2022. 11. 28.

Egy csók és más semmi

Csak szerelem kell, a többi majd elválik


Juronics Tamás nevét hallva mindenkinek elsőként a táncos, a koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője jut eszébe, ritkábban röppen fel rendezőként a neve, pedig már számos opera, vagy más zenés darab rendezését tudhatja maga mögött. Például nem lehet elmenni szó nélkül a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott 2012-es West Side Story, vagy éppen a 2016-ban műsorra tűzött Evita mellett sem. 


Most Eisemann - Halász -  Békeffi klasszikusa válik a rendező-koreográfus kezei között érlelt új sikerdarabbá a Szegedi Nemzetiben. Az Egy csók és más semmi című zenés vígjáték nem más, mint egy igazi közönségkedvenc. Miért is ne lenne, ha a kabaré szerzőként is ismert Halász Imre nem hagyja pihenni a nevetőizmokat a folyamatos helyzetkomikumaival, Eisemann pedig fülbemászó slágereivel okoz felejthetetlen pillanatokat, Békeffi István könnyed, ritmusos szövegeivel.
Vigyázat az előadás dallamtapadást okozhat!


A minden szempontból korhű előadás tartalmát ha csak egy logline-ban kellene megfogalmazni, valahogy így szólna: Mint az egyszeregy, olyan semmi egy válás, kis kényszerleszállás és nőül vesz más, csak szerelem kell és a többi majd elválik- a szerzők tollából is idézve.
Az operettnek nem nevezhető, ám a műfaj egyes jellemzőit magán hordozó népszínmű, többek között hozza a klasszikus operettek szerepkategóriáit, annak minden kötelező és elvárt jellemzőjével. Egy táncos komikus esetében, aki jelen esetben Péter (kettős szereposztásban Nemes Tibor és Szaszák Zsolt), nélkülözhetetlen egy kimeríthetetlen rongyláb, csekély mókás esetlenség, a karakteresség, és a fáradhatatlan hangi kvalitás, Nemes Tibor esetében ezekben egy szemernyi hiányérzetünk se lehet, sziporkázik a színpadon. Ugyancsak hasonló a helyzet szubrett terén is, Ács Petra varázslatos énekhang mellett az érzékeny Tecaként dobálja a szoknyáját és repked a levegőben egy-egy táncos betét következtében. Gyermekien csetlő-botló, hagymaszagú romantika az ő kettősüké. 


Na de mi lenne egy operett primadonna és bonviván nélkül, ha ők ketten nem hoznák le a csillagokat is, és repítenének minket is a rózsaszín felhők közé, a holdvilágos éjszakába, mint ahogy teszi azt Sziládi Hajna (Annie) és Rédei Roland (Sándor). Tökéletes párosuk láttán mindenki megkívánja a szerelmbe esést. 
Ha több szereplő nem lenne, mi már akkor is elégedetten mehetnénk haza, de ezt az elégedettséget bizony még van hova fokozni. Dr. Sáfrány szerepében Gömöri Krisztián brillíroz, a szegedi közönségkedvenc már a jelenlétével is képes humorossá tenni a helyzeteket. 
Szilágyi Annamária sem hagyja a nézőket nevetés nélkül, Dühös nőként, vagy inkább apaként. Emlékezetes marad Somló Gábor bírája, és Nemes Roland törvényszolgája, csak úgy mint Vajda Júlia, Csorba Kata és Bánvögyi Tamás zabolátlan, jövendőbeli elváltjai, mely sereget erősíti Somogyvári Tímea Zita is, aki már nem először mutatta meg magát operettben nevesített szereplőként, előlépve az énekkar tömegéből, már korábbi évadban, a Mágnás Miskában is kiemelkedő, karakteres színfoltként lehetett felfigyelni rá, mint ahogy ezúttal is.


Az operett életérzést azonban nem csupán a szereplők hozzák meg. Szerkezetileg énekes-táncos blokkok bontják meg a prózai jeleneteket, melyek nem csak hogy odaszögezik a tekinteteket és a füleket, de még nekünk is kedvünk támad táncra perdülni. A népszerű koreográfus Juronics munkája ezekben is érződik, és még azon sem kell meglepődnie a nézőnek, ha egy váratlan pillanatban hirtelen spárgába dobja magát a szobapincér (Nemes Roland). 


A dalok ellágyított vonalat, táncolhatóbb ritmust kaptak az eredeti hangszereléshez képest. Dinyés Dániel  jazz és swing által átitatott dallamokat álmodott meg, a dixiland világát idézve. Koczka Ferenc és Kardos Gábor vezényletével vérpezsdítő élő muzsika szólal meg a zenekari árokból. 
Változtattak a játszott számokon is, így került a darabba Eisemann más szerzeménye is, a  Holdvilágos éjszakán, és a Szerelemhez nem kell szépség, ugyanakkor az ikonikus Egy kis édes félhomályban sláger zongorán idézi meg Eisemannt a színfalak mögül.


A bohókás, könnyed hangvétel mellett azért mégsem elhanyagolható tény az sem, hogy az operettek sokszor görbe tükröt is mutatnak a kor társadalmáról , a világi változásokról. A mű központi témája a női emancipáció és az azzal ok-okozati viszonyban is álló válások számának növekedése, vagy éppen a női életpálya gyökeres megváltozása, a diplomaszülésre cserélt gyerekszüléstől, a vég nélküli cselédhiányig. Mindamellett, hogy a szereplők szemellenzővel járnak-kelnek, és a legszembetűnőbb dolgok mellett siklanak el, vagy bármikor születhet egy olyan szituáció, amikor a kézzelfogható tények és bizonyítékok sem elegendőek a saját valóság igazolására, ha a nagyobb erő mást lát elő.


Rendszeresen elkápráztatja a szegedi közönséget Tóth Kázmér díszlettervező. A forgó díszlet ritka a Kisszínházban, most azonban ez kölcsönöz igazi teljességet a látványhoz, hiszen hol egy ügyvédi irodában, hol egy szállodában, hol pedig egy bírósági tárgyalóteremben láthatjuk szereplőinket, de a humoros fricska itt is felfedezhető, egy páholy és egy női mosdó képében.
Bianca Imelda Jeremias munkái sem ismeretlenek városunkban, ezúttal a korhű kosztümök kerültek a színpadra, lenyűgöző részletgazdagsággal, ránagyítva a szereplők jellemvonásaira.


A sokak által ismert Ráthonyi Ákos Egy csók és más semmi filmfeldolgozásának sokatmondó plakátja azt súgja: "sikamlós kalandok zenés bohózata” így is szólhatna a darab összefoglalója, ha nem lenne több, csak egy mondat és más semmi.

A cikk szerzője: Faragó Vivien
Fotók: 
Zsiros Aliz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pomádé király új ruhája

Egyszer volt... és mindig lesz Egy király, akit nagynak és bölcsnek mondanak, de csak a saját hiúsága és hatalma élteti – nem, ez nem egy an...