2022. 05. 06.

Imre Zoltán Kortárstánc Fesztivál 5. nap


dot.Consla: SOS Lebegés (2022)

Rendhagyó módon kezdődött az SOS Lebegés, hiszen amikor a nézősereg még a helyét kereste, az előadók már színpadon voltak, és filccel rajzolgattak, irogattak a színpadon kiterített papírtekercseken. Mindeközben laza reggae stílusú zene hitette el velünk, hogy minden rendben van, béke és nyugalom övez minket.


Utána kezdetét veszi az előadás, és minden addigi nyugalom és meghittség pillanatok alatt válik semmivé. Az addig kialakított atmoszféra bizonytalanságba, frusztráltságba vált át. Az addig buzgón dekorált papírok, fecnikké lesznek szétszaggatva, és a harmóniát sugárzó zenét is a papírcsörgés nyugtalanító zaja váltja fel. Valami gyökeresen megváltozott.


Fotó: Szabó Luca

Összerendezetlen mozgás, diszharmónia lesz úrrá a táncosokon. Majd kezdetét veszi egy újra, elölről építkezés. Meditatív zene és ősi, törzsi ihletésű dallamok mentén haladunk tovább, és lassan kezd begyorsulni a mozgás és a hang egyaránt.


Fotó: Szabó Luca

Az előadás során váltakozik, hogy ki kap szerepet, hol mind a hárman, hol pedig csak ketten táncolnak, de sokszor központi szerepet kap Nagy Csaba Mátyás. 


Fotó: Szabó Luca

Z-Ujszászi Dorottya sajátos stílusában a conslában alkotott, amely a kortárs tánc, a kontakt improvizáció, valamint a salsa ötvözete. Noha ezen előadásban elsősorban a kortárs tánc elemei voltak felerősítve, improvizációs betétekkel, melyben az érzelmek vitték a mozgást. A salsa stílusjegyei pedig sokkal inkább egy letisztultabb formában voltak nyomokban a koreográfia részei.


Fotó: Szabó Luca

A darab sajátja, hogy az alkotók, Z-Ujszászi Dorottyán kívül, Béky Emma, Nagy Csaba Mátyás, egyben előadók is, így magukra tudták szabni az elemeket, gyakorlatilag ezzel benne vannak maguk is, az érzéseik, gondolataik a mozdulataikban.


Gergely Attila zenéje alapvetően hatáskeltés orientált. Kétszer is elérkezünk olyan pontra a hanghatások terén, hogy szinte hasogatja a fülünket a hang, és alig várjuk, hogy véget érjen ez a kínzó pont. A végén például egy riasztó hangja töri meg figyelmünket. 


Fotó: Szabó Luca

Ami a díszletet illeti, nincs más csak a széttépett rajzok, mint a múlt romjai. A színpad teljes hosszában meg van nyitva, és még onnan is jönnek fények. Erősítve az elveszettség érzést, tágítva a teret. 


A jelmezek talán leginkább törzsi jegyeket vonultatnak fel Bicsérdi Ágnes kreációjában. Homogén föld színek, és tágas lazaság jellemzi az elnagyolt vonalakat.


Az előadásról Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze is mesélt nekünk:


Alkotók, előadók: Béky Emma, Nagy Csaba Mátyás, Z-Ujszászi Dorottya

Jelmeztervező: Bicsérdi Ágnes

Zene: Gergely Atilla

Fény: Vajda Máté

Grafika: Kosztándi Orsolya

Vers: Labanc Dániel

Koreográfus: Z-Ujszászi Dorottya

Fotó: Szabó Luca

A szünetben ezúttal Nemes Rolandot, Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze váltotta, aki részletekbe menően beszélgetett az alkotókkal. A Hepa kapcsán Finta Gáborral, aki koreografálta és egyben táncolja is a darabot. Valamint Z-Ujszászi Dorottyával, aki szintén mindkét viszonylatban részese az SOS Lebegésnek.

Finta Gábor: Hepa

Monumentális látványvilág jellemezte Finta Gábor ma bemutatott koreográfiáját a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, ahol tovább folytatódik a fiatal alkotókat bemutató Imre Zoltán Kortárstánc Fesztivál.


Fotó: Szabó Luca

A nyitókép egy színekkel teli tér, ahol a zsinórpadlásról mélyen belógó kék, zöld, piros, sárga, iszonyatosan intenzív és mozgalmas hátteret adó kép jelenik meg a nézők előtt. A színpad mélyén egy karnyi vastag, ember méretű karika található, melynek közepén látjuk a táncosokat. Folyamatos lassú és apró mozdulatokkal indítanak a körön belül, amely egyfajta bázis, kiindulópont, ahová visszatérve úgy látszik minden nyugalomba kerül. Ebből a biztonságos “safe space-ből” lépnek ki időről időre a táncosok, hol egyedül, hol duettek vagy közös kombinációk erejéig. A mozdulatok a ‘gyűrűn’ kívül már lendületesek, nagyívűek, a koreográfia egy pillanatig sem hagyja nyugodni a táncosok testét.


Fotó: Szabó Luca

A táncosok összetétele meglehetősen nemzetközire és sokszínűre sikeredett; a koreográfus (Finta Gábor) mellett három olasz származású lány táncolt (Mastrocinque Alessia, Montelione Grazia, Trucci Marika) és a csapat másik férfi tagja, az artista végzettséggel is rendelkező György Tibor. A koreográfus elmondta, hogy a Hepa bemutatója 2020-ban éppen a karantén előtti napon volt, majd a premiert követően hosszú leállás következett, mely alatt sok elemen változtatott a bemutatóhoz képest: új táncosokkal kezdett dolgozni, más zenéket használt és a látványvilág is átformálódott a koncepciójában. Megfogalmazása szerint nem volt szándéka történetet elmesélni a koreográfiáján keresztül, hanem azt szeretné elérni, hogy az általa színre vitt koreográfia, fény és zene komplex egysége hatást keltsen a befogadóban és mindenki aktuális élethelyzetének megfelelően értelmezze azt. Egyfajta nyitott képletet állít színpadra, amely ki-ki számára egészen mást jelenthet.

Fotó: Szabó Luca

Az előadás egyik legemlékezetesebb jelenete György Tibor produkciója volt. A darab egy pontján a hatalmas karika - amely addig dramaturgiai szempontból jelentős helyet jelölt - üresen maradt, az addig a háttérben fekvő táncos megemelte azt, majd mozgásba hozta, egyre dinamikusabban és gyorsabban; ahogyan a zene építkezett, úgy vált a táncos szinte eggyé a karikával, amely a fizika törvényei szerint pörgött, forgott, gyorsult, lassult, elképesztő sebességet produkálva a színpad közepén. A cirkuszi világban cyr keréknek hívják ezt az eszközt, amely 190 cm átmérőjű és közel 25 kg és amikor mozgásba lendül olyan íveket és hullámokat mutat be, amelyek szemkápráztatóak. Mikor György Tibor mindkét kezével fogja és lábaival terpeszben támasztja a karikát, rögtön da Vinci-t idézi meg bennem, aki az emberi test arányainak leírására használta az ábrát. A mozgásba lendült eszköz újra nyugovóra tér az eredeti helyén, de valami változás megtörténik. Az addig stabil pont - érezzük, hogy megváltozott. A koreográfus maga az, aki az előadás utolsó pillanatában kiűzettetik a belső körből.


Finta Gábor majdhogynem napra pontosan 10 év után tért vissza a sokáig otthonának számító szegedi színpadra. 2012-ben döntött úgy, hogy kipróbálja magát koreográfusként, táncpedagógusként és az Imre Zoltán programnak hála egy olyan sajátos előadást hozott létre, amely abszolút hű a névadó emlékéhez, hiszen a cirkuszi elem integrálásával ő is nyit a társművészetek felé, melyek egymásba dolgozva új jelentéstartományt képesek kialakítani.


Pataki András a Szegedi Kortárs Balett igazgatója pedig így vélekedett az
előadásról:


Táncosok:

Mastrocinque Alessia

Montelione Grazia

Trucci Marika

György Tibor

Finta Gábor


Díszlet: Morgana Machado Marques

Jelmeztervező: Kasza Emese

Zene: Wojciech Kilar

Mentor, világítás: Földi Béla

Koreográfus: Finta Gábor


A cikk szerzője: Benczur Kata, és Faragó Vivien


Dante: Pokol

Egyszemélyes pokol

Teltház előtt lépett fel Szegeden a budapesti Katona József Színház színművésze, Gyabronka József tegnap este a Régi Zsinagóga impozáns terében.

A színészt közel 20 évvel ezelőtt láttam először, középiskolánkban vendégszereplő Siráj (R: Schilling Árpád) című Csehov műben, Szorin szerepében. Később a Krétakör legendás Feketeország című előadásában (R: Schilling Árpád), majd a Nemzeti Színházban Szorokin: A jég című darabjában (R: Mundruczó Kornél) volt szerencsém újra megbizonyosodni arról, hogy Gyabronka univerzális színész. 


Fotó: Révész Róbert

Színpadi jelenléte már akkor letaglózó hatással volt rám, kétségbeesetten kerestem a színészt a szerep mögött, de nem találtam. Kamaszként nem hittem el, hogy létezik ilyen mértékű eggyéolvadás; az élmény megteremtette bennem annak a színésznek az ideálját, aki olyan átütő természetességgel van jelen a színpadon, mintha a színházi öltözőben egy új személyiséget venne fel és nem csak gesztust, hanghordozást, mimikát.

Színpadi jelenlétében van egyfajta nyugodt elegancia; biztos vagyok benne, hogy fegyelmezett színész, lehet rá számítani, tűpontos, de közben képes játékosan és felszabadultan is alkotni.

A Dante: Pokol című előadás pontosan ilyen színészt kíván, sőt követel! 70-80 percnyi szöveg a színpadon, mindenféle aláfestő, illusztráló, figyelemmegosztó elem nélkül. 

Csak a színész és egy fekete tér, benne egy székkel. Semmi több, mert minden további az elménkben zajlik. Gyabronka olyan érzékletesen tolmácsolja a Dante által leírt és Nádasdy Ádám által újraalkotott szöveget, hogy képesek vagyunk a leírtakat topográfiai pontossággal megrajzolni magunk előtt: a pokol köreit, a patakokat, a hidakat, a gázlókat, a hatalmas hegyeket és a zord völgyeket. A színész tökéletes dikciója lenyűgöző, mondatról-mondatra, olykor szóról-szóra különböző reakció ül ki az arcára, miközben leírja a pokolban senyvedő bűnösök kinézetét; érezzük a szagokat, és látjuk azt a több tucat karaktert, akiket Gyabronka percenként váltogat az utazás során. Két alapfigurája, Vergilius és Dante egymás közötti dialógusa szép tempóban vezeti a történetet és magukkal rántanak minket, nézőket is. Számos figura - nő, ördög, pokolbéli lény, bűnös lélek vagy Dante korábbi mestere - jelenik meg a szövegben, amelyet a színész bravúrosan gyors váltásokkal mutat meg nekünk.


Fotó: Révész Róbert

Török Tamara dramaturg és Kocsis Gergely, Dante Isteni színjátékának Pokol című fejezetét alkották színpadra, a Nádasdy-féle újrafordításban. Az új szöveg színpadra született, kétségtelen; közérthető nyelven, mai fordulatokat használva vezet minket végig a történeten, jobban mondva az utazáson. Érzékletes leíró részek kapcsolódnak a pokol egy-egy köréhez; jóformán nem is találkozunk idegen szóval vagy kifejezéssel, amely sokakat - főleg a fiatalokat képes távol tartani az ilyen jellegű művektől. Alig-alig lógnak ki ebből a szövetből a vendégszövegek, amelyeket a dramaturg, Török Tamara emelt be a szövegkönyvbe: egy olasz történet egy gumicsónakban menekülő gyermekről, egy Auschwitz túlélő kémikus gondolatai valamint pár sor egy hiroshimai halászról. Mivel a színész semmilyen jelzéssel nem él, már-csak akkor eszmélek fel, mikor korban oda nem illő szavakat hallok: láger, gumicsónak, SS-tiszt. Ezek a mi századunk bűnei, csak három a sok közül.

A jelenkornak is megvannak tehát a maga bűnösei; ahogyan Dante éppen politikai kiábrándultságában keseregve nekifog a “komédia” megírásának, jómagam is eltöprengek, hogy jelen társadalmunk egyes alakjait hova helyezhetnénk el a Dante alkotta Pokol-képben és milyen kín járna nekik. Az előadás végi vastaps azonban kizökkent a gondolatmenetemből. 

A taps alatt újra keresem, meglátom-e a szerepét letevő színészt Dante alakja mögött, ehelyett egy szerény, mégis magabiztos embert látok, akivel együtt megjártuk a poklot.



Fotó: Révész Róbert

Orlai Produkció - Katona József Színház: Dante: Pokol (Fordította: Nádasdy Ádám)

Előadja: Gyabronka József

Az előadás létrehozásában közreműködött: Török Tamara és Kocsis Gergely 

Helyszín: Régi Zsinagóga (Szeged)

Időpont: 2022. 05. 05.


A cikk szerzője: Benczur Kata


Imre Zoltán Kortárstánc Fesztivál 4. nap


Elérkeztünk a 4. napon, az eddigi legnagyobb sikert övező estéhez. Szűnni nem akaró vastaps, ováció, csillogó szemek, és sok érdeklődő. Ezek jellemezték a tegnapi fesztiválnapot. De mi is történt pontosan a színpadon?


Először a VASAS MŰVEK: EXIsT című produkciója nyűgözte le a nézőket.


Vasas Erika koreográfiája sokrétűen vonultatta fel a nőiséget, két táncosnőre szabva a női individum nagy kérdéseit. Kettejükön megjelenítve a nőiség ezer arcát, legyen szó pozitív vagy negatív oldalról, küzdelemről, vagy könnyedségről; valamennyit sajátjának mondhat a női nem, ezt kellett egy előadásba sűrítve színpadra vinniük az alkotóknak.


Fotó: Szabó Luca

Esterházy Fanni és Vasas Erika szinkronban kezdik a produkciót, az R’n’B és a Hip Hop stílusjegyeivel, és az ahhoz illő fényes gumi-hatású öltözékkel, összhang van közöttük. Majd hirtelen stílusváltással finomabb hangzásra térnek, átfolynak a tangó világába, és az ehhez megfelelő magassarkú és zakó is felkerül a táncosokra. Tangózás közben folyamatosan cserélődnek a szerepek, hogy ki vezet, kit.


Fotó: Szabó Luca

Majd elérkezik Esterházy Fanni szólójának az ideje, és funkciót kap az eddig háttérben álló tükör. Ledobja a magassarkút, a zakót és lazán, dobszólóra kezd táncolni a tükörnek. A magassarkú és a zakó jelentős többlet tartalommal is bír, hiszen különösen ki van emelve, a cipők levévetele, vagy éppen, hogy csak az egyik lábon marad fenn, vagy már egyik lábon sincs, de azért megszokásból még úgy lépdel, mintha még mindig hordaná.


Fotó: Szabó Luca

A tükörnek ettől a ponttól állandó szerepe van a produkcióban, sokszor kerül elő a tükör forgatása, ami a világítás következtében vakítani is tud, valamint villódzó fényeffektussal jár. Sőt a tükör úgy van megszerkesztve, hogy szekrényként, vagy telefonfülkeként is funkcionálhat.


Fotó: Szabó Luca

Van amikor a két előadó harcol egymással és van amikor teljes harmóniában táncolnak, szinkronúszók hatását keltve. Emiatt felmerül a kérdés, hogy most ők egy valaki két személyisége, vagy két különböző személy. Ugyanakkor az biztos, hogy valamennyi megjelenített jellemvonást magukénak tudhatnak a nők valamilyen viszonylatban.


Fotó: Szabó Luca

Vasas Erika szólójának félelmetes, horrorfilmet idéző hatása van; ahogy mozog, mintha különváltak volna a testrészei a teste többi részétől; ekkor beszédes kép tárul elénk, mert fehér pirulákon, kényszerzubbony szerű jelmezben vonaglik, nyakatekert mozdulataival. A zene is rásegít a hatásra, egyre torzul a virtuóz zongora, míg nem egy elpusztult zenedoboz hangjára nem hasonlít.


Fotó: Szabó Luca

Ezt követve megint egy éles váltás következik. A két táncosnő bulizásba kezd színes, csillogó ruhájukban. Felcsendül a Hungária Micsoda buli zenéje, és elkezdődik a party, ám miután bevettek valamit, Szikora Robi átcsap elektronikus diszkózenébe. A tükör viszont újra forogni kezd, és Bangó Margit hangja csendül fel, “Hogyha bűn is, én ezt az álmot várom”. Majd újra közös gyakorlatokat végeznek harmóniában, hasonlóan az elejéhez, csak itt már színesek a ruháik.


Fotó: Szabó Luca

Díszlet csak a többfunkciós tükör, de az bőséges tartalommal, és változatos mondanivalóval bír. Az előadás építkezik a fényre is az egész koreográfia során. Sokféle jelmez került az előadásba, Pintér Áron tervezésében, kifejezően mindig az adott stílus, az adott hangvétel beszédes képi rásegítése.  

Halász Gábor, aki maga is táncos múlttal rendelkezik, sokféle zenét gyúrt össze. Természetesen a sok táncstílus ezt meg is követeli, harmóniában állnak a látvánnyal végig az előadás során. 

Több táncstílus vegyítése, több zenei stílus összekapcsolása, kifejezően, csak úgy mint a nő is sokoldalú, ezerarcú mint a tükör ha forgatják, mindig mást mutat.


Előadók: Esterházy Fanni, Vasas Erika

Alkotó: VASAS MŰVEK

Zene: Halász Gábor

Jelmez: Pintér Áron

Dramaturgia, szcenográfia: Molnár Péter

Koreográfus: Vasas Erika

Fotó: Szabó Luca


Nemes Roland most sem hagyta reakció nélkül az alkotókat és a közönséget, a szünetben érdekes kulisszatitkok fültanúi lehettünk.

A Kaleidoszkóp négy alkotója: Tókos Attila, Kiss-Balbinat Ádám, Szabó Marcell és ifj. Zsuráfszky Zoltán egy projekt társulat.

Együttesük az Idéző 1.84 egy kísérleti laboratóriumnak is tekinthető, melyben vegyítik Tókos Attila és Ifj. Zsuráfszky Zoltán által képviselt műfajt.  

A bszélgetés közben megérkezett az első produkció koreográfusa és egyben táncosa is, Vasas Erika, aki elmondta, hogy célja elsősorban a 21. sz.-i nők dinamikájának megjelenítése volt. Illetve, hogy belső elhatározásából született az ötlet a darabra, hiszen foglalkoztatta a gondolat, hogy egy nőnek milyen sok arca tud lenni. Az alkotó külön kiemelte, hogy vannak az előadásban olyan részek hagyva, ahol a zene és a fény az aktuális este folyamán alakítható, annak dinamikájához igazítva.
Azt is megtudhattuk tőle, hogy milyen plusz feladatokat tartogat, amikor egyszerre koreográfusa és előadója is a készülő darabnak.


Fotó: Szabó Luca

Majd a Kaleidoszkóp produkció született meg a nézők előtt


Azért fontos, hogy született, mert a fesztivál során ez az első produkció, ahol élő zene színesíti az élményt, így sokkal inkább akkor, abban a pillanatban jön létre teljes egészében az előadás hatása, más produkciókhoz képest. Ez a faktor üdítő frissességet ad az előadás nyújtotta élménynek, és egyben színfoltot a fesztivál programjának is.


Fotó: Szabó Luca

Kezdéskor, először csak zongoraszólót hallunk, és látjuk is a hangszert, hiszen kint áll a színpadon önmagában egy hatalmas versenyzongora, de művész nélkül. Majd megérkezik a négy fellépő egy-egy zongora székkel. Humorizálásba kezdenek a taps kiprovokálásával, megnevettetve a nézők seregét. 

A hosszas viccelődő meghajlásokat még mindig a bevezető követte, saját testük szolgált a ritmus alapjának, minden formában dobolnak a lábukon, majd a lábukkal. 


Fotó: Szabó Luca

Majd megkezdődik a tényleges érdemi cselekmény, két műfaj fúziója, ellentétek és összemosódások harmóniájának váltakozása. A zongora és a hegedű váltják egymást csak úgy, mint a néptánc és a modern, kortárs tánc. Folyamatában kialakul egyfajta rivalizálás a két táncos Tókos Attila, aki a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája és Ifj. Zsuráfszky Zoltán a Magyar Állami Népi együttes szólistája között, a kortárs, modern és a néptánc, táncos mivoltának vonalát képviselve egyik illetve másik oldalról. Noha vannak közös találkozási pontok is, a két műfajból vegyített táncos elemekkel valamint a zongora és a hegedű virtuóz duójával, a neofolklorizmus irányába mutatva. Valami feszültség mindig visszapattan a két képviselő közé.


Fotó: Szabó Luca

A zongora esetében, visszatérően van egy momentum, ami vészjóslóan szólal meg, a hegedű szólókat követve, és itt mindig kapunk egy visszatérő képet fényileg is, hasonló érzéseket ébresztve. 

A zongoránál Szabó Marcell gondoskodik a dallamokról, míg a hegedűt Kiss-Balbinat Ádám szólaltatja meg fülbemászóan. A rivalizálás, és az együtt táncolás a teljes előadás alatt jelen van, és váltják egymást, vagy éppen kiegészítik dramaturgiailag egymást.


Fotó: Szabó Luca

Az előadás Bartók zenei nagyságát, és sokszínűségét hivatott kidomborítani. Akár népdalban például az általa gyűjtött Hej Dunáról fúj a szél, vagy az általa szerzett zongoraművekkel.

Természetesen a hegedű esetében a néptáncos mulatozás, a verbunkos elengedhetetlen, nem maradhatott ki.


Fotó: Szabó Luca

Az előadás fényei nagyon részletgazdagon konstruáltak, kifejezésre és szép, látványos képek kialakítására Patai Roland végzett remek munkát. Igaz, hogy alapvetően már a nagy fekete versenyzongora is be tudta tölteni a színpadot.

A négy alkotó folyamatosan és teljes jelenléttel van a színpadon. Ha épp nem cselekvői az adott jelenetnek, akkor háttérszereplőként jelen vannak és egy pillanatig nem esnek ki a szerepükből.


Társulat tagjai: Tókos Attila, Kiss-Balbinat Ádám, Szabó Marcell és ifj. Zsuráfszky Zoltán.

Zene: Bartók Béla, Kiss-Balbinat Ádám és Szabó Marcell

Fénytervező/Technikus: Patai Roland

Tánc/Koreográfia: Tókos Attila és Ifj. Zsuráfszky Zoltán


Gengszterek

Maffia sztepp Mindig felüdülés egy kuriózummal találkozni a Szegedi Nemzeti Színház műsorában; valami olyannal, ami más, mint a többi előadá...