Ezeregy éjszaka - Szegedi Szabadtéri Játékok 2023.

 Ezeregy csoda a Dóm téren

„Álom ez a nap / Koldusbotomat / Végre lecsapom / Csoda vár rám” 

Bár a koldusbotját senki sem csapkodta sehova, az Ezeregy éjszaka world musical nézőire valóban csoda vár a Dóm téren. Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István évek óta dédelgette a world musical álmát, a premiernek pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok adtak otthont – a szegedi közönség szemmel látható örömére. A jegyek ugyanis már jóval a premier előtt az utolsó szálig elfogytak, ezzel is  jelezve, hogy az évad legjobban várt előadását a triumvirátus jegyzi.

A musical cselekménye végig két síkon mozog – persze csak addig, amíg a síkok finoman át nem csúsznak egymásba, elmosva a határokat valóság és mese között. 

Kerettörténetünk hőse Sahriár (Bányai Kelemen Barna), a kiégett király, aki egyszerűen nem tudja túltenni magát azon, hogy az asszony lelépett a nagyvezírrel, ezért estéit tűzzsonglőrökkel, táncoslányokkal, és eldobható, egyszerhasználatos háremhölgyekkel tölti. Ebbe a felettébb kellemetlen helyzetbe csöppen bele Seherezádé (Trokán Nóra), az éppen aktuális áldozat, aki egy boldogtalan, átejtett kalifáról szóló mesével tereli el Sahriár figyelmét. 

Ekkor Seherezádé meséje szó szerint megelevenedik előttünk: megismerjük Harúnt, a fiatal kalifát, akit nagyvezíre, Dzsáfár (Stohl András) juttatott a trónról a börtönbe. A szinte ostobaságig naiv Harúnnak Ali, a furfangos kis tolvaj (Márkus Luca) segít megszökni majd eligazodni az átlagos hétköznapok útvesztőjében. A mese azonban nem mese szerelem nélkül, ezért Harún szinte kötelezően beleszeret a nagyravágyó Jázminba (Bori Réka), akit apja, a szultán (Tamási Zoltán) nem másnak ígért, mint… dobpergést kérek… hát persze, hogy a gyakorló stalkernek, Dzsáfárnak. 

A szálak tehát kellően össze vannak kuszálva, de nem is baj, mert milyen mese az, ami nem gubancosan indul?

Főhőseinket az alkotók számtalan különféle helyről válogatták össze, a Dóm téri színpadon azonban olyan szerethető és bámulatos csapat áll a világot jelentő deszkákra, amelyről könnyen hihetnénk, hogy mindig is együtt játszott. Bányai Kelemen Barna és Trokán Nóra karaktere között hiába tátong társadalmi szakadék, alakításuk egyaránt király(nő)i és elegáns, arról nem is beszélve, hogy minden jelenetükben működik a kémia. Tasnádi Bence kezdetben pont annyira szerethetően bosszantó, amennyire ahhoz kell lennie, hogy később igazán együtt tudjunk vele érezni. Ha politikus lenne, Stohl András Dzsáfárja majdnem meggyőzne, hogy rá szavazzak, Bori Réka a sötét oldallal flörtölő Jázminja pedig izgalmas meglepetéseket tartogat. 

Márkus Luca minden egyes hangját és mozdulatát öröm volt nézni. Ali, a kis rabló a darab egyik legmókásabb karaktere egészen addig a pillanatig, amíg át nem vedlik egy lélektani dráma hősnőjévé – mindkét szerepet tökéletesen hozva. A showt azonban egyértelműen Mészáros Máté lopta el Sahriár háremigazgatójaként és kiábrándult dzsinnként egyaránt. Nehéz lenne megmondani, hogy ő vagy a közönség élvezte jobban azokat a perceket, amelyeket a színpadon töltött. (Valószínűleg mindkettő.) 

És mint egy igazi epikus történetfolyamban, itt is számtalan izgalmas mellékszereplő nézőpontját ismerhetjük meg, így mindenki garantáltan talál majd magának kedvencet. A főszereplők mellett akad még itt stresszes hóhér, az adótörvényeket kicsit lazán értelmező árus, a csodák evangéliumát hirdető kecsketulajdonos, türelmetlen biztonsági őrre emlékeztető ifrit, illetve egy szentháromság jellegű fa, aki folyamatosan apapoénokkal „szórakoztatja” a nagyérdeműt. 

Illetve hadd ne felejtsem ki az este legnagyobb érdeklődésre számot tartó sztárjait: Lujzit, a szamarat és a két kecskét. Igen, valóban egytől egyig fantasztikus alakításokat láthattunk a színpadon, de az igazi meglepetést a piaci jelenet statisztái okozták. (Később megtudtuk, hogy a jelenet sztárja eredetileg Lujzi, de amennyiben a kisasszony nem óhajt a színpadra lépni, a kecskék ugranak be helyette. Mit lehet tenni, ilyenek ezek a szabadtéris dívák.)

Csakúgy, mint az előadás alapjául szolgáló gyűjtemény, a musical sem kötelezi el magát egyetlen kultúrkör mellett, hanem bátran vegyít indiai, kínai, perzsa és arab elemeket látványban, kulturális utalásokban, szövegben, koreográfiában és jelmezekben egyaránt. 

Bujdosó Nóra elképesztő feladatot vállalt magára, amikor egy személyben lett díszlet-, jelmez- és animációs tervező is, és mindhárom szerepben parádésan helytállt. A jelmezek aprólékosan kidolgozott műalkotások, az animációk túlkapások nélkül teremtik meg a keleti hangulatot, miközben elkápráztatnak mindenkit az első soroktól a kakasülőig (sőt, az igazat megvallva egyes elemek a szimmetrikus koncepció miatt távolról még mutatósabbak), a díszlet középpontjában álló forgatható hagymakupola pedig ötletesen, praktikusan, és szemet gyönyörködtetően szolgálja ki a darab számtalan helyszínét, ráadásul a történetvezetést is tökéletesen illusztrálta.

Ahogy a hagymakupola rétegeit fokozatosan kibontjuk, úgy ásunk a történet síkjai között is egyre mélyebbre. A Kello Magazin szerint „a Nobel-díjas író, André Gide nevezte először mise en abyme-nak azt az eljárást, amelyben a megkettőzés révén a mű egy része egyfajta belső tükörként az elbeszélés egészét tükrözi.” Sahriár és Seherezádé, illetve Harún és Ali története párhuzamosan halad, néhol összeér, néhol eltávolodik, míg végül valóban szinte tökéletes tükrei egymásnak, ezzel is érzékeltetve, hogy legyenek bármilyen elrugaszkodottak is, a mesék, a történetek a való életet tükrözik. (És akkor még nem is említettük a „harmadik tükröt”, hiszen mi ezt mind a Szegedi Szabadtéri színpadán szemléljük.) 

Az Ezeregy éjszaka a csillogó felszínen és az ötletes dalszövegeken túl gyakorlatilag egy közel három órás óda az irodalomterápiához, hiszen Sahriár és Harún gyógyulása csak akkor lehet teljes, amikor ők is aktív szereplőkké válnak és elkezdenek mesélni, ezáltal legyőzve démonaikat és feldolgozva traumáikat.

A mesében magunkra találhatunk, felfedezhetjük a saját problémáinkat, feloldhatjuk életünk gordiuszi csomóit, és átélhetjük azt a katarzist, amely a való életben talán még várat magára, de amelyhez így feltankolhatunk kellő mennyiségű reménymunícióval.

Főleg akkor, ha ilyen magával ragadó és látványos mese tankol fel minket.

 

A cikk szerzője: Szabó Anna

Fotó: Zsiros Aliz

Alkotók: https://www.szegediszabadteri.hu/hu/page/show/ezeregy-ejszaka

 

Sara Nisha Adams: A lélekkert

 Közösségikert-kalauz magányosoknak

Vannak könyvek, amelyeket már kézbe venni is élvezet. Még ki se nyitottuk őket, de már a könyvesbolt polcáról olyan ellenállhatatlanul csalogatnak, hogy ember legyen a talpán, aki ellen tud állni szirénéneküknek. 

A lélekkert ezek közé tartozik. Gyönyörű. Ez a Libertine Könyvkiadó első élfestett kiadása. A papírnak csodálatos az illata, a dombornyomott, színes borítót pedig az ember legszívesebben folyamatosan simogatná.

De ez a könyv nem (csak) ezért értékes. 

Könnyed olvasmány ugyan, de a húrok, melyeket penget, annál komolyabbak. 

Sara Nisha Adams könyvének hősei ennél átlagosabbak már nem is lehetnének. Winston bolti eladó, Bernice pedig elvált anyuka. És teljes szívből gyűlölik egymást, ami rendkívül kínos, mert nem csupán szomszédok, de még egy kerten is osztoznak. Mindketten boldogtalanul tengetik magányos napjaikat, kivéve amikor borsot törhetnek egymás orra alá, mert akkor egy kicsit boldogan – aztán egyszer csak a Winston lábtörlőjén landoló rejtélyes csomag felfedi, hogy közös kertjük, pontosabb a helyén burjánzó, kóbor rókák által frekventált szemétdomb egykor csodálatos közösségi tér volt. Winston így hát kertészkedésre adja a fejét – egyrészt azért, mert ezzel is idegesítheti a zárkózott és rendmániás Bernice-t, másrészt azért, mert addig is el tud menekülni saját magánéleti válsága(i) elől. 

Mert van neki. Több is. Csakúgy, mint Bernice-nek. És ahogy megismerjük a környék és a kert történetét, hőseink egyre jobban ráébrednek, hogy magányukkal, problémáikkal bizony nincsenek egyedül, és hogy bármilyen borzasztónak tűnik is valaki első (vagy akár a sokadik) látásra, a másik is ember. Titkolt félelmekkel. Néma fájdalommal. Sajgó veszteségekkel. 

Természetesen, ahogy lenni szokott, a morcos fiatal indiai és a menedzserrel folyton egyeztetni akaró anyuka hamarosan összebarátkoznak, mert semmi sem hozza össze úgy az embereket, mint egy elhagyatott és gazos rókaagóra kigyomlálása. Ez a történet már önmagában megállná a helyét, hiszen észrevétlenül motivál arra, hogy egy kicsit kilépjünk a komfortzónánkból és nyissunk mások felé – ami bár kompromisszumokkal jár majd, jóval többbet tartogat annál, mint amennyit elvesz.

De ez a könyv nem (csak) ezért értékes. 

Amellett, hogy remek útmutatóul szolgál arra az esetre, ha közösségi kertet szeretnénk vagy csak szimplán elegünk van a szomszédból, A lélekkert arra bátorít, hogy nézzünk szembe a saját „gyomjainkkal”, és bátran számoljunk le velük. Mindazzal, ami fájdalmas, ami kellemetlen, amiről inkább nem beszélnénk, és amit legszívesebben elfelejtenénk. 

Ám addig, amíg a gyomok el nem tűnnek a kertből, nincs hely a szép virágoknak sem. 

Kiknek ajánljuk tehát a könyvet? 

Azoknak, akik egy szeretettel teli lakóközösség tagjai, és azoknak, akik bizony rúgták már össze a port valamelyik szomszédjukkal egy rosszul elhelyezett kuka vagy egy hangos felújítás miatt. 

Azoknak, akik szeretik a növényeket, és azoknak, akik még egy kaktuszt sem tudnak életben tartani. 

Azoknak, akiket szeretet vesz körül, és azoknak, akik néha egyedül érzik magukat. 

Azoknak, akik menekültek már el problémák elől.

Azoknak, akiket ért már veszteség. 

Azoknak, akik nem hisznek abban, hogy egy apró gesztus csodákra képes.

De legfőképp azoknak, akik hiszik, hogy mégis. 

„A kert nem olyasmi, amit az ember megtart magának, fiam. A kert azért van, hogy a legnagyobb és a legapróbb örömeit is élvezzük. Együtt.”

A cikk szerzője: Szabó Anna

18 éven felülieknek

Anya születik!

Születni vagy válni? - ez itt a kérdés

Tökéletesnek lenni. Valami, amire oly’ sokan vágynak, amire annyian törekednek. És, amit mindenki mástól is elvárnak. De mit jelent tökéletesnek lenni? Hibátlan tanulónak, dolgozónak, szakembernek és, ami a legfontosabb: anyának? Mert mint az köztudott tény, az anyák tökéletesek, annak kell lenniük és nincs más opció.

Fotó: Thealterphoto2023

Az anya feláldozza magát gyermekéért, mindenét odaadja neki, miközben kitűnő feleség, háziasszony és mondanám, hogy dolgozó nő, de ez utóbbi igazán elvetemült ötlet volna, nem igaz? Dehogynem. Valószínűleg a főszereplő édesanyát (Réti Adrienn) tüzetesen szemlélő vizsgáztató (Botos Éva) is hasonlóan gondolja, hiszen neki fontos, sőt a fontosnál is fontosabb feladata van: megnézni, hogy tökéletes anya lesz-e, hogy tökéletesen fel tudja-e majd nevelni születendő gyermekét, akit sikertelen vizsga esetén állami gondozásba helyeznek. Ez ugyanis a legújabb törvény, minden leendő szülő köteles elméleti és gyakorlati vizsgát tenni arról, jártasak-e a gyermeknevelésben.

Fotó: Thealterphoto2023

„Az apák vizsgája egyszerűbb” – mondja a vizsgáztató szemüvege felett az előtte álló kismamának, akinek nemcsak ebben a helyzetben kell teljesítenie, de el kell fogadnia folyton változó testét, flúgos édesanyját, párja távolságát és nos, kivonódását a születendő gyermek várásából. 

Mindez már önmagában nagyon bosszantó. Kétségbeejtő végignézni, ahogy egy nő úgy van egyedül, hogy közben valójában sosincs egyedül, ott van vele, növekszik benne valaki más is, aki valahogy átveszi egész életét. Ezt a magányosságot, nemcsak ezekben a helyzetekben, de később a szülőszobán, a szülés után és a sikertelen szoptatás során (itt megjegyezném, hogy nem baj, ha valaki nem tud szoptatni, a lényeg a törődésen és a  szereteten van, nem ettől lesz valaki jó anya és jó szülő, hanem attól, hogy jelen van a gyermeke életében) kell megélnie. És ez így megy egészen sokáig, a darab második felében ugyanis már nem egy vizsgahelyzetet, hanem egy valóságos, őszinte gyermeknevelést követhetünk végig.

De valóban így kell lennie? Nem lehetne máshogy? Nem lehetne jelen mindkét fél, nem lehetne egy empatikus szülészünk, olyan szülésélménnyel, amiben a nő is figyelembe van véve, nem lehetne, hogy kimondjuk: a gyerekvállalás nem csak játék és mese, mindamellett hogy megvannak a maga szépségei persze? 

Fotó: Thealterphoto2023

Megterhelő, elgondolkodtató, ugyanakkor valahol keserűen humoros darab is az Anya születik!. Bár azt hiszem a női léthez valahogy hozzátartozik ez a keserű humor, ami annyi mindenen átsegít. Kísérőm megjegyzésével élve: nincsen a darabban egy szabad pillanat sem, állandó a mozgás, a pörgés, a történés. És valóban. Hiszen az élet a fogantatástól kezdve visszafordíthatatlanul megváltozik, hullámzik. Ezt nézve, elfáradunk, megtelünk, kimerülünk, mégis valahol el kell fogadni, hogy ez ilyen. De vannak szépségei is, ahogy ezt az előadás is megmutatta: egy velünk várandós barátnő, a szoba kifestésének izgalma és a kifejezetten gyors pakolási technika (van remény azoknak, akik olyan lassan szedelőzködnek, mint énmagam is, juhuu). 

Fotó: Thealterphoto2023

Nem kell tökéletesnek lenni. Nem lehet. Ha erre törekszünk, megbolondulunk, rideggé, elutasítóvá, megkeseredetté válunk. Ne legyünk hát tökéletesek. Legyünk elég jók. Elég jó barátok. Elég jó párok. És, ami a legfőbb: elég jó édesanyák, édesapák, szülők. Mert egy gyermek két ember felelőssége. 

Mindenki más meg legyen empatikus, ezen nincs mit magyarázni.

Ui.: Az édesanya szerepében: Réti Adrienn A többi szereplőt Botos Éva játszotta. Köszönjük ezt az őszinte, tabuk nélküli előadást és a fantasztikus játékot. A gyermekvállalás kavalkádjában ugyan lehet mi nézők elfáradtunk, de a színésznők nem. Nincs mese, ilyen anyának lenni.

A cikk szerzője: Nagy Rita Anna

Osztályfőnöki

Névsorolvasás

 „Azt le kell szögeznem, hogy egy osztálykiránduláson… én más osztálykiránduláson veszek részt, mint Maguk!” – idézet a darabból a teljesség igényével, azonban annak hiányával.

Ha valaki úgy dönt, megnézi az Osztályfőnöki című előadást, nos, bizonyosan nem ugyanazt fogja látni, mint, amit én láttam, ez ugyanis egy olyan színházi játék, amit nem csak a színészek, de a nézők is alakítanak. Nem drámapedagógiai foglalkozás, emeli ki Kenéz Ágoston, aki Podlovics Laurával és a DanteCasino csapatával együtt fejlesztették ki ezt a 150 perces interaktív darabot.

Fotó: Thealterphoto2023

Történetünk helyszíne, ahogyan arról a cím is árulkodik, egy osztályfőnöki, vagyis pontosítok, egy osztályfőnöki órává avanzsálódott történelem óra, ahol a közös kirándulás után kitöltött szociometria láttán Koncz tanár úr (Kenéz Ágoston) fontosnak tartja, hogy beszéljék meg a közös kiruccanáson történt eseményeket. Nos nagyjából eddig láthatjuk ugyanazt a darabot, hiszen az osztálytagok képe teljesen véletlen sorrendben kerül fel a táblára, ahol megtekinthetjük, ki hol helyezkedik el, ki kivel van jóban. 

Fotó: Thealterphoto2023

Ezután megkezdődik a közös munka, a szereplők viselkedését, háttértörténetét, indokait, az események menetét innentől kezdve a nézők gondolatai és a színészek tehetsége alakítja. Hogy milyen témák, milyen mélységben és minőségben kerülnek elő az teljes egészében azon múlik, az este folyamán minek mennyi teret hagyunk, milyen irányba vezetjük a szálakat. Egy ideig azonban csak a saját csapatunk és a csapat színészének a hátterét, történetét tudjuk, pont ahogyan egy megoldandó probléma kezdetén is történik.

Fotó: Thealterphoto2023

Az osztály tagjai (Ács Petra, Bartha Bendegúz, Georgita Máté Dezső, Hrisztov Toma, Podlovics Laura, Vilmányi Benett) tizenéves tinik, akik a tizenévesek szókincsének, drámáiknak és érettségüknek sokszor humoros, máskor érthetetlen (a szó legkedvesebb értelmében, hiszen mind voltunk ilyen idősek, mind értjük mit is jelent ez) elegyével igyekeznek kibogozni a szálakat, megérteni egymást és magukat.

Fotó: Thealterphoto2023

S ahogy a darabot nézzük, ahogy együtt nevetünk, komolyodunk el és lélegzünk fel, valahogy előttünk is fel-fel elevenedik egy-egy veszekedés, szerelem, elmúlt vagy megtartott barátság, még azokból az időkből, mikor nekünk is volt osztályfőnökink, mikor mi is jártunk kirándulni és, ami talán a legfontosabb, amikor még mi is kerestük magunkat és, hogy kik vagyunk ezen a világon.

A cikk szerzője: Nagy Rita Anna

Az Ízetlen Paprikáskrumpli

A soha vissza nem térő mese, amely visszatért

„Ez miről fog szólni?” – fejezte ki aggodalmát mellettem egy ifjú színházrajongó édesapja ölében a 33. Thealter esőáztatta utolsó napján. A kérdést jómagam is alig látható bólintással nyugtáztam, mert bár a társulat ajánlóját elolvastam, amivel feltehetőleg némi előnyre tettem szert zsenge sortársammal szemben, mégsem tudtam pontosan, mire számítsak. Bár a darab már a színlapot elolvasva is érdekesnek, mondhatni igazi ínyencségnek tűnt, arra, amit tapasztaltam, egyáltalán nem voltam felkészülve. 

Fotó: Thealterphoto2023

A DanteCasino ugyanis jött, látott és meggyőzött arról, hogy ők aztán tudják, mi fán – vagy óceánon – terem a különlegesség. A Kenéz Ágoston által írt és rendezett bábjáték Konrád Kornéliusz és Erős Pesta kalandjait követi, akik felkerednek, hogy új ízt keressenek, amivel szó szerint befoghatják Mindazösszes Cserkészök folyamatosan elégedetlen száját. Útjuk során persze sok nehézséget kell leküzdeniük, és legalább annyi finom-furcsa szerzettel találkoznak, mint felfedezőútjain Willy Wonka. 

Amint az már számtalan kínosan zavarbaejtő rajzfilm kapcsán kiderült, könnyen az üres klisék csapdájába eshet az, aki az összes korosztályt egyszerre akarja szórakoztatni. Az Ízetlen Paprikáskrumpli alkotói bravúrosan elkerülték az összes ilyen csapdát: olyan boszorkányos eredetiséggel szlalomoznak a toposzok között és egyensúlyoznak a humor és a dráma határmezsgyéjén, hogy abban garantáltan örömét leli mindenki 6 és 106 éves kor között (de meg merem kockáztatni, hogy a 107 évesek is). 

Fotó: Thealterphoto2023

Az Ízetlen Paprikáskrumplinak egyébként még a létrejötte is mesébe illő: a társulat egy nap alatt dobta össze a mesejátékot, amelyet az első előadás alkalmával el is temettek. Most mégis újra elővették – a szegedi közönség legnagyobb örömére. 

Bár pont emiatt olyan szemtelenül humoros és nagyszerű, az előadás olyan egyszerű alapokra építkezik, mint a faék. Az összes báb és kellék elfér egy Decathlonos hátizsákban, amit a mesélő, Georgita Máté Dezső cipel be a hátán. A többi alkotó (Ács Petra, Bartha Bendegúz, Podlovics Laura és Vilmányi Benett) ebből az egyébként teljesen átlagos túrafelszerelésből szemezgetve jeleníti meg az összes hőst Szacha Rózától kezdve az ötfejű Hétfejű Tündérig. 

Fotó: Thealterphoto2023

A végén persze minden jóra fordul: Erős Pestát nem lincselik meg Mindazösszes Cserkészök, Konrád Kornéliusz pedig megkaphatja a csodaszép CsajKata kezét. A lakodalmi vígasságba pedig kicsik és nagyok egyaránt bekapcsolódhatnak a társulat hangszeres kísérete mellett. 

Fotó: Thealterphoto2023

Tudom, talán nem ez a legmegfelelőbb fórum, hogy a lelkes színházbajáró ennyire személyes észrevételeket osszon meg, de számomra ez a mesejáték volt a nyár egyik legüdítőbb színfoltja. Ezért pedig hatalmas köszönet jár a DanteCasino csapatának!

A cikk szerzője: Szabó Anna

http://thealter.hu/programok/dantecasino-budapest-az-izetlen-paprikaskrumpli-babjatek-6-106-eves-korig/

Színészek: Ács Petra, Bartha Bendegúz, Georgita Máté Dezső, Podlovics Laura, Vilmányi Benett

Író, rendező és a zenekar: Kenéz Ágoston

Present imperfect

Összetört szívek segédigéi

Becsengettek. 
Névsorolvasás. 
Hiányzik. 
Miért hiányzik? 
Ah, beteg.
Értem.
Akkor kezdhetjük. 
1. lecke.
Lesson 1.

A névsorolvasásnál kicsit leizzadtam, hogy Kozma tanárnő felszólít majd, nekem meg nincs kész a házim, de pánikra semmi ok; a túlmozgásosnak tűnő, flitteres ruhában szaltózó színész teljesen ártalmatlan. Az általa előadott performansz azonban annál kevésbé.

Fotó: Thealterphoto2023

Kozma Zsófia Rebeka ugyanis olyan mondatokat és szituációkat gyűjtött össze – saját életéből és másokéből kölcsönözve –, amelyek valakinek a szívét már bizony összetörték. Vagy legalább megrepesztették. Mert ezek egytől egyig valakinek a visszautasítását szolgálták. Miután összegyűjtötte, fogta őket, és kedélyes angolórává gyúrta. A kedves néző így egy jegy áráért rögtön két nyelven mehet színházba, grátiszként pedig megtanulja, hogyan szánakozzon angolul. 

Fotó: Thealterphoto2023

Azonban senkit ne tévesszenek meg a vidám jelmezek, a tréfás kellékek vagy vicceskedő feladatok. A téma fájdalmasan komoly, hiszen ezekkel a mondatokkal mi is számtalanszor találkoztunk életünk során. Akár az adó, akár a fogadó oldalon. 

Fotó: Thealterphoto2023

És milyen jó, hogy a globalizációnak, a nyelvtudásnak hála az embert most már több nyelven és több kulturális séma szerint is visszautasíthatják. Vagy – merül fel a hallgatóban a kérdés – a csalódásnak vajon minden kontinensen univerzális az íze?

Fotó: Thealterphoto2023

Zsófi kitárulkozó és őszinte alkotása egyszerűen és lényegre törően szembesít minket saját kudarcainkkal, illetve azzal a fájdalommal, amit a mi szavaink okozhattak másoknak. Szembenézni velük ettől függetlenül, vagy talán pont ezért, nagyon is hasznos. Mert a szavaknak hatalmuk van, és bármelyik oldalon álljunk is, jó, ha ezt az igazságot nem feledjük. 

Tehát, thank you, Zsófi, for this thoughtful előadás, we really enjoyed az egészet.

A cikk szerzője: Szabó Anna

http://thealter.hu/programok/freeszfe-egyesulet-budapest-kozma-zsofia-rebeka-present-imperfect-performansz/

Alkotó-előadó: Kozma Zsófia Rebeka

Fény: Szász Antal

Hang: Mózes Zoltán

Mentorok: Szabó Veronika, Hód Adrienn, Hudi László, Goda Gábor, Czirák Ádám

Támogató: Freeszfe

Budapest - Záhony

Emeljük poharunkat a vasútra!

Előrebocsátva megjegyzem, nem tudom, hogy azért tudtam ehhez az előadáshoz annyira kapcsolódni, mert én magam is egy kisebb városból származom, vagy mert édesapám állomásfőnök volt Kiskőrösön, ráadásul nagypapám is a vasútnál dolgozott. Vagy azért, mert azt az utazótáskát az én anyukám is pontosan ugyanígy, ugyanennyi zacskóval gúzsba kötött étellel tölti meg minden egyes hazautazás alkalmával. Esetleg azért, mert magam is megszállottja vagyok a szoci relikviáknak és a beléjük ágyazott identitáskeresésnek. 

Fotó: Thealterphoto2023

„Hol fekszik Záhony?” – hangzik el a kérdés rögtön a darab elején, miközben Háda Fruzsina (Háda Fruzsina) egy óriási Nagy-Magyarországot ábrázoló térképet egyensúlyoz a feje felett. 

„Hol fekszik Záhony?” 

A választ sokféleképpen meg lehet határozni (Budapesttől északkeletre, az ukrán határon, Szabolcsban stb.), a – számunkra – legrelevánsabb definíció azonban eképp hangzik: a szovjet-magyar kapcsolatok szívében. 

Fotó: Thealterphoto2023

És persze mindazokéban, akiknek ez a város vagy csak önmagában a vasút mint olyan jelent valamit. Ez a téma pedig bizarr aktualitással bír, mivel a MÁV augusztus 1-én 10 vasútvonalat szüntetett meg véglegesen országszerte, ezzel is végérvényesen lezárva egy korszakot.

Háda Fruzsina Fábián Péterrel közösen írt és rendezett őszinte és eredeti alkotása nem kisebb küldetésre vállalkozik, mint felfedezni és megérteni magát Fruzsinát és gyökereit a koksztól és vasérctől kormos szocializmusban, a rendszerváltás világrengető forgatagában, valamint a rendszerváltott kétezres évek tinibálványokkal szegélyezett útvesztőjében. Egy olyan kiállításon vezet minket végig, amelynek kurátora, egyben kiállított műtárgya. Az élő, megtestesült rendszerváltás, aki hangfelvételek, videók, egyenruhák és mára már elavulttá vált használati tárgyak közé ágyazza be a saját és családja sorsát… 

Fotó: Thealterphoto2023

…és a nézőkét is, mivel egy ponton Pandora, akarom mondani a szovjet kivonulás szelencéje kinyílik, és a benne rejlő emléktáblát végigsimítva egy nagy családi összejövetelt imitálva mindenki elmesélheti, mi történt vele 1991 júniusában, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánkat. (Én akkor még nem éltem, így történetet nem tudtam mesélni, de azóta megkérdeztem anyukámat, és ők a Tisza-tónál kempingeztek barátokkal.) 

Fotó: Thealterphoto2023

A dobozban rejlő, a tankok szállításához használt acélsodronydarabot végigsimítva pedig valóban mind összekapcsolódhattunk egy pillanatra Magyarország, Közép-Kelet-Európa és egymás történelmével. Kiderült például, hogy pont 1991 nyarán tartották az első Thealtert – amiről, mint pár nézőtéri sorral később megtudtuk, a Délmagyar szerkesztőségében is beszéltek –, többen ekkor utaztak először külföldre, vagy ekkor tanultak meg járni a kerti sártócsákat kerülgetve. 

Fotó: Thealterphoto2023

Háda Fruzsina és Fábián Péter izgalmasan egyedülállót alkotott, amikor elkezdte kitapogatni a rendszerváltás pulzusát, és nem félt szembenézni azzal, amit a szénporos tükörben látott. És nemhogy nem félt szembenézni vele, de professzionális, mégis emberi színházzá gyúrta össze. 

Az általuk alkalmazott lecture performance műfaja egyébként nem túlságosan elterjedt hazánkban. Ilyenkor az előadó igyekszik ötvözni a tudományos igényességet az előadótér szabadabb, formabontó lehetőségeivel. Fruzsina és Péter mögött nagyjából egy év alapos kutatómunkája áll, tehát a tudományos alap nem hiányzik. Fruzsina pedig, őshonos záhonyiként, a polgármester lányaként, valamint vasutasivadékként ezer és egy szálon kapcsolódik a városhoz, ezzel végtelenül személyessé téve a történelem és az emberi sorsok eme metszéspontját. 

Fotó: Thealterphoto2023

Az installációk – legyenek vizuálisak, auditívek vagy tárgyiak – mind organikusan simulnak az előadás műszálas szövetébe (a Május 1. Ruhagyár terméke, természetesen), csakúgy, mint a szabolcsi pálinka, amivel a végén a merészebb nézők koccinthattak is. Mert ugye milyen összejövetel az, ahol nem iszunk egy kis kerítésszaggatót. 

A vasút tiszteletére. Mi másra. 

A cikk szerzője: Szabó Anna

http://thealter.hu/programok/hada-fruzsina-budapest-budapest-zahony-lecture-performance/

Játssza: Háda Fruzsina
Hang- és videóvágó: Láng Alexandra
Hang, fény: Lengyel Ákos Papa
Produkciós vezető: Nádasdi Szandra
Koncepció, rendező, dramaturg: Háda Fruzsina, Fábián Péter