2022. 10. 11.

Kerengő

Útikalauz kiábrándultaknak

„Amikor nincs erkölcs és nincs isten, akkor a legnehezebb erkölcsösnek és hívőnek lenni. Akkor az ember magára marad a döntéseivel. Akkor mindenkinek a lelkiismeretére van bízva a döntés.”

Spiró György kötete idén nyáron került a kezembe, és onnantól fogva nem eresztett. Annyira, hogy bár csak az igazán nagy kedvenceimet szoktam újraolvasni, ezt szinte azonnal ismét a kezembe vettem. 

A Kerengőben egy átlagos keddi nap történetét követhetjük végig: egy olyan napét, amikor tulajdonképpen nem történik semmi, mégis megváltozik minden. A nap folyamán szinte a városka egész lakossága felvonul szemlére (jobban mondva csak az, aki számít). Akad itt múltbéli sikereivel kérkedő fűzfapoéta, kiégett zseni, unatkozó úrikisasszony, giccses szalondáma, neurotikus hivatalnok (ebből jó pár), kiábrándult diák, és persze mindenki kedvence, a város szervező zsenije, fergetes humorral megáldott mókamestere és ügyeletes megmondóembere, Virág Miki, aki tragikusan rossz helyen és időben született.

Illetve nem szabad elfelejtenünk Porházy Pétert, városkánk mindenhatóját, aki, mint minden magára valamit is adó deista istenség, csupán távolról figyeli, ahogy a malmok őrölnek (a hivatalosak és kevésbé hivatalosak egyaránt). Jámbor nyáját kizárólag inkognitóból figyeli, és csak néhanapján, különleges alkalmakkor ereszkedik közéjük, bár mindent és mindenkit számon tart elefántcsonttoronyként tökéletesen funkcionáló hivatalából. A gép forog, ugye… És bár a regénynek formailag is ő az alfája és omegája, mégis csupán szellemként lebeg történetünk felett, bele csak óvatosan és közvetve avatkozik. Ami természetesen nem csökkenti a beavatkozás hatékonyságát.

Főszereplőnk Adorján András, a bukott szerkesztő köztük és az általuk fenntartott lehetetlen helyzetek forgatagában próbál lavírozni és átvágni a gordiuszi csomót: szembenézhet-e az ember Istennel és meg tudja-e egyetlen személy akasztani a mozdíthatatlanná rozsdásodott rendszert.



A regény 1974-ben keletkezett és 1899-ben játszódik, én pedig 2022-ben olvastam, de mindhárom évben fájdalmasan akkurátus és aktuális. A flancos századfordulót és a nagy világégést váró, posványban tengődő tehetséges – vagy annak vélt – ifjak, akiknek a forradalmi március görögtüze helyett a leköszönő század ónos esője jutott csupán: ők a mi hőseink, ha lehet egyáltalán egy ilyen könyv esetén hősökről beszélni. Mert ebben a steril valóságban, ebben a nemzeti és személyes purgatóriumban még azt is megtagadják az embertől, hogy hős legyen: nincs se szabadulás, se megváltás. Menekülni és maradni egyaránt lehetetlen, legalábbis annak tűnik.

Azokat pedig, akiket már az összefoglaló lehozott az életről, szeretném megnyugtatni: bár a téma kevés vidámsággal kecsegtet, Spiró György olyan kitűnő, egyben vitriolos humorral szegődik kalauzunknak ebben a mikrokozmoszban, hogy az olvasó garantáltan többször tör majd kis hangos kacajban, még akkor is, amikor a helyzet ezt egyébként nem indokolná. Főleg akkor. 

A Kerengő bemutatja, hogyan reagál az ember, ha lehetetlen helyzetek elé állítják. Mit kezd azokkal a kérdésekkel, amelyekre nincs jó válasz. Becsületes, ám jelentéktelen hősi halált hal? Belesimul a rendszerbe? Meglovagolja a hullámokat és fényes győzelmet arat, miközben megpróbálja nem szembeköpni magát? Egyáltalán létezik olyan, hogy szabad akarat vagy a környezetünk lök minket elkerülhetetlen sorsunk felé? A szereplők mind megadják saját válaszaikat, Spiró pedig ránk bízza a döntést: egyetértünk-e velünk vagy inkább fejcsóválva elindulunk a saját válaszainkat keresni. 


A cik szerzője: Szabó Anna


Gengszterek

Maffia sztepp Mindig felüdülés egy kuriózummal találkozni a Szegedi Nemzeti Színház műsorában; valami olyannal, ami más, mint a többi előadá...