Királyi reality susogós magyarosban
Hosszasan sorolhatnánk, mik azok, amire mi magyarok igazán büszkék lehetünk, és széles-e világon ha megemlítik, hetykén húzhatjuk ki magunkat. A megosztottság nem ezen erényeket erősíti, de legalább akkora hungarikum, ami kódolva van a történelmünkben.
“Miért akarnánk békében lenni? Mi így érezzük jól magunkat! Ha abba akarnánk hagyni a viszályt, abbahagynánk.” -Hangzik el egy kulcsfontosságú mondat a Mária országa előadáson, mely a Szegedi Nemzeti Színház ősbemutatójaként került színpadra.
Székely Csaba kimondottan a színház felkérésére írta meg színművét, amely rendkívülire sikeredett. Az író kimerítő alapossággal tárja fel a 14. század végi magyar történelem sötét bugyrait, ahol nem számít semmi, ugyanakkor mégis minden számít. A szövevényes intrika és cselszövés egy vérbeli királydrámát hoz létre, ám amit a színpadon látunk, az mégis inkább egy bohózatra hasonlít, egy groteszk igaztörténet, melynek ragasztója a humor. Az összetett történelmi eseményeket jól fogyasztható és követhető formába csomagolták. Székely Csaba stílusa pedig utánozhatatlan.
Fotó: Szabó Luca |
Székely Csaba írói teljesítménye mellett, Alföldi Róbert sajátos rendezői látásmódja is kellett ahhoz, hogy ez az előadás ekkorát tudjon ütni. A rendező csordultig pakolta fricskákkal, finom kikacsintásokkal, és kérdésekkel a darabot. Alföldi görbe tükröt tart a társadalom elé, gúnyt űz a helyzetekből és szereplők reakcióiból. Minden bizonnyal akad néző, akinek az életére vonatkoztatható egy-egy kísértetiesen hasonlító jelenet, karakter vagy szituáció.
Nem titkolt rendezői szándék volt, hogy az uralkodók, a nemesek úgy jelenjenek meg, mint az átlag emberek: jelentéktelennek és pótolhatónak ábrázolva. Ezzel közelebb húzta az általunk ismert világ tapinthatóságáig. Hiszen nemzeti történelmünk szereplői is ugyanolyan hús-vér emberek: ugyanúgy éreztek, ugyanúgy vágyakoztak, ugyanúgy tévedtek, és önzőségük szintúgy kicsinyesen formálódott az érdekek köré, sőt a járvány is ugyanúgy elérte őket. Az ármány és a mutyizás eluralkodó méreteket ölt, ha épp úgy alakul, még a koporsót is csak félre kell rúgni. Semmi nem változott azóta, és amikor élesen belénk hatol a felismerés, jelenetről-jelenetre, nevetnünk kell ezen.
Fotó: Szabó Luca |
A valósággal való szembesülés sokféleképpen érkezhet egy darabban. A Mária országa eszköze a komikum. A karikaturiszikus ábrázolás, a karakterek megformálása, minden arra játszik, hogy szem ne maradjon szárazon, és közben azt se felejtsük, hogy magunkon tudunk a legönfeledtebben nevetni. Sőt még azon sem kell meglepődnünk, ha egy szereplő hirtelen táncra perdül és éneklésbe fog... de nem ám valami népdalt, vagy egyházi éneket… Britney Spearst.
Érezhető, hogy a darab kifejezetten a szegedi társulatra lett megalkotva. A színészek sziporkáznak megformált alakjaikban, nincs olyan alakítás, amelyre ne mondhatnánk, hogy telitalálat lett. Borovics Tamás (Garai Miklós, nádorként) központi figuraként viszi a hátán a cselekményt, a főnemesek csoportja: Gömöri Krisztián, Rétfalvi Tamás, Krausz Gergő, Kárász Zénó, mind-mind különböző személyiségtípust testesitenek meg, sok humorral fűszerezve. Medveczky Balázs karakteres Luxemburgi Zsigmond, ellenkezőleg a gyermeteg Máriával, akit Menczel Andrea hoz hitelesen. Botos Éva az egyetlen vendégszereplő, de zsigereiben is a régens királyné szerepére termett. Szilágyi Annamária, Sziládi Hajna, Fekete Gizi, valamint Tánczos Adrienn az urak mögött, támaszt kevésbé nyújtó asszonyok megformálói. Károlyi Krisztián szerencsétlen bábként fordít a történelem kerekén, Barnák László pedig a másik marionett bábu, csak ő uralkodik is. Szegezdi Róbert pedig esztergomi érsekként okoz emlékezetes pillanatokat.
Fotó: Szabó Luca |
A Kálmán Eszter tervezte látványvilág valósággal tolja a néző felé a darab üzenetét. A díszletelemek polifunkcionálisak, a koporsó egyben trónként is működik; és egyúttal szimbolizálja a hatalom, a hatalmi pozíció végességét. Folyamatosan változnak a terek, mégis ugyanazok a falak veszik körül mindig a szereplőket, ugyanazzal az unalmas hengerelt csirkelábnyom mintával. A jelmezek sem mentesek a fricskától: kékvérű nemesség susogós melegítőkbe van zárva, és csak a smukk képes naggyá tenni őket, hogy kitűnjenek.
Fotó: Szabó Luca |
Aki egy klasszikus középkori megjelenésű, korhű feldolgozásra számít a cím alapján, első női uralkodónkról, nagyon meg fog lepődni: kempingszékekben, szotyizva elmélkedő, gurulós oroszlánokat nyergelő magyarokat fog látni a színpadon. Minden pátosztól mentesen fog szembesülni, hogy milyen, amikor egy nő, Magyarország első embere.