A szerelem szentje
A történelmi romkom II. András (Sipos Imre) udvarában indul tehát, ahol a zaklatott király éppen még zaklatottabb feleségét (Károly Kati) győzködi arról, mennyire jó ötlet az alig ötéves kislányukat Wartburg várába, Hermann tartománygróf udvarába küldeni. A gróf (Pál Attila) legidősebb fiával jegyezte el az ifjú Erzsébetet. A fiú ugyan összesen másfél jelenet erejéig él, halála és némi huzavona után azonban a második fiú, Lajos (Koltai-Nagy Balázs) veszi nőül a közben felcseperedett hercegnőt (Bori Réka). Lajos és Erzsébet nem csupán együtt nőttek fel, de a szerény kislány és lovagias grófcsemete között közben őszinte szerelem bontakozott ki.
Persze nincsen édenkert kígyó, lekvár féreg nélkül: Lajos anyja, Märcz Fruzsina ördögi vörös bársonyba öltöztetett Zsófia grófnéja ugyanis nem állhatja a “szenteskedő” magyar királylányt; az egyházi és világi hatalmak pedig folyton háborúba szólítják a szerelmes Lajost – el drága Erzsébetétől, akinek férje távollétében járványok, természeti katasztrófák és folyton elégedetlenkedő rokonok között kell kormányoznia egy idegen országot.
A történetből kifolyólag a darab ritmusa alapvetően lassabb, Cseke Péter azonban megtalálta a módját, hogy felrázza a kedélyeket. A jelenetek ugyanis nem a musicalektől megszokott lecsengéssel váltakoznak: gyakran úgy vágnak egymás szavába, mint a civakodó uraságok a udvarban, ezzel azonban nem csökkentve az élvezeti értéket, sokkal inkább felpezsdítve a musical ritmusát. Erzsébet és Lajos szerelmes enyelgését például Béla herceg, a későbbi IV. Béla (Varga-Huszti Máté), dinamikus megérkezése szakítja félbe, aki pár parádés percben emlékezteti hugocskáját és a közönséget, hogy milyen is az a magyar virtus, a második felvonást pedig rögtön egy boszorkányperrel indítjuk.
Amellett, hogy Erzsébet meséjét teljesen a történelmi kontextusban értelmezi, a rendezés megenged néhány kortárs kikacsintást is magának: ilyen például a mandolinon rockszólót játszó Walter lovag, Lajos és Erzsébet a Körhinta ikonikus jelenetét idéző pörgése, vagy az unásig közhelyesített csókos esküvői fotókat parodizáló menyegzői ensemble. Ezek a szeretnivaló kis anakronizmusok azonban cseppet sem vetik ki a nézőt a hangulatból – inkább csak még jobban behúzzák Erzsébet világába.
Annak az Erzsébetnek a világába, akit Bori Réka olyan légiesen és őszintén alakít, hogy valóban elhisszük, ő a földön jár ugyan, de valójában az éghez tartozik. Koltai-Nagy Balázzsal – aki pont olyan igazságossá és érzékennyé formálja a lovaguralkodót, mintha egyenesen Arthur király udvarából importálták volna – káprázatos párost alkotnak. Habár gyakran egyedül állnak (vagy pörögnek, esetleg ücsörögnek) a tágas színpadon, a fejedelmi színészi játéknak és kettejük kémiájának köszönhetően ugyanúgy uralják, mintha egy komplett énekkar állna mögöttük. Igaz ez akkor is, amikor még szinte gyermekként játszadozva lesik a csillagokat, és akkor is, amikor elhangzik az este talán legfájóbb szója, Koltai-Nagy szívbemarkoló “Elég!”-je a pár nagyjából egyetlen vitája során.
A grófi pár mellett a mellékszereplők is brillíroznak. Külön kiemelendő Izolda és Walter lovag, akik szinte fogadott szülőkként szeretettel és odafigyeléssel kísérik a magyar hercegnőt. Hajdú Melinda és Buch Tibor páratlan alakítása kidomborítja a két kísérő gyengéd és erős oldalát egyaránt.
Szendrényi Éva díszlete egyszerű, kis módosítással minden jelenethez illik, mégis látványos és grandiózus. Egyszerre épít a gótikus építészet legjavára és a modern megoldásokra, miközben finom utalásokat tesz az Erzsébet-legendárium egyes elemeire (például a rózsára) – ugyanez mondható el a Szikora Róbert által írt, és a Kiss Gábor és a Gertrúdisként beugró Károly Kati által hangszerelt zenére is. A gregorián dallamokat és a mai, musicalekre jellemző hangzásvilágot finoman, mégis formabontóan dolgozták össze, így egy izgalmas egyveleget alkotva. Túri Lajos Péter koreográfiája szokás szerint vérpezsdítő – neki külön köszönöm, hogy végre láthattam táncoló apácákat. Végül mindenképpen szót kell ejtenünk Berzsenyi Krisztina magával ragadó, egyben korhű jelmezeiről, amelyek az első pillanattól kezdve a középkorba varázsolnak bennünket.
Utolsó utáni meglepetésként pedig az újszegedi közönség abban a kiváltságban részesülhetett, hogy Zsuffa Tünde író, Lezsák Sándor dalszövegíró és Cseke Péter rendező is csatlakozott a vastapsban fürdő színészekhez.
Fotók: Szegedi Szabadtéri Játékok - Tari Róbert