„Csak táncolj, különben elveszünk!”
Ezzel az erős felütéssel indult vasárnap este a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi programjainak sora. A Tiszavirág Néptáncegyüttes táncosai pedig eleget tettek a kérésnek – majdnem éjfélig ropták.
Táncoltak kicsik és táncoltak nagyok. Táncoltak örömben és táncoltak bánatban. Táncoltak farkassal, kislibákkal, medvével, és persze egymással. Táncuknak hála pedig nemcsak ők, hanem a nézők is megszabadulhattak pár órára a gondok, a terhek bilincseitől.
Amikor Tóth Gábor, az egyesület elnöke bevezetőjében a táncot mitikus eszköznek nevezte, amely bástyát von körénk az embertelenség idején; amikor úgy utalt rá, mint beszélgetésre Istennel, akkor minden szavával egyet tudtam érteni. A nyári évadot megnyitó néptáncgálán, a csillagfényes nyári estén, miközben gyakran a közönség is bekapcsolódott a színpadi mutatványokba, jómagam is hasonlót éreztem. Ehhez pedig jelentősen hozzájárult a Juhász zenekar hangulatos, mégis karakteres zenéje, amellyel az este szinte minden egyes pillanatát végigkísérték, és amelyet mindig precízen igazítottak a csoportok egyedi stílusához.
Ékesebb bizonyítékát keresve sem találhatnánk arra, milyen közösségformáló és felszabadító ereje van a táncnak. A népi játékokat a tágas színpadon bátran eljátszó legkisebbektől kezdve, a merész kamaszokon át a szemmel láthatóan örömtáncot járó felnőtt csoportokig mindenki együtt mozgott és lélegzett aznap este, játékra csábítva a közönséget is.
A táncforgatag mellett egy kellemes meglepetéssel is készültek a szervezők: az est A mi mesénk nevet kapta, ez azonban nem csupán fantázianév. A táncbemutatók között Berecz András Kossuth-díjas mesemondó szórakoztatta a közönséget. Most azt mondom, szórakoztatta, de a fondorlatosan szőtt mesékben nemcsak humor, hanem egy kis szomorúság, és nem kevés bölcsesség is megbújt. Dehát mit tehetünk, a magyaroknál ez már csak így van: öröm és bánat gyakran jár együtt. A színpadon és azon kívül egyaránt.
A cikk szerzője: Szabó Anna
Fotók: Tari Róbert - Szegedi Szabadtéri Játékok
