Vízkereszt, vagy amit akartok

Shakespeare nem vész el, csak átalakul

Két évadon át a Sok hűhó semmiért, sikert aratott a Szegedi Szabadtéri színpadán. Idén a Vízkereszt, vagy amit akartok nyerhette el a közönség bizalmát. Ráadásul már az is napvilágot látott, hogy a jövő évadban, Shakespeare tollából legjobban ismert Rómeó és júlia kerül színre. Ugyan ez a fokú népszerűség nem csak az író érdeme! Bizony ezek a színdarabok az eredeti mű alapjaiból már keveset tartanak meg. Persze, ízlések és pofonok, de egy kor-, és szöveghű Shakespeare drámára aligha lenne érdeklődés. Mi kell a közönségnek? Nevetés, szórakozás, ezt meg lehet oldani jó érzékkel és igényesen is.

Szóval nincs más hátra, mint egy modern, egyedi feldolgozás.
Nádasdy Ádámnál például aligha lehet találni alkalmasabbat, az ólomsúlyú szövegek felfrissítésére. Az előadás könnyen követhetőségét az is biztosította, hogy a hosszabb monológok mellett is számos humort tartalmazott, legyen szó ízes beszólásokról, vagy épp helyzetkomikumokról. Béres Attila rendezése emlékezetessé vált. Nagy segítségére volt még ebben a díszlet is, amit Horesnyi Balázs tervezett. Ugyanis egyedülálló módon a teljes színpadot homok fedte, és rajta homokvárként magasodott Shakespeare arcmása.

Neves színész névsor került a színlapra. Egymást követték a nagyobbnál, nagyobb nevek, és nem is okoztak csalódást. Ha több nézőt is vonzott az ismert művész sereg, nem hiába. Érdekesség viszont, hogy Béres Attila nem csak a bevált budapesti színházak társulataiból válogatott, hanem anyaszínházából, a Miskolci Nemzeti Színházból, valamint másik vidéki színházakból, talán a nagyközönség számára kevésbé ismert szereplőket vonultatott fel, így a szegediek számára is feltűnhetett néhány ismert arc. Kiemelkedő és a darabban jelentős alakítást nyújtott Alföldi Róbert. A teljesség igénye nélkül meg kell még említeni Bodrogi Gyulát, aki nélkül egy színfolt hiányzott volna a színpadról. Elek Ferenc szintén felejthetetlen volt, csak úgy, mint Szikszai Rémusz.

A meseszerű fordulatokkal tűzdelt történetet, zenei betétek tették valóságosabbá, és különlegesebbé. Az aláfestések illetve a dalok az érzelmek húrjain játszottak, így alátámasztva a mű emocionális tartalmát. Hiszen a cselekmények mozgatórugója nem volt más, mint a viszonzatlan szerelem. A zeneszerző Kovács Márton volt, aki egyben a Szakértők zenekar vezetője is. Az együttes képviselte a folklór vonalat, illetve volt egy jazz szekció is, Szőcs Artur irányításával. A zenei csemege díszítése pedig a cselló kvartett volt.

Három fontos szempontból kiemelkedő előadást rendezett Béres, egy nem elhanyagolható látványvilágba. Először is mértékkel modernizált, pörgős szöveg, maradandó színészi alakítások, és magával ragadó zeneiség.

Ének az esőben

Amikor egész Hollywood énekel és táncol

Egy sokat sejtető, hangzatos, jól ismert cím került a Szegedi Szabadtéri műsorára. Az Ének az esőben, vagy akár úgy is írhatnám, Singin’ in the rain, (mert az angol címe is ugyanolyan közismert) már nevével el is adta magát. Azonban ha valaki a Gene Kelly- féle, 1952-es filmet várta viszont, az csalódottan ment haza, mert az előadás azt csak nyomokban tartalmazza.
Monumentális, és látványos díszlet tárult elénk, Horgas Péter elképzelése jól működött a színpadon. A helyszínek gyakori váltakozásához is jó alapot nyújtva, a teret megfelelően kihasználva működött. A vetítéseknek illetve a helyszínek kiírásának is hátteret biztosító, ötletes koncepció volt.

Sok eredeti elgondolás volt egyébként a darabban. Mindenképp ide sorolandó az is, ahogy megoldották, hogy tényleg essen az eső a színpadon az emblematikus dal alatt. Vagy éppen a mozi a színházban kivitelezés is igen kreatív volt.
Sajnos azonban hiába látszott a rengeteg jó ötlet, a befektetett energia, és idő, az előadás a szemünk láttára folyik szét. A közismert filmhez képest alaposan megváltozott a történet menete, dramaturgiailag indokolatlan részeket vettek ki, és még indokolatlanabb részeket nyújtottak meg. A darabhoz írt magyar szöveg pedig túlontúl hajszolja a szóvicceket. Sokszor erőltetett poénok zsákutcájába üldözve az előadást. Ha nem lett volna már tavaly is műsoron, illetve azt követően a Budapesti Operettszínház évadában, az az érzésem lenne, hogy még nem állt össze minden.
A színészek sem igazán találják meg a helyüket a darab során. Nincs kiemelkedő alakítás. A táncos blokkokban jól látszódik, hogy a begyakorolt mozdulatok sokasága, egyként van jelen a színpadon. Tévesztést nem tűrő, embert próbáló, feszített a koreográfia, elismerést érdemel.

Hollywood valószínűleg sosem fog kifogyni a show-biznisz hátterét bemutató témákból. A már 65 éve is nagy sikert aratott, Ének az esőben film, azóta sem porosodott el, még akkor sem, ha olyan filmtörténeti jelentőséget is boncol, mint a hangosfilm megjelenése. Zenés ritmusai a közönség szívébe lopják magukat, korszaktól függetlenül. Noha a téma ugyanaz, a feldolgozás stílusa más, de mi sem bizonyítja jobban az ilyen művek létjogosultságát, mint a tavaly bemutatásra került nagy sikerű Kaliforniai álom. A sok hasonlósággal bíró film például 14 Oscar jelölésből hatot díjra is váltott, szemben a szóban forgó film 2 jelölésével. Szóval az idő telik, de a téma nem kopik, valószínűleg nem ez volt az utolsó színfalak mögött forgó történet.

Tosca

 Régi muzsika, új köntösben

Hivatalosan is elkezdődött Szegeden a Szabadtéri időszaka. A Toscával ugyanis kezdetét vette egy újabb évad a csillagos ég alatt, immáron 86. éve. Színes paletta várja az érdeklődőket, több műfaj jeles képviselői idén is Szegeden lesznek. Puccini operája méltó módon nyitotta meg, a 6 produkciót felvonultató szezont.
Noha az operák talán méltatlanul is mellőzöttek, reménykeltő minden ilyen és ehhez hasonló előadás arra, hogy talán egyszer visszanyerje az opera is a nézők bizalmát, és ne csupán egy avítt, réteg műfaj maradjon. Az ilyen fajta forradalmasításra különösen alkalmas eszközt nyújt Giacomo Puccini fülbemászó dallamaival. A zeneszerző nevével sok népszerű opera forrt már össze, így a Bohémélet, a Pillangókisasszony, a Turandot, vagy épp a Gianni Schicchi. Még az operákban kevésbé jártas fülnek is biztosan ismerősként hangzana az említettekből legalább egy szólam.

Bocsárdi László egy modern előadást álmodott a színpadra, mi sem árulkodott erről jobban, mint a darab elején rögtön a szemünk elé táruló tenor, flitteres, halálfejes pólója. Kiss Zsuzsanna jelmezein nem csak a modern elképzelés, hanem a karakterek stílusjegyei is jól látszódtak.
A monumentális, és nagy mozgásteret biztosító díszletet, Bartha József tervezte. Az egyébként minimalista építmény néhány jelenetnél nagyon jól működött, de a kihasználtságot tekintve lett volna még benne több lehetőség.
Pál Tamás a Szegedi Szimfonikusokkal áthatóan közvetítette a szerzőóriás dallamait.

A címszerepet Rost Andrea adta elő. A méltán világhírű művésznő ezúttal is csak öregbítette hírnevét. Partnere, László Boldizsár szintén brillírozott szerepében, áriái magával ragadóak voltak. Kálmándy Mihály pedig főgonoszként énekelte ki a gyémántot is a torkából. Természetesen a többi szereplő is emelte az előadás fényét.
A Toscával magasra tették a lécet, a következő előadások számára. Az biztos, hogy Bocsárdi László kibiztosította az operarajongókat színvonalas rendezésével, az idei szabadtéri évadra.