A panaszkodás művészete – avagy kísérleti nyúl voltam egy estére
A közönség soraiból valószínűleg sokan ismerik a ciprusi szobrász, Pügmalion történetét, vagy ha azt nem is, az ovidiusi sztoriból készült G. B. Shaw-darabot, a Pygmaliont, ha pedig esetleg azt sem, akkor a My Fair Lady című musicalt, amelyet a saját alkotásába beleszerető, annak életrekeltését Aphroditétól, a szerelem istennőjétől kérő alkotó meséjének modernebb, lazább értelmezése.
Darabunk, és ezzel együtt ajánlónk, nem ezt a történetet dolgozza fel.
No jó, talán egy kicsit mégis, de szokatlan, szórakoztatóan új köntösben.
Fotó: thealterphoto2024
Ereszkedjünk alá tehát a ZUG Színház és Művészeti Tetthely laboratóriumába, ahol Pygmalion professzor, a világot kutatásával és sármos hangjával egyaránt zavarba ejtő ifjú tudós éppen folyó kutatásába avat be minket. A teszthelyszín csak éjszaka nyitja meg kapuit, így az alanyok, akik életüket és vérüket – no meg panaszáradatukat – egy estére a tudomány szolgálatába állítják, olyan sötétségben ereszkednek alá a laborba, mint Akhilleusz az Alvilágba. A Sztüx folyó helyett azonban neonderengés, Cerberus helyett pedig Pygmalion munkatársai (Andrádi Eszter, Benkő Imola Orsolya, Nahóczki Viktor, és Szilágyi Szabolcs) fogadják az érkezőket, akiknek széles mosollyal és gyorsan a kezükbe is nyomnak egy-egy számozott kémcsövet. Hiszen ez egy nemzetközileg akkreditált labor, kérem szépen, itt minden az uniós előírásoknak megfelelően zajlik!
Az Aphrodité-tesztcsoport, vagyis a nézők, teljesen exkluzív módon betekintést nyerhetnek a tudósok munkájába. Pygmalion professzor ugyanis a panaszkodást kutatja, méghozzá elképesztő sikerrel. Az elmúlt években sikerült nem csupán azonosítani egy panaszkodásra hajlamosító, úgynevezett “panaszgént”, de különféle tesztekkel azt is ki tudta mutatni, a gén kiben milyen mértékben található meg.
Fotó: thealterphoto2024
Ez már önmagában hihetetlen tudományos felfedezés, Pygmalion professzor és munkatársai azonban már arra is kifejlesztettek egy kísérleti módszert, hogyan lehet ezt a gént módosítani. Mivel a szabadalom még folyamatban van, a jó professzor kutatására pedig sokan irigykednek, nem szeretném részletezni a módszer mibenlétét, azt azonban talán a kutatás veszélybe sodrása nélkül elárulhatom, hogy rendkívül sokszínű eljárásról beszélünk, melyben szerepet játszik egy panaszfa, az ereszen lecsurgó balsors, a magyarság történelmi szemlélete, a technika ördöge, és egy csap is, amely talán még azóta csöpög.
Akarunk tehát egy estére kísérleti nyúllá válni és játszani?
Fotó: thealterphoto2024
Tudniillik, Pygmalion és társai, a Homo Ludens kutatócsoport munkatársai, pontosan erre invitálnak bennünket. Kísérletezni. Kilépni a komfortzónánkból és szembenézni önmagunkkal. Elmélyülni egy problémában, és addig nem tágítani, amíg fel nem fedte magát a megoldás. Újjászületni, miközben nemcsak a fénnyel kell szembenéznünk, hanem saját magunkkal is. Erre pedig keresve sem találhatnánk jobb utat, mint a játékot. Hiszen ahogy Schiller mondta, “az ember csak akkor egészen ember, amikor játszik.”
Ez azonban nagyobb kihívás, mint amilyennek elsőre tűnik. Mivel az előadás a nézők aktív részvételére számít az este legtöbb elemében, a kimenetelt nagyban formálja nem csupán a csoport összetétele, de az is, hogy ki mennyire hajlandó elmerülni a kísérletezés bugyraiban. Ha nyitottak vagyunk, érdekes felfedezéseket tehetünk magunkkal vagy a minket elkísérő barátainkkal kapcsolatban, ha azonban inkább kivonjuk magunkat az események hatása alól, akkor tényleg nem marad más, mint másnap panaszkodni egy jót a kollégáknak az elpocsékolt estéről.
Fotó: thealterphoto2024
S bár a performansz direkt választ nem ad arra vonatkozóan, hogy mivel olthatjuk ki a panaszgén áldatlan hatásait egyszer s mindenkorra, egy gyógyírt azonban máris felmutat: ez pedig az őszinte közösség. A ZUG-ban pedig, mint mindig, most is egy ilyen valódi közösség vár mindenkit, aki szeretne egy estére a kísérleti nyúl szerepében tetszelegni.
A cikk szerzője: Szabó Anna
