McHozza a hangulatot
Mindig nehéz fába vágja a fejszéjét, aki már egy korábban befutott művel rukkol elő újra, legyen szó könyv-, vagy filmadaptációról, vagy éppen egy színdarab bármilyen jellegű átdolgozásáról. A közönség ilyenkor óhatatlan módon párhuzamot von, megfigyel, hiszen összehasonlítási alapja van, amit egy másik műfajból nyert, és azzal veti össze a látottakat. A végeredmény sokszor válik hiányossá, és a néző csalódottan távozik. Nem úgy, mint a Szegedi Nemzeti Színház új krimi-vígjátékáról, a 39 lépcsőfokról, amely garantáltan közönségkedvenc lesz.
A rendező patikamérleg pontossággal érzett rá a mű határaira, és markáns vonalakat húzva alkotta olyan feszessé, amely összetartja a ritmusos lendületességét. Mindennek, mindenkor és mindenhol megvan a maga helye is ideje, Horgas Ádám tűpontosan tette színre a 39 lépcsőfok cselekményét, a leghalványabb kétség, vagy kérdés sem marad bennünk, nincs hiányérzet, nincs összeméregetés a filmmel, hiszen szinte egy új művet láthatunk megelevenedeni a színpadon, aminek bár ugyanaz a sztorija, mint az elődöké, mégis azokat csak nyomokban tartalmazza.
Gyakorlatilag bármelyik ismert kémtörténet, vagy ügynökfilm átirata is lehetne a folytonos akciókkal, amikbe a főhős (Richard Hannay) szövevényes módon keveredik bele, állandó menekülésében új emberekkel, gyakran dekoratív hölgyekkel kuszálja össze a sors, de persze mindig szerencséje van, megmenti magát, és boldogan él, amíg meg nem hal, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Ez nem spoiler volt, hanem egy mindenkori krimi alapvetése, és történetesen pont ezé is.
A színlapon egyedül Richard van nevesített szereplőként említve, akit a színpadon, kettős szereposztásban Medveczky Balázs valamint Krausz Gergő testesít meg. Az összes többi szerepet, vagyis egy híján 39-et, mindösszesen további három színész visz színre, egészen bravúros módon. Ágoston Katalin és Csorba Kata a szálakat mozgató, segítő, vagy hátráltató naivákat alakítanak mesterien, ám tőlük jóval nagyobb átalakításokon megy keresztül a két Bohócként jelzett mindenes szerep. Borovics Tamás, Gömöri Krisztián, Barnák László és Rétfalvi Tamás zsenialitását dicséri az előadás, ahogyan minden percben tettre készen ugranak fejest egy újabb szereplő bőrébe, és sokszor hívják játékra a képzeletünket is hozzá társnak. Nincs lehetőségük egy pillanatra sem megpihenni, a stabil színészi játék maximális profizmust igényel ebben a darabban, és folyamatos készenléti állapotot.
Az előadásban, valóban meg lehet villogtatni a színészi tehetséget, annak minden részletében, hisz számtalan szerep vár a színművészekre, megannyi játszási lehetőséggel, egészen biztosan sokan elbuknák ezt a megmérettetést, de a szegedi művészeink nem vallottak kudarcot, és csak öregbítik hírnevüket.
Ha már a hírnévnél tartunk, a színház főigazgatóját nem gyakran láthatjuk például takarítónőnek öltözve, de nem csak ezzel teszi felejthetetlenné az élményt, merthogy az ország legnagyobb kulturális intézményének vezetőjeként egy teljesen más kép alakult ki róla, mint az, amit a színpadon láthatunk. Jó lenne több ilyen szerepben látni, mert kétség sem fér hozzá, hogy mennyire együtt létezik az éppen megformált figurájával, fergeteges plusz poénoknak adva ezzel lehetőséget.
A látványvilág nagyon különleges, a megszokottól eltérő, de a siker zálogának egyik alappillére lett. Az egész előadás meghatározó eleme, hogy nincsenek több kilós díszletek, egy fal van, két ajtóval, amire magas minőséget képviselő vetítés adja a mindig változó hátteret, egyik pillanatban egy londoni konyhát, vagy éppen egy színházat látunk, amiből hirtelen a Loch Ness-i tó fenekén találjuk magunkat, máskor pedig egy szalon tárul elénk Alt Na Shellach-ban. Az előadás sajátossága ez az egyedi vetítéses megoldás, ami nélkül elképzelhető, hogy nem működne ilyen jól, és olajozottan ez az egész gépezet. Horgas Péter tervező, még pár mozgatható elemet is tett hozzá, amelyek olyanok, mint a bűvészdoboz, varázslatos módon változtatják rendeltetésüket, helyüket, és funkciójukat, megutaztatva a közönség képzeletét, ezzel működik az illúziókeltés.
Ha már a hírnévnél tartunk, a színház főigazgatóját nem gyakran láthatjuk például takarítónőnek öltözve, de nem csak ezzel teszi felejthetetlenné az élményt, merthogy az ország legnagyobb kulturális intézményének vezetőjeként egy teljesen más kép alakult ki róla, mint az, amit a színpadon láthatunk. Jó lenne több ilyen szerepben látni, mert kétség sem fér hozzá, hogy mennyire együtt létezik az éppen megformált figurájával, fergeteges plusz poénoknak adva ezzel lehetőséget.
A látványvilág nagyon különleges, a megszokottól eltérő, de a siker zálogának egyik alappillére lett. Az egész előadás meghatározó eleme, hogy nincsenek több kilós díszletek, egy fal van, két ajtóval, amire magas minőséget képviselő vetítés adja a mindig változó hátteret, egyik pillanatban egy londoni konyhát, vagy éppen egy színházat látunk, amiből hirtelen a Loch Ness-i tó fenekén találjuk magunkat, máskor pedig egy szalon tárul elénk Alt Na Shellach-ban. Az előadás sajátossága ez az egyedi vetítéses megoldás, ami nélkül elképzelhető, hogy nem működne ilyen jól, és olajozottan ez az egész gépezet. Horgas Péter tervező, még pár mozgatható elemet is tett hozzá, amelyek olyanok, mint a bűvészdoboz, varázslatos módon változtatják rendeltetésüket, helyüket, és funkciójukat, megutaztatva a közönség képzeletét, ezzel működik az illúziókeltés.
Összességében egy olyan előadás született, ami végre nem fogja megosztani a közönséget, aki jegyet vált rá, elégedetten fog távozni a nézőtérről.
Az előadásról készült fotóink, ide kattintva megtekinthetőek a Facebook oldalunkon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése