2022. 11. 28.

Egy csók és más semmi

Csak szerelem kell, a többi majd elválik


Juronics Tamás nevét hallva mindenkinek elsőként a táncos, a koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője jut eszébe, ritkábban röppen fel rendezőként a neve, pedig már számos opera, vagy más zenés darab rendezését tudhatja maga mögött. Például nem lehet elmenni szó nélkül a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott 2012-es West Side Story, vagy éppen a 2016-ban műsorra tűzött Evita mellett sem. 


Most Eisemann - Halász -  Békeffi klasszikusa válik a rendező-koreográfus kezei között érlelt új sikerdarabbá a Szegedi Nemzetiben. Az Egy csók és más semmi című zenés vígjáték nem más, mint egy igazi közönségkedvenc. Miért is ne lenne, ha a kabaré szerzőként is ismert Halász Imre nem hagyja pihenni a nevetőizmokat a folyamatos helyzetkomikumaival, Eisemann pedig fülbemászó slágereivel okoz felejthetetlen pillanatokat, Békeffi István könnyed, ritmusos szövegeivel.
Vigyázat az előadás dallamtapadást okozhat!


A minden szempontból korhű előadás tartalmát ha csak egy logline-ban kellene megfogalmazni, valahogy így szólna: Mint az egyszeregy, olyan semmi egy válás, kis kényszerleszállás és nőül vesz más, csak szerelem kell és a többi majd elválik- a szerzők tollából is idézve.
Az operettnek nem nevezhető, ám a műfaj egyes jellemzőit magán hordozó népszínmű, többek között hozza a klasszikus operettek szerepkategóriáit, annak minden kötelező és elvárt jellemzőjével. Egy táncos komikus esetében, aki jelen esetben Péter (kettős szereposztásban Nemes Tibor és Szaszák Zsolt), nélkülözhetetlen egy kimeríthetetlen rongyláb, csekély mókás esetlenség, a karakteresség, és a fáradhatatlan hangi kvalitás, Nemes Tibor esetében ezekben egy szemernyi hiányérzetünk se lehet, sziporkázik a színpadon. Ugyancsak hasonló a helyzet szubrett terén is, Ács Petra varázslatos énekhang mellett az érzékeny Tecaként dobálja a szoknyáját és repked a levegőben egy-egy táncos betét következtében. Gyermekien csetlő-botló, hagymaszagú romantika az ő kettősüké. 


Na de mi lenne egy operett primadonna és bonviván nélkül, ha ők ketten nem hoznák le a csillagokat is, és repítenének minket is a rózsaszín felhők közé, a holdvilágos éjszakába, mint ahogy teszi azt Sziládi Hajna (Annie) és Rédei Roland (Sándor). Tökéletes párosuk láttán mindenki megkívánja a szerelmbe esést. 
Ha több szereplő nem lenne, mi már akkor is elégedetten mehetnénk haza, de ezt az elégedettséget bizony még van hova fokozni. Dr. Sáfrány szerepében Gömöri Krisztián brillíroz, a szegedi közönségkedvenc már a jelenlétével is képes humorossá tenni a helyzeteket. 
Szilágyi Annamária sem hagyja a nézőket nevetés nélkül, Dühös nőként, vagy inkább apaként. Emlékezetes marad Somló Gábor bírája, és Nemes Roland törvényszolgája, csak úgy mint Vajda Júlia, Csorba Kata és Bánvögyi Tamás zabolátlan, jövendőbeli elváltjai, mely sereget erősíti Somogyvári Tímea Zita is, aki már nem először mutatta meg magát operettben nevesített szereplőként, előlépve az énekkar tömegéből, már korábbi évadban, a Mágnás Miskában is kiemelkedő, karakteres színfoltként lehetett felfigyelni rá, mint ahogy ezúttal is.


Az operett életérzést azonban nem csupán a szereplők hozzák meg. Szerkezetileg énekes-táncos blokkok bontják meg a prózai jeleneteket, melyek nem csak hogy odaszögezik a tekinteteket és a füleket, de még nekünk is kedvünk támad táncra perdülni. A népszerű koreográfus Juronics munkája ezekben is érződik, és még azon sem kell meglepődnie a nézőnek, ha egy váratlan pillanatban hirtelen spárgába dobja magát a szobapincér (Nemes Roland). 


A dalok ellágyított vonalat, táncolhatóbb ritmust kaptak az eredeti hangszereléshez képest. Dinyés Dániel  jazz és swing által átitatott dallamokat álmodott meg, a dixiland világát idézve. Koczka Ferenc és Kardos Gábor vezényletével vérpezsdítő élő muzsika szólal meg a zenekari árokból. 
Változtattak a játszott számokon is, így került a darabba Eisemann más szerzeménye is, a  Holdvilágos éjszakán, és a Szerelemhez nem kell szépség, ugyanakkor az ikonikus Egy kis édes félhomályban sláger zongorán idézi meg Eisemannt a színfalak mögül.


A bohókás, könnyed hangvétel mellett azért mégsem elhanyagolható tény az sem, hogy az operettek sokszor görbe tükröt is mutatnak a kor társadalmáról , a világi változásokról. A mű központi témája a női emancipáció és az azzal ok-okozati viszonyban is álló válások számának növekedése, vagy éppen a női életpálya gyökeres megváltozása, a diplomaszülésre cserélt gyerekszüléstől, a vég nélküli cselédhiányig. Mindamellett, hogy a szereplők szemellenzővel járnak-kelnek, és a legszembetűnőbb dolgok mellett siklanak el, vagy bármikor születhet egy olyan szituáció, amikor a kézzelfogható tények és bizonyítékok sem elegendőek a saját valóság igazolására, ha a nagyobb erő mást lát elő.


Rendszeresen elkápráztatja a szegedi közönséget Tóth Kázmér díszlettervező. A forgó díszlet ritka a Kisszínházban, most azonban ez kölcsönöz igazi teljességet a látványhoz, hiszen hol egy ügyvédi irodában, hol egy szállodában, hol pedig egy bírósági tárgyalóteremben láthatjuk szereplőinket, de a humoros fricska itt is felfedezhető, egy páholy és egy női mosdó képében.
Bianca Imelda Jeremias munkái sem ismeretlenek városunkban, ezúttal a korhű kosztümök kerültek a színpadra, lenyűgöző részletgazdagsággal, ránagyítva a szereplők jellemvonásaira.


A sokak által ismert Ráthonyi Ákos Egy csók és más semmi filmfeldolgozásának sokatmondó plakátja azt súgja: "sikamlós kalandok zenés bohózata” így is szólhatna a darab összefoglalója, ha nem lenne több, csak egy mondat és más semmi.

A cikk szerzője: Faragó Vivien
Fotók: 
Zsiros Aliz

2022. 11. 02.

Minden nyelven háborúztak már - KV/Apertúra - Felhőkakukkvár

Minden nyelven háborúztak már

A KV Társulat és az újonnan alakult Apertúra Társulat koprodukciós előadását, a Felhőkakukkvár című, Fábián Péter által rendezett darabot láthatta a szegedi közönség a Régi Zsinagóga színpadán. A rendező és a társulat (a KV és az ex-K2 is) visszajáró vendégei a Thealter fesztiválnak, ahol rendszerint zajos sikert aratnak előadásaikkal.


A rendező, Fábián Péter alaposan átrágta magát Arisztophanész életművén és az ókori komédiák háború kapcsán tematizálható műveit egy láncra fűzve megalkotott egy politikai kabaré jellegű, minden ízében mai darabot. Ahogyan a rendezőt a szomszédban zajló konfliktus, a darab elején “leporolt kötet” szerzőjét, Arisztophanészt szintúgy aggasztotta a fél életén át tartó Peloponnészoszi háború. A görög komédiaszerző minden eszközével harcolt a háború ellen, így nem egy komédiája született annak kiváltó okairól, hatásairól, a demagógiáról és a nyerészkedő athéniakról. Nincs mese, “Európát meg kell tanítani újra nevetni”, miért ne nevethetnénk tehát saját magunkon?

Fotó: Révész Róbert

A színpadot egy nagy méretű szőnyeg fedi, amelyre egy Európa térkép van felskiccelve; a háttérben egy kisebb emelvényen a darab zenei aláfestését adó és egyben múzsaként is ténykedő hárfaművész és a hangszere található, a játékteret két oldalt székek határolják. Ide érkezik meg a karként működő, fehérre festett arcú, felettébb furcsa jelmezt viselő és számtalan nyelven megnyilvánuló csapat. A társulat úgy működik, mint egy véletlenül elejtett maroknyi üveggolyó: hangos, éles és megállíthatatlan. Harsányak még a némajátékban is és kegyetlenek a karikírozásban; holott Arisztophanész komédiái már alapvetően elemelnek a valóságtól, de a rendezésben az effajta színészi játék még inkább elidegenítő.


A történeteket “hahotákon” keresztül tolmácsolják a nézőknek, melyek mind egy-egy Arisztophanész dráma vázát mutatják föl (Madarak, Felhők, Lysistrate, Nőuralom, Béke). A rendező olyan részeket vagy jellemző alakokat, párosokat emel ki a drámák szövetéből, amely tanmeseként jól működtethetők az előadásban. A bravúrosan megírt és nyelvi leleménnyel alaposan nyakonöntött párbeszédek jól felismerhető alakokat rajzolnak elénk, a különbékét kötő polgártól kezdve a szexsztrájkra eskető athéni asszonyokon át az álruhába bújt szakállas nőkig, akik be akarnak férkőzni a férfiak uralta tanácsba. 

Fotó: Révész Róbert

Minden megidézett történet reflektál valamilyen módon a háborúra, az író-rendező Fábián Péter pedig feltölti azokat a közelmúlt és jelenkorunk aktuálpolitikai idézeteivel (“Boldog Karácsonyt kívánok!”, “Az apa férfi, az anya nő”), melynek köszönhetően újra megbizonyosodhatunk afelől, hogy egy politikai kabarét látunk a színpadon. Szinte minden mondatban kihallhatunk egy-egy jól időzített poént vagy jó arányérzékkel elhelyezett, olykor  elferdített idézetet a magyar nép zivataros századaiból. Szóba kerül a menekültkérdés, az öszödi beszéd és az óvodások átoperálása is, de annak, aki esetleg apolitikusan élt volna az elmúlt évtizedben, ott a Nép és a Demagóg jelenete, melyben láthatjuk a rendszerek ironikus egymásba fordulását és működési mechanizmusának arcpirító egyszerűségét. Ahhoz, hogy a Nép szolgái megkapják jussukat az élőlánc itt is kevés lesz.

Fotó: Révész Róbert

Arisztophanész egyetemes humora, a rendező és a társulat hozzáadott jelenkori szeme mellett még egy síkon nevettet a történet és számomra talán ez volt a legélvezetesebb: a színházi helyzetre való kreatív reflexió. Ahogyan Király Dániel megjelenik a színen, mint “váratlan fordulat”, vagy a Lysistrate előtt elhangzó színházi anekdota arról, mikor szokta egy társulat elővenni a darabot, a különböző halmazállapotú Übü-utalások vagy maga a zárójelenet aktusa, melyben a darab rendezője módszeresen lebontja a darab díszletét, a még játszó színészek alatt és száműzi őket Felhőkakukkvárba, sőt, később onnan is.

Egyedül a béke poharát hagyja a színen, melyet a darab elején szimbolikusan egy földkupac alá temetnek. Az eszköz tehát megvan a békekötéshez, már csak a cselekvők kellenek.

Fotó: Révész Róbert

Az Apertúra pedig igazán cselekvő társulat, a bemutató idején éppen betonozzák, glettelik és festik leendő színházi fészküket a Gólem Központban. A függetlenektől nem idegen, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat és kreativitásuk mellett minden erejüket és idejüket a színháznak szentelik. Kívánom, hogy az új helyszín és az új fejezet csodaszép és eredményes legyen a társulat és a közönség számára is!




Apertúra – KV Társulat: Felhőkakukkvár

Játsszák: Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel, Formán Bálint, Száger Zsuzsa, Urbanovits Krisztina

Író: Fábián Péter

Zene: Razvaljajeva Anasztázia

Produkciós vezető: Ternai Krisztina, Erdélyi Adrienn

Rendezőasszisztens: Kővári Szimonetta

Rendező: Fábián Péter


A cikk szerzője: Benczur Kata

Gengszterek

Maffia sztepp Mindig felüdülés egy kuriózummal találkozni a Szegedi Nemzeti Színház műsorában; valami olyannal, ami más, mint a többi előadá...