Evita

 "Úgy vártam már, hogy jöjjön a változás"

Közel 5 évet kellett várnia a szegedi közönségnek egy következő nagyszabású musical műsorra tűzésére. Az új produkciót már nagy várakozás övezte, és a jövőben sem várható, hogy a kezdeti érdeklődés csüggedne. A siker receptje egyszerű: végy egy elismert szegedi rendező-koreográfust, aki már oly sok mindent letett a színpadra, természetesen méltán híres csapatával, majd adj hozzá az ország legjobb, csalogány hanggal megáldott színészeinek krémjéből. Magam részéről nem bánom, ilyen áron én várok még 5 évig a következő musicalig, de akkor ezt ne vegyék le addig a repertoárról.

Az előadás története messzire nyúlik vissza, de ne menjünk el Andrew Lloyd Webber és Tim Rice kiemelkedő kettősének munkásságáig, amelyet felsorolhatatlan mennyiségű bemutató, díj, és siker övezett, ugorjunk csupán néhány hónapot, ugyanis Evita, akár Disney mesébe is illő életútját bemutató darab, ebben a formában, és felállásban, júliusban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látta meg először a napvilágot. 
Egy szabadtéri produkciót mindig nehéz összevetni egy kőszínházival. Máshogy hat, más az élmény. Viszont a nyári reményeim, hogy ez jobban fog működni Szegeden, megvalósulni látszanak. Noha a hangosításnak úgy tűnik, még mindig idő kell, hogy megérjen, de zárt térben legalább a színpadhoz közelebb ülők mindent jól hallhatnak.
A fülünkre gyakorolt hatás mellett, fontos a látvány is. Bizony a szabad ég alatt, 20 órai kezdéssel, (amikor még világos van) teljesen elveszett az első felvonás valamennyi képe. A néző természetesnek veszi a díszlet, és a szereplők megvilágítását, így annak hiánya, vagy legalábbis láthatatlansága, rengeteget ront az impresszión. Stadler Ferenc ugyanis remek világítást tervezett, ami nagyon sokat ad hozzá a mű benyomásának eléréséhez. Fodor Viola nagyszerű díszletéről nem is beszélve, amellyel tökéletes kompozíciót alkotnak. A változatos és monumentális díszlet épp úgy megállta helyét a Margitszigeten, mint Szegeden.

A főszereplők lehengerlő erőket mozgósítanak. Ha meg akarunk ragadni a látvány musical sztereotípiákban, akkor annyi is elég lenne, hogy jól énekelnek. Mert hát, amit ők már operai szinten kiénekelnek, és végig énekelnek az káprázatos, fület gyönyörködtető, de ezen kívül még mélysége is van a darabnak. Radnay Csilla, Eva Perónja nem csak egy kottára felskiccelt alak, hanem egy összetett, jellemfejlődésen keresztülvitt hús-vér nő, annak minden igazi érzelmével, ármány-szőtt, árnyoldalával és rokonszenves, emberi oldalával egyaránt. Felüdítő a zenés műfajban ilyen szintű színjátszást látni, amit Radnay Csilla véghezvisz. A kőszínházban, ez a volumenű színpadi jelenlét abszolút be tudja rántani az embert, a szerencsésebb, közel ülők pedig teljesen elveszhetnek a Janus-arcú Eva Perón hol öncélú, hol pedig őszinte kettősségében.
Na de a távolabb ülők se csüggedjenek, Juronics Tamás megszerkesztett kompozíciói egy szemet sem hagynak megpihenni. A Szegedi Kortárs Balett kiválóbbnál kiválóbb táncosai gondoskodnak a táncbetétek magával ragadó forgatagáról. 
A már említett utolsó szegedi musical szintén Juronics Tamás rendezése volt, a West Side Story. A rendező összetéveszthetetlen táncos koreográfiájára épülő látványkeltése csak úgy mint abban, most az Evitában is kibontakozik. Noha Juronics elsődleges színtere a mozgásvilág, ez már a korábbi munkájában is megmutatkozott, hogy nem akadály számára, ha szöveg, vagy dal kerül a jól ismert táncos összeállításai mellé. Sőt kifejezetten jót tesz a musicalnek, ha az ő szemüvegén keresztül van megjelenítve.

Az előadás részben kettőzött szereposztással megy, Evita bőrében Radnay Csilla titokzatos, és karizmatikus, aki egyaránt felvillantotta az önzetlen megváltót és az önös érdekét propagáló feljebbvalót. Török Annáról ugyanez már nem mondható el. Magaldi lenyűgöző énekhanggal csillagfényként ragyog Bot Gábor, illetve Szélpál Szilveszter tolmácsolásában egyaránt. Csak úgy mint a csupán egyetlen ám csodás dalt jegyző "kidobott szerető", avagy a lány Török Anna valamint a második szereposztásban Porzsolt Éva. Egyházi Géza, kimért Juan Perón, elismerésre méltó hanggal, bástyája a darabnak. Kiemelendő Che szerepében zseniálisan alakító Sándor Péter, aki sodró lendülettel narrátorként viszi a cselekmény fonalát, egyben volt lebilincselő mesélő, és energikus felbujtó. A hangulatkeltésben nagy szerepet kap figurája, bámulatos, ahogy pillanatok alatt vált a zenei műfajok között. Karaktere egyaránt felvonultatja az ellenszenves rosszakaró, ugyanakkor a népmegváltó ellentételes kiütközését. Dalaival pedig egyenesen tarol.
A színészek minden pontban vitték előre az előadás szekerét, ha kellett a kristályt is kiénekelték a torkukból, de ha éppen arra volt szükség, táncra perdültek. Együtt brillíroztak a címszereplők a táncosokkal, és mesterien ki voltak emelve közülük, vagy éppen be voltak sűrítve a tömegbe, erről bármelyik musicalrendező mintát vehet.

A megegyező címet viselő, Budapest utcáin is forgatott filmmel összehasonlítva sok a különbség. A film történései laposabbak, viszont zeneiségében az a sokszínűbb. Történetileg is van köztük egy kis differencia. Evita jelleme kevéssé tűnik ki. Az utolsó percekig, Madonna arca helyett, a nép és a történések beszélnek, a közeliket vágásokkal pótolják. Érdemes viszont a filmből megjegyezni a kórus szövegét, mert az előadáson már kevésbé kiérthető. Összességében, akinek tetszett a film, a színházból sem fog csalódottan hazamenni.