2022. 08. 16.

Chicago

Game, set, match – Szegeden is tarolt a Chicago

A rendszeres színházba járók és musicalrajongók egyik kötelező darabjaként szokták emlegetni a John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse szerzőtrió által írt Chicago című musicalt. Széles rétegben ismert műről van szó, Magyarországon is rendszeresen feltűnik a színházi repertoárok részeként – noha korábban Szegeden sosem került műsorra. 2002-ben Oscar-díjas filmadaptáció is készült belőle, Renée Zellweger és Catherine Zete-Jones főszereplésével. A múlt hétvégén, a Szegedi Szabadtéri Játékok utolsó bemutatójaként került színre e musical, Béres Attila korszerű, de mégis magával ragadó rendezésében.
Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok- Szabó Luca

A történet eredetileg az 1920-as években játszódik, de a direktor nem titkolt szándéka volt, hogy az előadás fricskákban és aktualitásokban bővelkedjen. Roxie Hart egy naiv táncoslány, aki egy este hirtelen felindulásból megöli szeretőjét. Tettéért le is sittelik, ám ő mégis sztárrá szeretne válni. A börtönben hamar átveszi az előző „csillag”, Velma pozícióját, mindaddig, míg el nem veszti újra a sajtó érdeklődését. A tizenöt perc hírnév véget ér és újra ott találja magát, ahonnan indult. Mindez akár ma is megtörténhetne.
Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok- Szabó Luca

A Chicago szereposztásával kapcsolatban előre leszögezendő, hogy nagyítóval sem lehet benne hibát találni. A főszereplőt, Roxie-t Czakó Julianna alakítja, akit a rendező egy 150 fős casting során választott ki. A miskolci művésznő hibátlan precizitással mutatja be a karakter jellemfejlődésének szakaszait: a hírnévre vágyó, gyilkosságra is folyamodó panellánytól a média által megcsömörlött, bukott sztárig. Velma Kelly-t Ónodi Eszter játssza, akit igazi kuriózum egy ilyen előadásban látni, ugyanis nem szerepel gyakran zenés darabban. Ha szól a jazz című dala megadja a megfelelő kezdőlökést, a színpadra véres kézzel berohanó revüsztár ezzel a számmal egyből megteremti a fülledt és erotikus hangulatot. A sztárügyvédet, Billy Flynn-t Nagy Ervin kelti életre, aki mindent és mindenkit képes manipulálni. Páratlan ügyességgel mozgatja a szálakat, azonban a történet végén ő is kifakad Roxie oldalán: „Isten óvja az országot a magafajtától”.
Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok- Szabó Luca

Roxie férjeként, Amosként Mészáros Mátét láthatta a közönség. Mr. Celofán – csak így hivatkozik önmagára, hiszen tulajdonképpen láthatatlan az emberek számára. A „bespájzoltak baronesszeként”, azaz Morton mamaként a szegedi deszkákra rendszeresen visszatérő Janza Kata lépett színre. Az est egyik legjobb alakítása méltán tudható az ő neve mellett, ismét bebizonyította, hogy egy hozzá kevésbé illő karakterben is erőteljes alakítást tud nyújtani. Igazi érdekességként említhető meg Lakatos Márk jelenléte a színpadon, ugyanis a drag queenként megjelenő Konferanszié szerepét vállalta magára a médiaszemélyiség. Kónya Krisztina Mary Sunshine, a hiszékeny és befolyásolható újságíró karakterét öltötte magára, aki nem kis részben felelős Roxie (tiszavirág életű) sztárrá válásának folyamatáért. Kisebb szerepekben a szegedi, miskolci és kecskeméti társulat művészei tűnnek fel.
Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok- Szabó Luca

A látványos koreográfiákat Barta Dóra, a Kecskemét City Balett művészeti vezetője álmodta színpadra. A panelrengeteget és a börtöncellák világát is bemutató impozáns díszletet Kálmán Eszter tervezte, a jelmeztervező pedig a szegedi származású Papp Janó volt. A Szegedi Szabadtéri Játékok zenekarát Silló István vezényelte, aki az előadás zenei vezetője is egyben.

Aki lemaradt volna a mai kor problémáira erőteljesen reflektáló, különleges előadásról, az ne búslakodjon: a Chicago 2023-ban is látható lesz a csillagtetős Dóm téri színpadon.

A cikk szerzője: Bondor Ferenc

Gengszterek

Maffia sztepp Mindig felüdülés egy kuriózummal találkozni a Szegedi Nemzeti Színház műsorában; valami olyannal, ami más, mint a többi előadá...