2022. 03. 30.

Spielberg: West Side Story

Musical Spielbergtől?


Hatalmas élményt nyújthat Steven Spielberg West Side Storyja. Aki ismeri és szereti a történetet, Leonard Bernstein legendás dallamait, vagy az 1961-es, Oscar-díjas Jerome Robbins- Robert Wise filmet, garantáltan nem csalódik.
Számos hazai színházi adaptációban is feldolgozták már a művet, a Dóm téren 2000-ben Kerényi Miklós Gábor, majd 2012-ben Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Nemzetiben játszották, a tavalyi Szabadtéri évadban pedig Alföldi Róbert vitte a hatalmas színpadra.

A történet a már jól bevált Rómeó és Júlia továbbfejlesztett változata, ami sosem tud lejárt lemez lenni, jól tudta ezt Spielberg is, amikor ehhez a klasszikushoz nyúlt. Mondhatjuk akár szerencsés egymásra találásnak is!
A rendező ugyanis új dolgokat világított meg, és használt új megközelítést, van ahol komolyabb változtatást is eszközölt, de ez mind hasznára vált a filmnek. 
A legalapvetőbb módosítás, hogy a jóöreg Doc, aki a háttérben megbújva, de folyamatos indukálója a cselekménynek, Spielberg feldolgozásában csak említés szintjén van jelen. Helyét nem más, mint Valentina veszi át, aki Doc Puerto Ricóból származó felesége. Külön érdekesség, hogy ebben a szerepben Rita Moreno alakít fantasztikusan, aki az eredeti filmben is játszott, Anitaként. Sőt a Somewhere című dal eléneklése is az ő feladata lett, ami igencsak libabőrösre sikeredett. Egyébként nem csak Rita Moreno az egyetlen, aki mind a két filmváltozat részese lehetett. Már csak hab a tortán, hogy az Akadémia idén Ariana DeBosenak ítélte az Oscar-díjat, Anita szerepéért, csak úgy, mint 62-ben Rita Morenonak.

kép forrása: http://www.forumhungary.hu/west-side-story/

Színészek tekintetében érdekes választásoknak lehetünk a szem- és fültanúi. Már csak azért is, mert nem nagyon akad sok olyan fiatal arc, akik már ismerősként hatnának, kivéve a főszereplő, Tonyt, Ansel Elgort ígéretes alakításában. Az ének és tánc tudása minden szereplőnek lehengerlő, ilyen tekinteteben nincs hiány. A két banda tagjainak viszont el lehetne képzelni, akár más szereposztást is, egymás között, egyik-másik figura talán jobban állt volna, másik szereplőnek.

Nem mehetünk el szó nélkül a forgatókönyvíró mellett sem, hiszen nem kisebb tekintélyről beszélhetünk, mint az Angyalok Amerikában című művével befutó Tony Kushner. 
Janusz Kaminski operatőri munkája magával ragadó. Egyszerre van jelen az eredeti film benyomása, ismert képei, mégis modern lebilincselő technikával, és látvánnyal, a mai kor versenyébe illően. Méltó tulajdonosa már két Oscar szobrocskának, idei jelöléséért is megérdemelte volna.

Ha már a szakmai díjaknál tartunk, Spielberg sem szűkölködik azokban, ahogyan jelölésekben sem. Nevét mindenki ismeri, az általa rendezett filmeknél borítékolható a díjeső. A West Side Story mindeddig 67 filmes szakmai díjat mondhat magáénak.
Olyan apró finomítások teszik teljesebbé a zenei élményt, illetve a látványt, ami szintén előnyös ráncfelvarrást jelentett az eredeti filmhez képest. Justin Peck koreográfus adott egy modern lendületet az amúgy is mozgalmas koreográfiának, és ezzel odaszegezi a tekinteteket a képernyőre, eszünk ágában sincs táncos jelenet közben nyomkodni a telefonunkat, úgy beszippant.
Ezt a tényt fontos kiemelni, mert a film hossza 156 perc, amit valljunk be manapság még a legkitartóbbaknak is kihívás mozdulatlanul végigülni. Lehet, hogy napjainkban, amikor a fiatalok körében még a 3 perces videó is hosszú, nem kifizetődő közel 3 órás filmeket előállítani, de ha egy módja van annak, hogy ilyen régi kincsek, mint a West Side Story újra előkerüljenek, esélyt adva arra, hogy talán a következő generáció is megismerje, akkor ez a film az. 

Ez a feldolgozás nagyon sok mindenben változott eredetihez képest, szinte egy olyan új film született, amely nyomokban tartalmazza az eredetit is.



Gengszterek

Maffia sztepp Mindig felüdülés egy kuriózummal találkozni a Szegedi Nemzeti Színház műsorában; valami olyannal, ami más, mint a többi előadá...