Közösségikert-kalauz magányosoknak
Vannak könyvek, amelyeket már kézbe venni is élvezet. Még ki se nyitottuk őket, de már a könyvesbolt polcáról olyan ellenállhatatlanul csalogatnak, hogy ember legyen a talpán, aki ellen tud állni szirénéneküknek.
A lélekkert ezek közé tartozik. Gyönyörű. Ez a Libertine Könyvkiadó első élfestett kiadása. A papírnak csodálatos az illata, a dombornyomott, színes borítót pedig az ember legszívesebben folyamatosan simogatná.
De ez a könyv nem (csak) ezért értékes.
Könnyed olvasmány ugyan, de a húrok, melyeket penget, annál komolyabbak.
Sara Nisha Adams könyvének hősei ennél átlagosabbak már nem is lehetnének. Winston bolti eladó, Bernice pedig elvált anyuka. És teljes szívből gyűlölik egymást, ami rendkívül kínos, mert nem csupán szomszédok, de még egy kerten is osztoznak. Mindketten boldogtalanul tengetik magányos napjaikat, kivéve amikor borsot törhetnek egymás orra alá, mert akkor egy kicsit boldogan – aztán egyszer csak a Winston lábtörlőjén landoló rejtélyes csomag felfedi, hogy közös kertjük, pontosabb a helyén burjánzó, kóbor rókák által frekventált szemétdomb egykor csodálatos közösségi tér volt. Winston így hát kertészkedésre adja a fejét – egyrészt azért, mert ezzel is idegesítheti a zárkózott és rendmániás Bernice-t, másrészt azért, mert addig is el tud menekülni saját magánéleti válsága(i) elől.
Mert van neki. Több is. Csakúgy, mint Bernice-nek. És ahogy megismerjük a környék és a kert történetét, hőseink egyre jobban ráébrednek, hogy magányukkal, problémáikkal bizony nincsenek egyedül, és hogy bármilyen borzasztónak tűnik is valaki első (vagy akár a sokadik) látásra, a másik is ember. Titkolt félelmekkel. Néma fájdalommal. Sajgó veszteségekkel.
Természetesen, ahogy lenni szokott, a morcos fiatal indiai és a menedzserrel folyton egyeztetni akaró anyuka hamarosan összebarátkoznak, mert semmi sem hozza össze úgy az embereket, mint egy elhagyatott és gazos rókaagóra kigyomlálása. Ez a történet már önmagában megállná a helyét, hiszen észrevétlenül motivál arra, hogy egy kicsit kilépjünk a komfortzónánkból és nyissunk mások felé – ami bár kompromisszumokkal jár majd, jóval többbet tartogat annál, mint amennyit elvesz.
De ez a könyv nem (csak) ezért értékes.
Amellett, hogy remek útmutatóul szolgál arra az esetre, ha közösségi kertet szeretnénk vagy csak szimplán elegünk van a szomszédból, A lélekkert arra bátorít, hogy nézzünk szembe a saját „gyomjainkkal”, és bátran számoljunk le velük. Mindazzal, ami fájdalmas, ami kellemetlen, amiről inkább nem beszélnénk, és amit legszívesebben elfelejtenénk.
Ám addig, amíg a gyomok el nem tűnnek a kertből, nincs hely a szép virágoknak sem.
Kiknek ajánljuk tehát a könyvet?
Azoknak, akik egy szeretettel teli lakóközösség tagjai, és azoknak, akik bizony rúgták már össze a port valamelyik szomszédjukkal egy rosszul elhelyezett kuka vagy egy hangos felújítás miatt.
Azoknak, akik szeretik a növényeket, és azoknak, akik még egy kaktuszt sem tudnak életben tartani.
Azoknak, akiket szeretet vesz körül, és azoknak, akik néha egyedül érzik magukat.
Azoknak, akik menekültek már el problémák elől.
Azoknak, akiket ért már veszteség.
Azoknak, akik nem hisznek abban, hogy egy apró gesztus csodákra képes.
De legfőképp azoknak, akik hiszik, hogy mégis.
„A kert nem olyasmi, amit az ember megtart magának, fiam. A kert azért van, hogy a legnagyobb és a legapróbb örömeit is élvezzük. Együtt.”
A cikk szerzője: Szabó Anna
18 éven felülieknek