Ezeregy csoda a Dóm téren
„Álom ez a nap / Koldusbotomat / Végre lecsapom / Csoda vár rám”
Bár a koldusbotját senki sem csapkodta sehova, az Ezeregy éjszaka world musical nézőire valóban csoda vár a Dóm téren. Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István évek óta dédelgette a world musical álmát, a premiernek pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok adtak otthont – a szegedi közönség szemmel látható örömére. A jegyek ugyanis már jóval a premier előtt az utolsó szálig elfogytak, ezzel is jelezve, hogy az évad legjobban várt előadását a triumvirátus jegyzi.
A musical cselekménye végig két síkon mozog – persze csak addig, amíg a síkok finoman át nem csúsznak egymásba, elmosva a határokat valóság és mese között.
Kerettörténetünk hőse Sahriár (Bányai Kelemen Barna), a kiégett király, aki egyszerűen nem tudja túltenni magát azon, hogy az asszony lelépett a nagyvezírrel, ezért estéit tűzzsonglőrökkel, táncoslányokkal, és eldobható, egyszerhasználatos háremhölgyekkel tölti. Ebbe a felettébb kellemetlen helyzetbe csöppen bele Seherezádé (Trokán Nóra), az éppen aktuális áldozat, aki egy boldogtalan, átejtett kalifáról szóló mesével tereli el Sahriár figyelmét.
Ekkor Seherezádé meséje szó szerint megelevenedik előttünk: megismerjük Harúnt, a fiatal kalifát, akit nagyvezíre, Dzsáfár (Stohl András) juttatott a trónról a börtönbe. A szinte ostobaságig naiv Harúnnak Ali, a furfangos kis tolvaj (Márkus Luca) segít megszökni majd eligazodni az átlagos hétköznapok útvesztőjében. A mese azonban nem mese szerelem nélkül, ezért Harún szinte kötelezően beleszeret a nagyravágyó Jázminba (Bori Réka), akit apja, a szultán (Tamási Zoltán) nem másnak ígért, mint… dobpergést kérek… hát persze, hogy a gyakorló stalkernek, Dzsáfárnak.
A szálak tehát kellően össze vannak kuszálva, de nem is baj, mert milyen mese az, ami nem gubancosan indul?
Főhőseinket az alkotók számtalan különféle helyről válogatták össze, a Dóm téri színpadon azonban olyan szerethető és bámulatos csapat áll a világot jelentő deszkákra, amelyről könnyen hihetnénk, hogy mindig is együtt játszott. Bányai Kelemen Barna és Trokán Nóra karaktere között hiába tátong társadalmi szakadék, alakításuk egyaránt király(nő)i és elegáns, arról nem is beszélve, hogy minden jelenetükben működik a kémia. Tasnádi Bence kezdetben pont annyira szerethetően bosszantó, amennyire ahhoz kell lennie, hogy később igazán együtt tudjunk vele érezni. Ha politikus lenne, Stohl András Dzsáfárja majdnem meggyőzne, hogy rá szavazzak, Bori Réka a sötét oldallal flörtölő Jázminja pedig izgalmas meglepetéseket tartogat.
Márkus Luca minden egyes hangját és mozdulatát öröm volt nézni. Ali, a kis rabló a darab egyik legmókásabb karaktere egészen addig a pillanatig, amíg át nem vedlik egy lélektani dráma hősnőjévé – mindkét szerepet tökéletesen hozva. A showt azonban egyértelműen Mészáros Máté lopta el Sahriár háremigazgatójaként és kiábrándult dzsinnként egyaránt. Nehéz lenne megmondani, hogy ő vagy a közönség élvezte jobban azokat a perceket, amelyeket a színpadon töltött. (Valószínűleg mindkettő.)
És mint egy igazi epikus történetfolyamban, itt is számtalan izgalmas mellékszereplő nézőpontját ismerhetjük meg, így mindenki garantáltan talál majd magának kedvencet. A főszereplők mellett akad még itt stresszes hóhér, az adótörvényeket kicsit lazán értelmező árus, a csodák evangéliumát hirdető kecsketulajdonos, türelmetlen biztonsági őrre emlékeztető ifrit, illetve egy szentháromság jellegű fa, aki folyamatosan apapoénokkal „szórakoztatja” a nagyérdeműt.
Illetve hadd ne felejtsem ki az este legnagyobb érdeklődésre számot tartó sztárjait: Lujzit, a szamarat és a két kecskét. Igen, valóban egytől egyig fantasztikus alakításokat láthattunk a színpadon, de az igazi meglepetést a piaci jelenet statisztái okozták. (Később megtudtuk, hogy a jelenet sztárja eredetileg Lujzi, de amennyiben a kisasszony nem óhajt a színpadra lépni, a kecskék ugranak be helyette. Mit lehet tenni, ilyenek ezek a szabadtéris dívák.)
Csakúgy, mint az előadás alapjául szolgáló gyűjtemény, a musical sem kötelezi el magát egyetlen kultúrkör mellett, hanem bátran vegyít indiai, kínai, perzsa és arab elemeket látványban, kulturális utalásokban, szövegben, koreográfiában és jelmezekben egyaránt.
Bujdosó Nóra elképesztő feladatot vállalt magára, amikor egy személyben lett díszlet-, jelmez- és animációs tervező is, és mindhárom szerepben parádésan helytállt. A jelmezek aprólékosan kidolgozott műalkotások, az animációk túlkapások nélkül teremtik meg a keleti hangulatot, miközben elkápráztatnak mindenkit az első soroktól a kakasülőig (sőt, az igazat megvallva egyes elemek a szimmetrikus koncepció miatt távolról még mutatósabbak), a díszlet középpontjában álló forgatható hagymakupola pedig ötletesen, praktikusan, és szemet gyönyörködtetően szolgálja ki a darab számtalan helyszínét, ráadásul a történetvezetést is tökéletesen illusztrálta.
Ahogy a hagymakupola rétegeit fokozatosan kibontjuk, úgy ásunk a történet síkjai között is egyre mélyebbre. A Kello Magazin szerint „a Nobel-díjas író, André Gide nevezte először mise en abyme-nak azt az eljárást, amelyben a megkettőzés révén a mű egy része egyfajta belső tükörként az elbeszélés egészét tükrözi.” Sahriár és Seherezádé, illetve Harún és Ali története párhuzamosan halad, néhol összeér, néhol eltávolodik, míg végül valóban szinte tökéletes tükrei egymásnak, ezzel is érzékeltetve, hogy legyenek bármilyen elrugaszkodottak is, a mesék, a történetek a való életet tükrözik. (És akkor még nem is említettük a „harmadik tükröt”, hiszen mi ezt mind a Szegedi Szabadtéri színpadán szemléljük.)
Az Ezeregy éjszaka a csillogó felszínen és az ötletes dalszövegeken túl gyakorlatilag egy közel három órás óda az irodalomterápiához, hiszen Sahriár és Harún gyógyulása csak akkor lehet teljes, amikor ők is aktív szereplőkké válnak és elkezdenek mesélni, ezáltal legyőzve démonaikat és feldolgozva traumáikat.
A mesében magunkra találhatunk, felfedezhetjük a saját problémáinkat, feloldhatjuk életünk gordiuszi csomóit, és átélhetjük azt a katarzist, amely a való életben talán még várat magára, de amelyhez így feltankolhatunk kellő mennyiségű reménymunícióval.
Főleg akkor, ha ilyen magával ragadó és látványos mese tankol fel minket.
A cikk szerzője: Szabó Anna
Fotó: Zsiros Aliz
Alkotók: https://www.szegediszabadteri.hu/hu/page/show/ezeregy-ejszaka
