A Fesztivál nyitónapján két előadást láthatott a szegedi közönség, a kettő közötti átállás alatt pedig szakmai beszélgetést tartottak a Kisszínház alulájában.
Elsőként Antal Attila - Jobbágy Bernadett - Pál Dániel Levente által készített Akkor majd a gólya című előadást láthattuk.
A kortárs előadás olyan témát, társadalmi jelenséget boncolgat, amivel ritkán találkozhatunk színpadon, akármilyen műfajról is legyen szó. A darab egy nehéz és legtöbbször tabunak számító jelenséget a gyermektelenséget járja körbe, melyről az érintettek általában csak szűk körben mesélnek. Jelen előadás férfi szemszögből vizsgálódik. Az alkotók korábban már tárgyalták ezt a problematikát egy másik előadásban (A meg nem született - 2018.), csak ott a női szemszög dominált, így jelen alkotás értelmezhető a korábbi párjaként.
 |
| Fotó: Szabó Luca |
A gyermektelenség, vagy egy gyermek hiányának feldolgozásáról, a gyászról, a meddőségről való kommunikáció nehézségéről férfiakkal készült interjúk felhasználásával beszél az előadás. Így nem csak a kontakt tánc, a néptánc elemei dominálnak, hanem az előadás él a próza és a zenés színház eszközeivel. Összművészeti performanszként is vizsgálható, ahol a megkoreografált etűdök mellett a megénekelt statisztikák és a monológok mélyítik el a szerzők mondanivalóját a kérdéskörről.
 |
| Fotó: Szabó Luca |
Minimalista látvány jellemzi a darabot. A fények nem változnak, nem hangsúlyoznak, nem fókuszálnak; ahogyan a környezetünkben sem látjuk például a meddőséggel küzdő párok kálváriáját, hiszen arról beszélni tabu. Köztünk vannak, súlyosan terhelt időszakot élnek át, de a társadalmi kibeszéletlenség gátat szab a feldolgozásnak.
Szembesül a néző egy olyan társadalmi jelenséggel, amely lehet, hogy nem is érinti, de a számok törvénye alapján biztosan akadt olyan néző a közönség soraiban, aki saját sorsára ismert.
Díszletelem nincs a színpadon, a háttérben látható kivetített képek, olykor információk azok, amelyek segítenek a nézőnek jól érteni a dalba foglalt szöveget.
A szöveges, énekes és táncos jelenetek többnyire elkülönülten jelennek meg, olykor összekapcsolódnak, de valahogy érezhető a gondolati/filozófiai síkon feldolgozott témák és a táncba foglalt érzelmi állapotok közötti távolság.
Az előadás legfontosabb erénye az, hogy egy olyan témát emel be a kortárs tánc formanyelvébe, amely meglehetősen feldolgozatlan.
 |
| Fotó: Szabó Luca |
Alkotó előadók: Kalmár Ákos, Lipka Péter, Mórocz Eszter, Peták Róbert
Szövegíró, dramaturg / Text and dramaturgy: Pál Dániel Levente
Drámainstruktor / Drama Instructor: Kallós Viola
Fényterv és világítás / Lighting design and lighting: Dézsi Kata
Mentor: Rózsavölgyi Zsuzsa
Producer: Onopordum Performance
Zeneszerző, rendezés / Composed and directed by Antal Attila
Koncepció, koreográfia, rendezés / Concept, choreography and direction by Jobbágy Bernadett
 |
| Fotó: Szabó Luca |
A két előadás között Nemes Roland a Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának egykori táncművésze beszélgetett Nagy Zoltánnal, az IZP kurátorával, és Kopeczny Katával az IZP képviselőjével. Többek között szó volt Imre Zoltánról, és hogy miért ő lett a program névadója. 2017-ben egy olyan program indult el, amelyben cél volt a komplexitás, az alkotás serkentése, nem csupán a pénzügyi támogatás. Az IZP tagjai köszönetet mondtak a Szegedi Nemzeti Színháznak és a csapatának, a szervezésért.
A nyitónap második előadása Szőllősi Krisztina: A Falka című koreográfiája volt.
Intenzív, dinamikus és lehengerlő erővel hat Szőllősi Krisztina A Falka című koreográfiája, amely egy csoport és egy érkező idegen kapcsolatát állítja színpadra. Az előadásban a folyamat megmutatása ugyanolyan erős, mint az önálló szereplők jelenléte vagy a párosok dinamikája. Hogyan reagál egy csoport arra, ha érkezik közéjük valaki, aki mindegyikük számára ismeretlen? Kíváncsi rá? Óvatos vele? Befogadó barátként üdvözli vagy fenntartásokkal? Képes-e valaki szétrobbantani egy jól működő közösséget?
 |
| Fotó: Szabó Luca |
A Falka közössége az előadás elején egységes, lendületes, összeszokott, laza, látjuk messziről, hogy a táncosok minden pillanatban tudják, hol a partnerük, hol végződik a mozdulat, amelyre reagál a másik. A középpontban egy sárga kanapé, amely a falka terepe, itt mindenki otthonosan mozog, mindig van hely a másiknak; a kanapé egy biztos pont a csoport számára. Majd az előadás egy pontján feltűnik egy idegen. A lénye, a mozgása, a jelenléte teljesen ismeretlen a falka számára. Nagy Nikolett testesíti meg a jövevényt, alakja majdhogynem túlvilági; mozdulatai tűpontosak, izoláltak; nézőként pontosan úgy bámulom meg őt, mint a falka többi tagja. Érkezésével érezhetően megváltozik és koncentrálódik az összeszokott falka figyelme.
 |
| Fotó: Szabó Luca |
A zene - Kalotás Csaba munkája - önálló szereplőként működik és fókuszálja a figyelmünket a táncosok testére; látjuk, ahogyan először a falka női tagja (Varga Lotti) közelíti meg az idegent, mintegy “felmérve” a potenciális vetélytársat. Duettjük során a falka mozdulatvilága fokozatosan átragad a jövevényre, képes lenne beolvadni közéjük, ha az lenne a célja.
A kérdés persze az, hogy mi a valódi cél? A csoport megmutatja az idegennek sajátos világukat, amely szeretetteljes, baráti, összetartó és értékes. A mozdulataik hol a hip-hopból ismerősek, hol a latin táncokból; igazi műfaji kavalkádot láthatunk az előadás egy pontján.
 |
| Fotó: Szabó Luca |
Majd elindul az előadás második felében egy vészjósló folyamat: az idegen egyre bátrabb, már a kanapéra is rámerészkedik, ezzel átlépve egy láthatatlan határvonalat, amely a többi tagot reakcióra készteti. Fókuszba kerül a nemi vetület: férfi-nő duettek során látjuk, amint a Nő minden relációt átrajzol: a férfiak versengenek a kegyeiért, majd vesztesként kullognak hátra, ha a másik férfi lesz a Nő választottja. Tökéletes kottát rajzolhatnánk ezekből a jelenetekből, hogyan változik meg a férfiak (Raj Martin, Földesi Milán, Emanuele Cco) egymás közötti kapcsolata, amint a Nő nem csak barátként lép fel.
 |
| Fotó: Szabó Luca |
A koreográfia térhasználata folyamatos és koncentrált figyelemre készteti a nézőt, hiszen az előtérben történtek mellett ugyanolyan fontos a háttérben mozgó táncosok proxemikája.
A pontosan megkomponált fények (Katonka Zoltán) jól tagolják és dinamikussá teszik a teret.
Színek tekintetében a sárga és a szürke dominál, mind a díszlet (Piroska Noémi), mind a jelmez (Károlyi Krisztina) tekintetében, így végre nem a balladai színszimbolika vezeti a nézőt! Az előadás zenei világa lüktető, hangsúlyokkal teli, amely jól aláhúzza a színpadi történéseket. Díszletelemek tekintetében a sárga kanapé egy erőteljes vizuális inger, számomra a zsinórpadlásról belógó, időnként önállóan megvilágított portrék estek ki a komplex értelmezés teréből. Ám számuk beszédes: az előadás elején és végén is ugyanannyi. Történt-e változás? Végeredményben, a falka létszámát tekintve nem, de a csoporton belüli dinamika szempontjából nagyon is.
 |
| Fotó: Szabó Luca |
Szőllősi Krisztina koreográfus a Kecskemét City Balett kiváló táncosaival és Barta Dóra mentorálásával kihagyhatatlan előadást készített, amit a szegedi fesztiválközönség kitörő lelkesedéssel fogadott.
Szincsák Patrícia, a Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának tagja pedig így látta az
előadást:
Táncművészek: Földesi Milán, Raj Martin, Emanuele Co, Nagy Nikolett, Varga Lotti
Zene: Kalotás Csaba
Fény: Katonka Zoltán
Jelmez: Károlyi Krisztina
Térinstalláció: Piroska Nonó
Mentor: Barta Dóra
Koreográfus: Szőllősi Krisztina
A Falka előadásról Hajdu Anita, a Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának vezetője is mesélt a KultZóna kamerái előtt:
Ha ilyen volt a kezdés, mire számíthatunk még a következő napokon?Kövessétek beszámolóinkat, videós- és képanyagainkat a Facebook-on és az Instagramon, de a legjobb, ha jegyet váltotok az Imre Zoltán Kortárstánc fesztivál előadásaira!
A cikk szerzője: Benczur Kata