2016. 07. 25.

Egy őrült naplója

Július 22. „De jól adták a bolondot!”


Már önmagában az nagy dolog, hogy 26. alkalommal vehette kezdetét a Thealter fesztivál. Csak úgy, mint az, hogy egy nem kisebb kaliberű darab premierjével indult a rendezvény, mint ami a budapesti Katona József Színház színpadán is megállná a helyét, illetve Orlai Produkcióként is bemutatható. Az Egy őrült naplója ugyanis az előbb említettek, továbbá a FÜGE és a szegedi Maszk Egyesület együttműködésében jöhetett létre. Ilyen kecsegtető háttér mellett, már csak a színész illetve a rendező neve lehet csalogatóbb. A jegyek persze gyorsan köddé is váltak a két műsorra tűzött előadásra.

Axentyij Ivanovics Popriscsin, (Keresztes Tamás) címzetes fogalmazóként éli szürke kis hétköznapjait. Egy jelentéktelen, kopott lyukban él, amiben pont csak elfér egy torz szék, egy fél asztal, egy foszladozó matrac, meg egy kályha. A pici odúnak, Popriscsin képzelete mégis tág teret tud adni, vagy az is lehet, hogy éppen a hatalmas képzeletét szorítja be skatulyába az aprócska hely. Keresztes Tamás által tervezett díszlet kihangsúlyozza a valóság labilisságát, a főhős ingatag gondolatait.
 Az őrület határán táncoló szereplő, csapongó képzelete lehet, hogy csak válasz az őt körülvevő, őrült világra, vagy csak védekezés, menekülés attól. Ám az biztos, hogy a tökéletlenségnek nem lehet helye ezen a földön, ezért a szánalmat keltő, gyámoltalan hivatalnok végül üldöztetésre kárhoztatott.
A kilátástalan tollfaragó pedig nem vágyik többre, csak hogy ő is méltóságos úr lehessen, pont olyan, mint akinek ő a fogalmazója. Minden munkában eltöltött óra csak ezt erősíti benne, na és azt, hogy a kegyelmes urának van egy gyönyörű lánya, aki felé reménytelen érzelmeket táplál. Az idő teltével kiderül számára is, hogy szerelme nem kerülhet viszonzásra és ez után visszafordíthatatlanul a saját világába fordul.
Keresztes Tamás fokozhatatlan hitelességgel játssza szerepét. Alakítása kellően komikus és a megfelelő időpontokban tragikus testet ölt. Popriscsin valóban ott élt a színpadon, végig odakötve a nézők tekintetét.
Bodó Viktor szintén remek munkát végzett. Az ikonikussá vált Horvai István rendezés után, mely 1977-ben megfilmesítésre is került, ez egy újabb ikonikus feldolgozássá nőheti ki magát. A film főszereplője, a legendás Darvas Iván mellett Keresztes Tamás probléma nélkül megállja a helyét. Bodó talán eredetibb színpadra vitelt eszközölt Gogol művéből, több ötletesség és egyediség volt benne. Keresztes Popriscsinja pedig jobban belevitte a nézőt a játékba, el tudta hitetni a meséjét, ezzel közelebb kerülve a közönséghez. Ő kezdetben csak egy habókos szerethetőbb és emberibb figura volt, szemben Darvas Iván alakjával, akit az elejétől tébolyultnak lehet tekinteni, erős vonalat húz maga köré, távolságtartást ébresztve.

Az előadás hangulatának nagy jelentőséget ad egy zseniális, és formabontó ötlet, a looper használata. Keresztes Tamás a hangkeverő segítségével hangmérnökként is debütál, ugyanis élőben veszi fel, játssza le, és keveri össze mesteri DJ-ként az általa mondottakat, énekelteket, nyomatékosítva a hangulatkeltést, ezzel hatalmas hatást érve el.

Gengszterek

Maffia sztepp Mindig felüdülés egy kuriózummal találkozni a Szegedi Nemzeti Színház műsorában; valami olyannal, ami más, mint a többi előadá...