A háború rózsái
Danyi Zoltán könyve a 2022-es Libri irodalmi díj döntősei között szerepelt, itt figyeltem fel rá én is. Azon kevés regény közé tartozik, melyek a délszláv háborút és annak hatásait dolgozzák fel. Abban is egyedülálló, hogy a többi háborús regénnyel ellentétben nem szétzoomolt kaszabolással és hullákkal kikövezett úton sokkol minket a háború borzalmaival, vagy azzal, hogy egy ilyen kollektív trauma miként hat egy nemzetre és az emberre. A rózsákról finoman fejtegeti a történet szirmait, míg el nem jutunk a magig, vagyis a belső konfliktusok feltárásához, még akkor is, ha maga a megoldás nem olyan egyértelmű.
Könyvünk egy vajdasági fiatalember gondolatfolyama, melynek során megismerjük az ő kis mikrokozmoszát. Kezdetben monomániásnak tűnő sorai spirálban járják körbe a lényeget, amelynek elmondását folyamatosan próbálja elkerülni, emiatt újra és újra, szinte már idegesítően ismétli önmagát. Egy rózsavirág szirmaihoz hasonlóan a kerülgetett lényeg fokozatosan bomlik szét és mutatja meg nekünk magát, az igazán szép és érdekes belső szirmokat, ez a virág azonban szúr is, ráadásul a verbális tövisekre pont mindig akkor akadunk, amikor a legkevésbé számítunk rájuk.
Érdekesség, hogy történetünk hőse az egész könyv során anonimitásba burkolózik; és nem csupán ő, hanem az őt körülvevő családtagok, ismerősök, barátok is. Danyi Zoltán csak a rózsákat nevezi meg, az emberek névtelenek maradnak; pont fordítva, mint ahogy azt való életben megszoktuk.
A nem kevéssé irritáló autisztikus ritmust eleinte a szabályok folyamatos ismételgetése, az állandó számolás adja meg. Névtelen barátunk ugyanis megállás nélkül számol; számolja a rózsatöveket, a bimbókat, a kereszteket az út mentén, a perceket a toronyórán, a lépéseket, a hullámokat, a számokat az orvosi rendelő falán, gyakorlatilag mindent. Miért? Mert ha nem számol és nem teljesülnek a számokhoz kötött szabályok, például, hogy egy hétig nem szólhat senkihez vagy meglát egy hármast, pedig nem kéne, akkor baj lesz.
Azt pedig, hogy ki szabja ezeket az előírásokat és pontosan milyen baj bekövetkeztét próbáljuk a betartásukkal elkerülni, igazából csak sejteni tudjuk, merjük. Az egyes ember vagy a népcsoportok szívében rejtőző traumák és a fejük felett lebegő végzet fojtogató, gyilkos érzése pedig minket is arra ösztönözhet, hogy számoljunk az életünkért.
És hogy miért pont rózsa?
A rózsa talán a leggazdagabb szimbolikával rendelkező virág, a keleti és a nyugati kultúrkörökben egyaránt központi szerepet tölt be. A keresztény szimbólumrendszer eleinte vonakodott a használatától, mivel több pogány kultúrában is előszeretettel használták: Rómában például az újjászületés és a földi, elsősorban testi gyönyör, testi élvezetek jelképe, Egyiptomban a titoktartás szimbóluma, a görög mitológiában pedig Adonisz vére festette pirosra a vörös rózsát. Ettől függetlenül hamarosan maga a Szent Szűz és a tisztaság, valamint a mennyország és a mennyei boldogság szimbólumává vált, illetve a gyóntatófülkék környékén is feltűnt, mint a titoktartás univerzális jelzése. Gondoljunk csak a sub rosa kifejezésre, mely olyan információk átadására utal, melyeknek nem szabad elhagyniuk a szobát. Egyes kínai hagyományok szerint az ajtóra akasztott rózsa véd a rontás ellen, az alkimisták számára pedig Bagdad rózsája a bölcsességet jelképezi, a rózsáknak azonban igazán fontos szerepük a muszlim hitvilágban, kultúrában van, ahol több hiedelem, legenda és babona kötődik hozzájuk, a rózsakertészet pedig kiemelt szereppel bír (gondoljunk csak Gül Baba türbéjére és az azt övező rózsakertre).
A rózsa tehát már jó ideje összefonódik nem csupán a testiséggel (melyből bőven akad Danyi könyvében), a rejtett bölcsességgel, és a titkokkal, melyekkel csak óvatosan, mondhatni kesztyűs kézzel lehet bánni, és amelyekért áldozatot kell hozni, melyekért vér ontatik. Főhősünk is szinte sub rosa fedi fel nekünk saját, családja, népe titkait, illetve ő maga is vért ont, fizikai áldozatot hoz, hogy életének fonalát felgöngyölítse, hogy a titkokat megfejtse, hogy rájöjjön, nemcsak a háború, hanem a béke útja is véres.
A rózsákról gyógyulásregény; a beteg test és a beteg lélek gyógyulásáé, a menekülésé és az elfogadásé, a kudarcé és a felülkerekedésé. Amennyiben vállalkozunk erre az útra, olyan szúrós, ám gyönyörű élményben lesz részünk, mintha valóban egy rózsakertben sétálnánk.
A cikke szerzője: Szabó Anna
