Spielberg: West Side Story

Musical Spielbergtől?

Hatalmas élményt nyújthat Steven Spielberg West Side Storyja. Aki ismeri és szereti a történetet, Leonard Bernstein legendás dallamait, vagy az 1961-es, Oscar-díjas Jerome Robbins- Robert Wise filmet, garantáltan nem csalódik.
Számos hazai színházi adaptációban is feldolgozták már a művet, a Dóm téren 2000-ben Kerényi Miklós Gábor, majd 2012-ben Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Nemzetiben játszották, a tavalyi Szabadtéri évadban pedig Alföldi Róbert vitte a hatalmas színpadra.

A történet a már jól bevált Rómeó és Júlia továbbfejlesztett változata, ami sosem tud lejárt lemez lenni, jól tudta ezt Spielberg is, amikor ehhez a klasszikushoz nyúlt. Mondhatjuk akár szerencsés egymásra találásnak is!
A rendező ugyanis új dolgokat világított meg, és használt új megközelítést, van ahol komolyabb változtatást is eszközölt, de ez mind hasznára vált a filmnek. 
A legalapvetőbb módosítás, hogy a jóöreg Doc, aki a háttérben megbújva, de folyamatos indukálója a cselekménynek, Spielberg feldolgozásában csak említés szintjén van jelen. Helyét nem más, mint Valentina veszi át, aki Doc Puerto Ricóból származó felesége. Külön érdekesség, hogy ebben a szerepben Rita Moreno alakít fantasztikusan, aki az eredeti filmben is játszott, Anitaként. Sőt a Somewhere című dal eléneklése is az ő feladata lett, ami igencsak libabőrösre sikeredett. Egyébként nem csak Rita Moreno az egyetlen, aki mind a két filmváltozat részese lehetett. Már csak hab a tortán, hogy az Akadémia idén Ariana DeBosenak ítélte az Oscar-díjat, Anita szerepéért, csak úgy, mint 62-ben Rita Morenonak.

kép forrása: http://www.forumhungary.hu/west-side-story/

Színészek tekintetében érdekes választásoknak lehetünk a szem- és fültanúi. Már csak azért is, mert nem nagyon akad sok olyan fiatal arc, akik már ismerősként hatnának, kivéve a főszereplő, Tonyt, Ansel Elgort ígéretes alakításában. Az ének és tánc tudása minden szereplőnek lehengerlő, ilyen tekinteteben nincs hiány. A két banda tagjainak viszont el lehetne képzelni, akár más szereposztást is, egymás között, egyik-másik figura talán jobban állt volna, másik szereplőnek.

Nem mehetünk el szó nélkül a forgatókönyvíró mellett sem, hiszen nem kisebb tekintélyről beszélhetünk, mint az Angyalok Amerikában című művével befutó Tony Kushner. 

kép forrása: http://www.forumhungary.hu/west-side-story/

Janusz Kaminski operatőri munkája magával ragadó. Egyszerre van jelen az eredeti film benyomása, ismert képei, mégis modern lebilincselő technikával, és látvánnyal, a mai kor versenyébe illően. Méltó tulajdonosa már két Oscar szobrocskának, idei jelöléséért is megérdemelte volna.

Ha már a szakmai díjaknál tartunk, Spielberg sem szűkölködik azokban, ahogyan jelölésekben sem. Nevét mindenki ismeri, az általa rendezett filmeknél borítékolható a díjeső. A West Side Story mindeddig 67 filmes szakmai díjat mondhat magáénak.
Olyan apró finomítások teszik teljesebbé a zenei élményt, illetve a látványt, ami szintén előnyös ráncfelvarrást jelentett az eredeti filmhez képest. Justin Peck koreográfus adott egy modern lendületet az amúgy is mozgalmas koreográfiának, és ezzel odaszegezi a tekinteteket a képernyőre, eszünk ágában sincs táncos jelenet közben nyomkodni a telefonunkat, úgy beszippant.
Ezt a tényt fontos kiemelni, mert a film hossza 156 perc, amit valljunk be manapság még a legkitartóbbaknak is kihívás mozdulatlanul végigülni. Lehet, hogy napjainkban, amikor a fiatalok körében még a 3 perces videó is hosszú, nem kifizetődő közel 3 órás filmeket előállítani, de ha egy módja van annak, hogy ilyen régi kincsek, mint a West Side Story újra előkerüljenek, esélyt adva arra, hogy talán a következő generáció is megismerje, akkor ez a film az. 

Ez a feldolgozás nagyon sok mindenben változott eredetihez képest, szinte egy olyan új film született, amely nyomokban tartalmazza az eredetit is.

Parasztopera

Húzd rá!

20 éve mutatták be először Darvas Benedek és Pintér Béla zenés krimiballadáját, a Parasztoperát. Azóta is töretlen sikerrel játssza Budapesten Pintér Béla és Társulata, de számos újabb, és újabb bemutató is követi az eredetit, az ország különböző pontjain. Vajon mi lehet a darab töretlen sikerességének, és a nagy érdeklődésnek a titka?

Valahol az alapokat a “sírva vigad a magyar” jelenségnél lehetne kezdeni. A történet ugyan komoly témát boncolgat, és súlyos terheket rak a szereplők vállára, mégis mindeközben egy karikaturikus ábrázolást látunk, a nevettetés eszközével ellensúlyozza a figurák fájdalmas igazságait. 

Adott ugyanis egy esküvőre készülő pár, és családjuk, akik komoly titkokat őriznek múltjaikból, és ezek a titkok lufiként pukkadnak ki egymást követve, egyre mélyebbre rántva viselőjüket és annak családtagjait. Noha kifelé mutatva igencsak szentéletű emberekről beszélhetünk, megbecsült, derék tagjai ők a társadalomnak. Pláne, hogy még a jegyespár babát is vár, teljes az idill, el is hangzik: “A menyasszony domborodik, a magyarság sokasodik”. Mi kellhet még a teljes cukormázas happy endhez? 

Szokták mondani, hogy a valós élet, mindig a happy end után kezdődik, csak az a kérdés mikor van vége a történetmesélésnek. A Parasztopera esetében súlyosan belemennek ebbe a bizonyos folytatásba, és a boldog befejezés már a közelben sincs, mire a 75 perces darab végéhez közeledünk. Keresztes Attila rendezése szorosan tartja a kereteket. Minden pontosan meg van konstruálva, mindenkinek, és mindennek pontos helye, és ideje van.

A zenés krimiballada, mint műfaji meghatározás nem ad teljes képet az előadás zenei világáról. Hiszen opera formára lettek alakítva magyar népdalok, egy kicsit barokkos köntösbe öltöztetve, kivéve, amikor John Denver közismert dallamai csendülnek fel. Az egészet megfűszerezi, hogy élő zene van, vonósnégyes Koczka Ferenc zongora kíséretében.

Szaszák Zsolt (Roland), Borsos Beáta (Balogné), Borovics Tamás (Balog Imre), Sziládi Hajna (Julika), Csorba Kata (Etelka), Tánczos Adrienn (Tündérke), Poroszlay Kristóf (Feri),  Vicei Zsolt (Bálint), és Bánvölgyi Tamás (Cowboy), szinte egy emberként vannak jelen. Majdnem mindenki folyamatosan a színpadon van, így van amikor több képet látunk egyszerre, de van amikor a többi színész is csak nézi az aktuális jelnetet, mely alkalmával szinte egyszerre is lélegeznek, teljes egységet alkotva.

Fodor Viola erősen beszédes és elgondolkodtató díszletet tett a nézők elé. Egy omladozó kápolna belsejében játszódik a darab, mely csúcsánál egy idézet díszeleg, mely csak a darab végén nyer igazi értelmet, de onnan akár a mottója is lehetne, ugyanakkor bárány, borjú és végtermékük szintén helyet kapott a díszlet kialakításakor. 

Papp Janó jelmezeiben pedig keveredik a népies és a modern stílus, éles karakterjegyeket használva.

Don Giovanni

Mondjam, vagy mutassam?

Minden színház rendkívüli kihívásokkal küzdött a pandémiás helyzet miatt az utóbbi két évadban, bezárás, elhalasztott bemutatók, mindent átható bizonytalanság jellemezte ezt a helyzetet. A nézők nélküli kényszerszünet sok alkotót újragondolásra, késztetett. Körvonalazódtak új írányvonalak, elképzelések. A Szegedi Nemzeti Színház vezetése a 2021-2022-es évad elején új célkitűzéseket fogalmazott meg a tömegek körében méltatlanul népszerűtlen opera műfaját illetően. 

Évad elején már célként határozták meg, hogy fejlesztik az operatagozatot, melyet újjászervezés előzött meg. Nem titkolt szándékuk volt ugyanis, olyan forradalmasítások végrehajtása, amellyel az opera iránt kevésbé érdeklődők is nyithassanak e műfaj felé. 

Hölgyeim és Uraim, kedves Nézők, megérkeztünk! Ez az új irány, a Don Giovanni!

Formabontó elképzelés az opera és a fizikai színház fúziója. Jelen esetben a nagyon mai, és nagyon közkedvelt fizikai színház frissítő erővel hat a klasszikus műfajra. Ennél már csak akkor lehet biztosabbra menni, ha a fizikai színház magyar helytartója a rendező, vagyis Horváth Csaba.

A Forte Társulat alapítója, belevitt mindent a rendezésébe, amit egy átlagos opera előadáson hiányolhatnánk.

A koreográfiától és a mozgástól, mint kifejezésformától, az opera kap egy lendületet és dinamikát, melyről valljuk be, hogy hagyományosan műfajidegen. Noha persze, lehet lendületesen énekelni (allegro), vagy dinamikusan énekelni, azzal mégsem lehet elérni azt a hatást, ami a Don Giovanninak most sikerül. Tulajdonképpen a mozgás központú rendezés, pont az opera modernkori hiányosságát tudja pótolni. Tekintetünket le sem tudjuk venni a színpadi történésekről, a mozdulatsorok megbabonázzák annak nézőjét.

A koreográfia oroszlánrésze a színház tánckarának jutott illetve, hogy ennek az eszköztelen mozgásszínháznak keretet biztosítson, és a műfajnak megfelelő módon, díszletelemeket helyettesítsen. Komoly, megkonstruált percek épülnek egymásra, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmük, profi munkát láthatunk.

Ennek megfelelően az énekesek is  komfortzónájuktól meglehetősen távol találják magukat: énekelhetnek fekve, ülve, ugrándozás közben, vagy félig a levegőben lógva. Nézőként arra gondolunk hogy ilyen mozgások, és pozíciók közepette, előbb-utóbb kicsusszan egy hamis hang, vagy éppen elfogy a művész levegője, de ők minden fizikai törvénnyel szembe mennek, és minden látszatot megcáfolnak. Közlésmódjuk vegyesen rendelkezik az énekkel, a mozgással, és a színészi játékkal, és látjuk, amit hallunk, vagy éppen halljuk, amit látunk is. Elképesztő, hogy milyen rejtett képességeket is előhoz, jól ismert énekeseinkből ez a feldolgozás, és teszi őket még hitelesebbé. 

Mozart operájának casanovai történetét számtalanszor feldolgozták, a cselekménye ismert lehet mindenki számára. Don Giovanni baritonja nem lenne teljes, ha nem Szélpál Szilveszter, illetve Sándor Csaba adná elő. Segítője Leporello, Cseh Antal előadásától lett hangsúlyos, és kiemelkedő. Míg Zerlina és Donna Elvira, előbbi szerepében Máthé Beáta és Bordás Barbara, valamint utóbbiban Dobrotka Szilvia és Horák Renáta alakít emlékezetesen. Donna Anna, Ferenczy Orsolya, Kriszta Kinga által, egy kimért, és összetört nő, akit Don Ottavio, Tötös Roland által támogat, nyomatékosított mozgással. Kelemen Dániel pedig két szerepben állja meg a helyét, Masetto és Komtur alakjában.

Mozart zenéje aprólékos és részletes, könnyed dallamai hamar belopják magukat a hallgató fülébe, és nem mellékesen a szerző sosem rejti véka alá a zene által tolmácsolt érzelmeket, minden hangnak jelentősége van. Ennek kihasználása nagy feladat, hogy ne csak a levegőbe repkedjenek a hangjegyek. A mozgással való összekapcsolódás és a látvány, így egy új dimenziót nyit meg Mozart világába is.

Díszlet legtöbbször nincs a fizikai színházban, operákban pedig jellemző a monumentalitás, most ebből is kaptunk egy zseniálisan eltalált hibridet. Nagyszínpad lévén egy olyan díszletre volt szükség, mely a szereplőkkel együtt tud dolgozni, funkciókat betölteni, különösen érzékenyítve, hogy ne vesszenek el a mozdulatok egy ekkora térben. Kiss- Benedek Kristóf és Kalászi Zoltán már nem először tervez fizikai színházi módszerrel készült előadáshoz díszletet, és erre a tapasztalatra most biztosan szükség volt, mert az eredmény hibátlan lett. Pont annyit tesz hozzá a képhez, amennyire szükség van, mindeközben nem vonja el a figyelmet, és nyomja el a cselekményt, egyes elemei pedig még hasznosíthatóak is, szabaddá téve a fantázia határait.

Mocskos nyelvvel feleselek

A háziasszony elszabadul

Zsúfolásig megtelt a szegedi IH Pottyondy Edina stand-up estjén. Az eredetileg 350 főre meghirdetett esemény 600 fősre duzzadt köszönhetően a népszerű youtubernek, aki először merészkedett a vidéki közönség elé.

Aki nem ismerné Pottyondy Edinát, azt érdemes tudni róla, hogy mára már 166 ezer követővel rendelkezik a Youtube csatornáján, ahol - kisebb megszakításokkal - heti rendszerességgel jelentkezik. Videóiban reflektál az aktuális politikai-közéleti eseményekre a maga sajátos, ironikus, provokatív és pikírt stílusában. Nőként politizál? Meg okoskodik? Ki hallott már ilyet? Az átlag háziasszony nem okoskodik, hanem mos, főz, takarít, princípiumoskodik, nem üti bele az orrát az autentikusan férfias politizálásokba. Pottyondy természetesen tudja, hol a helye: minden videójában a konyhából jelentkezik, mögötte minimális konyhadekor: növények, szakácskönyvek és kések, de ezeknél a késeknél olykor sokkal élesebb a nyelve, odaszúr minden oldalra, ha kérdezte valaki, ha nem.

Az IH közönsége már rég a helyén ül, zsongva várja az előadást, már a szokásos színházi 7 percen is túl vagyunk, erre a hangosban elhangzik: még 5 perc! Ha mindez nem lenne elég, Edina betol egy Ákos számot - Helló. Tudjuk, mennyire “imádja”. Néhányunk máris a fejét fogja, én pedig elképzelem, ahogy Pottyondi a takarásban Ákosra triggereli magát, hogy elérje azt az állapotot, amivel majd’ 90 percet egyhuzamban végigbeszél a színpadon.

Kép forrása: https://www.facebook.com/dumaszeged

Az est előtt azon gondolkodtam, hogy miben tud mást adni egy női stand-upos, mint egy férfi? Ebben a férfiuralomban, ami a dumaszínházasokat jellemzi nem sok, 1-2 olyan nőt látok csupán, akit érdemes kiemelni: Ráskó Esztert és Kormos Anettet. A fő topikjaik az anyaság, a szülés, meg a gyereknevelés. Csupa ákosi princípium. Miben lesz más hozzájuk képest Pottyondy Edina jelensége? Akitől megszoktuk, hogy nő létére inkább a politikai humor a terepe. Erre csaknem minden fent említett téma megjelenik az előadásában, természetesen megfűszerezve a politikai-közéleti kikacsintásokkal. Azonban a színpadi jelenléte és nyelve olyan erős és sűrű, hogy egy percig nem bánjuk, hogy elmeséli a szüléstörténetét - inkább tortúráját -, a hajdanvolt Momentumos néppártosodási törekvés sztoriját vagy apjával kapcsolatos gyerekkori emlékeit. Nyelvi szinten minden mondat és jelző a helyén van, ahol szükséges ott trágár, ahol kell, ott kulturális nüanszokra utal. Előadóként pedig kellemes csalódás. Mert egészen más az előre alaposan megírt monológokat egy kamerába felmondani és más 600 emberrel élő kapcsolatot teremteni. Stabilan uralja az időt és a teret is, nem érzem egy percig sem hogy bármi kibillentené, pedig volt egy önérzetes csecsemő, aki a dramaturgiailag legadekvátabb pillanatban gügyögött bele a csendbe, hatalmas humorérzékkel. 

Intenzív és kellemes kikapcsolódás Pottyondy stand-up estje. Reméljük, évről-évre lesz folytatása!

A cikk szerzője: Benczur Kata - KultZóna

A kutya karmai közt

 Benedict Cumberbatch rajongóknak kötelező!

Jártál már úgy, hogy a filmet nem a nézése közben, hanem akkor kezdesz el igazán kedvelni, amikor elkezdesz rajta gondolkodni?

Jane Campion filmjével így jártam. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy feszengtem közben, kínosan lassan telt az idő, vártam, hogy történjen valami. A lassú vonalvezetésű filmek nagy veszélye, hogy a lehető legrosszabb pillanatban állítod le és döntöd el, hogy nincs több esélye nálad. Erőt kellett vennem magamon, hogy ezt ne tegyem meg és szerencsére a film végi csavar mindent megmagyarázó megoldása igazolta a döntésemet.

A kutya karmai közt (The power of the dog) első ránézésre egy western. A műfaji asszociáció sok revolvert és tűzharcot, rengeteg akciójelenetet, cowboy kalapot, szűkülő szempárokat, női kebleket, kevés, de lényegretörő dialógust és pár lassan tovaguruló ördögszekeret ígért. Nos ebben a filmben a fenti igen maszkulin világ egészen máshol jelenik meg. Női rendezőről van szó, így a western filmek poros valósága a szereplők lelkében jelenik meg. 

Kép forrása: https://www.thepowerofthedogmovie.com/gallery/

Adott egy testvérpár, Phil (Benedict Cumberbatch) és George (Jesse Plemons), akik éles ellentétei egymásnak; vezetik a megörökölt ranchot, ahol 0-24 órában folyik a munka. Phil a kemény, szikár, erőszakos testvér nem nézi jó szemmel George életében bekövetkező változásokat. Az általa kigúnyolt ficsúr öccse megházasodott és a ranchra hozza feleségét, Rose-t (Kirsten Dunst) és annak fiát, Petert (Kodi Smit-McPhee). Mindketten rögtön Phil célkeresztjébe kerülnek.

A szereplők szintjén mindenki a Phillel való oppozícióban értelmezhető: George egy megvezetett férfi, akit elcsábított egy pénzéhes özvegy, Rose, aki  nyilvánvalóan nem szereti George-ot, csak biztosítani akarja az ő és fia egzisztenciáját azzal, hogy beházasodik a családba. Ezt Phil nem egyszer a testvére szemére hányja, George karaktere azonban olyan mesteri módon lép ki a konfliktusból, hogy azt élvezet nézni. Zajlik a szópárbaj, Phil ordít, a feszültség tapintható és erre George nemes egyszerűséggel némán és indokolatlanul higgadtan kilép a helyiségből. Évek hosszú sora alatt valószínűleg ez az egyetlen reakció vezetett eredményre Phil irányításmániája kapcsán.
Peter pedig minden tekintetben kilóg a sorból, vézna, nyegle, nélkülöz minden férfiasságot, alapvető készségek híján van, lovagolni sem tud és még western csizmát sem hord. A külvilág szemében azonnal kiesik a férfi szerepből és mivel anyja vállalkozásánál korábban kifejezetten női munkát végzett - ételt szolgált fel -  így gyakorlatilag férfiként egy cselédével egyenlő a státusza. Karakteréről megtudjuk, hogy orvosi tanulmányokat folytat és sebész szeretne lenni. 
Bekerülve a Burbank házba mind Rose, mind Peter marginális helyzetbe kerül, ugyanis Phil, a kemény és alapvetően magányos cowboy lassú és alattomos pszichikai hadviseléssel próbálja meg felőrölni őket. Rose esetében hamar sikerrel is jár; a nő hamar az alkoholhoz nyúl, hogy Phil folyamatos nyomasztását elviselje. 

Az igazi és méltó párbaj Phil és Peter karaktere között zajlik, amely abszolút aránytalan helyzetből indul. A fiút rendszerint megalázza, kifigurázza a basáskodó Phil, ám a film egy dramaturgiai pontján a két karakter mégis egymásra talál és együtt fejlődik tovább. Ilyen mértékű fordulatra nem számítottunk. A kemény cowboy jól őrzött titka tárul fel a bántalmazott fiú előtt, de hogy mi az, nem árulhatjuk el. A történet a film utolsó félórájában felgyorsul és azt hihetnénk nincs több csavar, de újra tévedünk. 

Kép forrása: https://www.thepowerofthedogmovie.com/gallery/

A film képi világa lenyűgöző. Minden képkockán látszik, hogy teljesen átgondolt, megstrukturált és gyönyörű. Gyakran látunk nem megszokott perspektívát vagy olyan közeliket és lassított kockákat, amelyek rádöbbentenek bennünket a minket körülvevő világ páratlan szépségére. A vizualitás mellett a zene is hangsúlyos dramaturgiai elem. Sokszor érezzük a megszólaló vonósok szólamát vészjóslónak, félelmetesnek vagy zaklatottnak. A zeneszerző minden bizonnyal karakterekre komponált, hiszen a női főszereplő “hangszere” a zongora, a zord cowboyt pedig a vonósok jelenítik meg. 
A dialógusok mellőzik a felesleges csacsogást. Csak az hangzik el, aminek akkor vagy később jelentősége van. A képi ábrázolás kiegészíti az elmondottakat, sokszor a ki nem mondottakat is. Campion filmes metodikája ‘hálistennek nem is mond ki mindent. Nem a lusta nézőnek gyárt filmet, aki minden jelenet végén visszaigazolást kér, hogy mindent helyesen megértett-e. Ehelyett hosszú ideig árnyal, aláhúz, megerősít bizonyos tényeket, hagyja szépen lassan ráeszmélni a nézőt. 

Ha sikerült kedvet csinálni az Oscar szezon - jelöléseket tekintve - legnagyobb esélyes filmjéhez, akkor bátran kezdjetek neki, a film elérhető a Netflixen! Nem lesz könnyű menet, de az alakítások, az operatőri munka és a film dramaturgiai fordulatai kárpótolnak majd az esetleges unalmas percekért.

A cikk szerzője: Benczur Kata - KultZóna