Négykezes
Azon gondolkodtam az előadás után, hogy mi a legalapvetőbb dolog a színházi élményben, amely nélkül nem működik megfelelően egy előadás. Az óceánjáró című zenés hajóútnak nevezett vendégelőadás minden elemében kiváló élményt adott: két csodálatosan egymásra hangolt színész, ötletes díszlet- és jelmezhasználat, értő zenei anyag és egy kiváló történet. A darabon érezhető, hogy a színészek, Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor szinte minden részletben alkotóként is jelen vannak . A díszlet kitalálásában és elkészítésében, a jelenetek koreográfiájában, az ötletek csúcsra járatásában és a borzasztó szópoénokban is.
Fotó: Révész Róbert |
Az óceánjáró zongorista történetét Guiseppe Tornatore vitte filmvászonra Tim Roth-tal a főszerepben, Ennio Morricone zenéjével és Koltai Lajos operatőri munkájával, a legtöbbeknek innen lehet ismerős a történet. (Az óceánjáró zongorista legendája / 1998.) Szerencsére kellően régen láttam a filmet, hogy a mese hasson. Mert az Alessandro Baricco által eredetileg monológ formában megírt történet az, amely működteti a darabot.
A jelenetek során megismerünk egy kiváló zongoristát, aki autodidakta módon tanult meg mesterien játszani a hangszerén; mással nem is foglalkozott soha életében, hiszen egy pillanatra sem hagyta el a hatalmas óceánjárót. Barátja, a trombitás nyomozásán keresztül a visszaemlékezések segítségével megtudjuk, hogy Novecento-t csecsemőként egy citromos ládában találták a kazánfűtők és fogadták magukhoz. Míg a kikötőkben a legénység élményeket szerzett, ő csak zongorázott. Egy pillanatra sem volt hajlandó elhagyni a biztonságot jelentő hajót, még az utolsó órákban sem, mikor barátja visszajön érte a hajóra, mielőtt azt dinamittal megpakolva végleg megsemmisítik. Szép ívet jár be a történet, szerelmi szállal, humorral és mélységgel egybekötve.
Az előadásban mindezt két színésszel, változatlan díszletben visszaadni hatalmas kihívás, hiszen, ami a filmen visszaemlékezésként, gyors vágásokkal pikk-pakk működik, az a színpadon - ráadásul egy egészen intim térben - sokkal nagyobb falat. Azonban a két színész alkotta mozgalmas és értelmezést segítő alakítások az első percben megfogják a néző kezét és vezetik a figyelmét.
Fotó: Révész Róbert |
Az előadás központi díszleteleme csak ránézésre zongora. Vannak ugyan billentyűi és felnyitható fedele, de ez a hangszer most inkább egy valóságos színpad a színpadon. Ugyanis a nézők is a színpadon ülnek, három oldalról körülvéve a játék terét. A kiszuperált zongora egy kisebb forgószínpaddal kiemelve a tér középpontján foglal helyet és csodálatos módon az egész történet benne vagy körülötte játszódik. Forgatással, a fedelek mozgatásával ötletesen alakítanak ki különböző helyszíneket ebben a polifunkcionális díszletben.
Fotó: Révész Róbert |
Fotó: Révész Róbert |
A zenei anyag (Koós-Hutás Áron) kardinális kérdés ebben a történetben, hiszen két zenészről szól a darab, sőt a jazz megszületésének időszakában járunk. Az előadás egy érdekes megoldással eltávolítja a szereplőktől a hangszereiket, a trombita és a zongora is bejátszásként szólal meg a jelenetekben. Szép színházi pillanat, mikor a hajón talált kisgyermek felnövéstörténetének egy jelenetét látjuk, ahogyan nevelőapját kérdezgeti.
A dialógusban a gyermek szavait értőn és érzékenyen megkomponált zongorafutamok helyettesítik; a hangok dallama de méginkább a hangsor jellege nagyon emberi. Jászberényi Gábor feleleteiből rögtön tudjuk, mi lehetett a gyermek kérdése. A zeneszerző Tempfli Erik csodálatosan érzett rá, mit vár tőle a jelenet.
Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor kettőse páratlan tempóval robog végig az előadáson. Szerepeiket egy szempillantás alatt le-és felveszik. Jó a kettejük kémiája. Szeretettel dolgoztak ezen a történeten, ez érezhető. Az első felvonás lendülete után a második részben leginkább monológok töltik meg a teret és ekkorra már teljesen megismerjük a két szereplőt. Alkalom nyílik a mélyebb mondanivaló megmutatására; arra, hogy érthetővé váljon Novecento motivációja, miért dönt úgy, hogy a végtelen óceán lesz végső nyughelye. Megható zárójelenetben válik kerekké a történet; az a történet, amely egyszerre szól egy gyermek tragédiájáról, egy művész magányosságáról és a világsiker kergetésének hiábavalóságáról.
Fotó: Révész Róbert |
Arra jutottam, hogy jó mese biztosan kell ahhoz, hogy létrejöjjön a katarzis. Ha mindehhez még két ilyen remek színész, két tehetséges zenész és egy mindent (is) megvalósító díszlettervező (és kivitelező csapat) hozzáadódik, akkor állunk fel úgy a nézői székről, hogy már írunk is a barátainknak, hogy: “Ezt kötelező megnézni!”
Másik Produkció: Az óceánjáró
zenés hajóút
Alkotó-előadók: Jászberényi Gábor, Gulyás Hermann Sándor
Zenei vezető: Koós-Hutás Áron
Hangmérnök: Pápai Zsolt
Technikai vezető: Szász Antal
Díszlet: Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor, Szász Antal
Fény: Szász Antal
Hang: Makray Gábor
Ügyelő, súgó, produkciós asszisztens: Gönczi Nóra
Rendezőasszisztens: Csapó Márta Borbála
Produkciós vezető: Dézsi Fruzsina
Zongora: Tempfli Erik
Trombita: Koós-Hutás Áron
A cikk szerzője: Benczur Kata