Mária országa

Királyi reality susogós magyarosban

Hosszasan sorolhatnánk, mik azok, amire mi magyarok igazán büszkék lehetünk, és széles-e világon ha megemlítik, hetykén húzhatjuk ki magunkat. A megosztottság nem ezen erényeket erősíti, de legalább akkora hungarikum, ami kódolva van a történelmünkben. 

“Miért akarnánk békében lenni? Mi így érezzük jól magunkat! Ha abba akarnánk hagyni a viszályt, abbahagynánk.” -Hangzik el egy kulcsfontosságú mondat a Mária országa előadáson, mely a Szegedi Nemzeti Színház ősbemutatójaként került színpadra. 

Székely Csaba kimondottan a színház felkérésére írta meg színművét, amely rendkívülire sikeredett. Az író kimerítő alapossággal tárja fel a 14. század végi magyar történelem sötét bugyrait, ahol nem számít semmi, ugyanakkor mégis minden számít. A szövevényes intrika és cselszövés egy vérbeli királydrámát hoz létre, ám amit a színpadon látunk, az mégis inkább egy bohózatra hasonlít, egy groteszk igaztörténet, melynek ragasztója a humor. Az összetett történelmi eseményeket jól fogyasztható és követhető formába csomagolták. Székely Csaba stílusa pedig utánozhatatlan.

Fotó: Szabó Luca

Székely Csaba írói teljesítménye mellett, Alföldi Róbert sajátos rendezői látásmódja is kellett ahhoz, hogy ez az előadás ekkorát tudjon ütni. A rendező csordultig pakolta fricskákkal, finom kikacsintásokkal, és kérdésekkel a darabot. Alföldi görbe tükröt tart a társadalom elé, gúnyt űz a helyzetekből és szereplők reakcióiból. Minden bizonnyal akad néző, akinek az életére vonatkoztatható egy-egy kísértetiesen hasonlító jelenet, karakter vagy szituáció.

Nem titkolt rendezői szándék volt, hogy az uralkodók, a nemesek úgy jelenjenek meg, mint az átlag emberek: jelentéktelennek és pótolhatónak ábrázolva. Ezzel közelebb húzta az általunk ismert világ tapinthatóságáig. Hiszen nemzeti történelmünk szereplői is ugyanolyan hús-vér emberek: ugyanúgy éreztek, ugyanúgy vágyakoztak, ugyanúgy tévedtek, és önzőségük szintúgy kicsinyesen formálódott az érdekek köré, sőt a járvány is ugyanúgy elérte őket. Az ármány és a mutyizás eluralkodó méreteket ölt, ha épp úgy alakul, még a koporsót is csak félre kell rúgni. Semmi nem változott azóta, és amikor élesen belénk hatol a felismerés, jelenetről-jelenetre, nevetnünk kell ezen.

Fotó: Szabó Luca

A valósággal való szembesülés sokféleképpen érkezhet egy darabban. A Mária országa eszköze a komikum. A karikaturiszikus ábrázolás, a karakterek megformálása, minden arra játszik, hogy szem ne maradjon szárazon, és közben azt se felejtsük, hogy magunkon tudunk a legönfeledtebben nevetni. Sőt még azon sem kell meglepődnünk, ha egy szereplő hirtelen táncra perdül és éneklésbe fog... de nem ám valami népdalt, vagy egyházi éneket… Britney Spearst.

Interjúnk Menczel Andreával

Érezhető, hogy a darab kifejezetten a szegedi társulatra lett megalkotva. A színészek sziporkáznak megformált alakjaikban, nincs olyan alakítás, amelyre ne mondhatnánk, hogy telitalálat lett. Borovics Tamás (Garai Miklós, nádorként) központi figuraként viszi a hátán a cselekményt, a főnemesek csoportja: Gömöri Krisztián, Rétfalvi Tamás, Krausz Gergő, Kárász Zénó, mind-mind különböző személyiségtípust testesitenek meg, sok humorral fűszerezve. Medveczky Balázs karakteres Luxemburgi Zsigmond, ellenkezőleg a gyermeteg Máriával, akit Menczel Andrea hoz hitelesen. Botos Éva az egyetlen vendégszereplő, de zsigereiben is a régens királyné szerepére termett. Szilágyi Annamária, Sziládi Hajna, Fekete Gizi, valamint Tánczos Adrienn az urak mögött, támaszt kevésbé nyújtó asszonyok megformálói. Károlyi Krisztián szerencsétlen bábként fordít a történelem kerekén, Barnák László pedig a másik marionett bábu, csak ő uralkodik is. Szegezdi Róbert pedig esztergomi érsekként okoz emlékezetes pillanatokat.

Fotó: Szabó Luca

A Kálmán Eszter tervezte látványvilág valósággal tolja a néző felé a darab üzenetét. A díszletelemek polifunkcionálisak, a koporsó egyben trónként is működik; és egyúttal szimbolizálja a hatalom, a hatalmi pozíció végességét. Folyamatosan változnak a terek, mégis ugyanazok a falak veszik körül mindig a szereplőket, ugyanazzal az unalmas hengerelt csirkelábnyom mintával. A jelmezek sem mentesek a fricskától: kékvérű nemesség susogós melegítőkbe van zárva, és csak a smukk képes naggyá tenni őket, hogy kitűnjenek.

Fotó: Szabó Luca

Aki egy klasszikus középkori megjelenésű, korhű feldolgozásra számít a cím alapján, első női uralkodónkról, nagyon meg fog lepődni: kempingszékekben, szotyizva elmélkedő, gurulós oroszlánokat nyergelő magyarokat fog látni a színpadon. Minden pátosztól mentesen fog szembesülni, hogy milyen, amikor egy nő, Magyarország első embere.