egy hatalmas mosoly van, és szikrázó, másra is átragadó életigenlés jellemzi egész, színleléstől mentes, természetes lényét.

Hatalmas élmény látni az összhangot a fiatal táncosnő és az idős táncosnő között. Amíg az előadás elején Cuhorka Emese csak gyorsan kirohant, addig őt követve Fahidi Éva méltóságteljesen és magabiztosan kilépdelt a színpadra, és ezután közölte: „na ez a különbség kettejük között”. Persze érződik is, hogy minden más, mint egykor. Hiszen amíg a fiatal nő James Brown, Get up offa that thing dalát, addig a lelkében fiatal nő, Erik Satie: Gymnopedie, zongorajátékát hozta saját zenéül, és ez már sok mindent el is árul róluk. A több mint fél évszázados korkülönbség az elmesélt sztorikban is megmutatkozik, de ezek mégis fantasztikusan megvannak egymás mellett, sőt kiegészítik egymást. Amíg a 90 éves tapasztalataival tud segíteni, addig a harmincas éveit taposó az idős kor nehézségeit tudja könnyebbé tenni.

Szabó Réka rendezése a darab végére körbeér. Egy veszteségekkel és életre szóló fájdalmas törésekkel, traumákkal teli élet, csodálatos és felejthetetlen történetmesélésének lehettünk a szem-, és fültanúja. Bármeddig tudtam volna még ott ülni, és kérni: Nagymama mesélj még!


A darabbal, illetve Fahidi Évával foglalkozó dokumentumfilm jött létre A létezés eufóriája címmel, aki a darabot nem látta, legalább ezt érdemes megnéznie.

ÚJ OLDAL

 OLDALUNK ÚJ CÍMRE KÖLTÖZÖTT! Látogass el a kultzona.blog  -ra, hogy értesülj a legfrissebb tartalmainkról.