Imre Zoltán Kortárstánc Fesztivál 2. nap

Füst és Fények

Magasra tette a mércét a nyitónap az Imre Zoltán Kortárstánc Fesztiválon, a produkcióknak egyre jobban emelniük kell a téteket, ha felül akarják múlni, az előttük játszókat. Mi viszont kényelmesen dőlhetünk hátra, hogy ma is egy fantasztikusan tartalmas programnapon vagyunk túl, elgondolkodtató és emlékezetes előadásokkal.

Elsőként Újvári Milán produkcióját, a Show-t láthattuk.

Fotó: Szabó Luca

A Tehetetlenség mértéke munkacím, mellyel Újvári Milán címkézte fel darabját, már sokat elárul az előadásról. A produkció több mindenre reflektálhat; a címe alapján például a show bizniszre, amely sok küzdelem után kiégéssel végződik. Vagy a szólásszabadságra, társadalmi kritikaként megfogalmazva, ezek fényében értelmezhető az egész színpadi jelenlét is több aspektusban. 

A karakter szempontjából akár jellemfejlődésként is vizsgálható, amin a színpadi karakter keresztül megy. Nem akar/tud beszélni az elején, papírzacskó van a fején, amiből épp csak egy kis ponton át lát ki. A következő, hogy lekerül a zacskó, már pontosan láthatja, mi folyik körülötte, érzékelheti, de be van ragasztva a szája, tehát képtelen szavakkal kommunikálni az őt körülvevő világgal.

Fotó: Szabó Luca

Az őt ért ingerek hatnak rá, eluralkodik rajta egyfajta frusztráció, amelyet a táncos egész testével kifejez: rángatózik, remeg, mintha méreg terjedne szét a testében.

Egyértelmű, hogy új alapokra kell helyezni az eddigi látásmódját, és tiszta lapot indítani, új megoldást kell keresni a létezéshez. Ám tiszta lap lehet sok, amiből valamennyi be is dőlhet. Hiszen a fejenállást kipróbálja a színpad minden pontján, hátha sikerül, de mindig pofára esik, eldől. 

Megpróbál kommunikálni. Használja a színpadon lévő mikrofont, végre felszabadul és csak csacsog, be nem áll a szája, mintha egy másik egyéniséget látnánk. Vajon sikerül végre kifejeznie magát? 

Mindeközben viszont a hangját nem halljuk, csupán a háttérzajt, a táncos csupán tátog a mikrofonba. Újabb kudarc.

Újabb probléma.

Fotó: Szabó Luca

A mikrofonkábel tartja rövid pórázon a táncost, aki a kábelbe végül teljesen bele is gabalyodik, sőt a mikorofon is elromlik. Beragadt, ismétlődő mozgások sorozata veszi kezdetét, míg végül kikeveredik a kábel szorításából és felszabadult, dinamikus mozdulatsorba kezd. Villódzó fényben, stroboszkóppal látjuk a jelenetet, így a táncos mozgása is szaggatottá válik. Majd füst borítja be a színpadot.

Újabb kudarc.

Újabb probléma. 

Ezt követően a táncos kivetkőzik magából, meztelenre. Marad, ami mindenkiben közös: a hús-vér valóság.

Nagyon precíz, részletekig kidolgozott színészi játékról beszélhetünk, és nem csak mozgások tekintetében aprólékos, hanem a fény (Vida Zoltán) és a zene (Fancsikai Péter) is erősíti a színpadi történéseket.

Alapvetően nem volt díszlet, a kellék is csak a mikrofon, és az ahhoz tartozó kábel, valamint a papírzacskó (Kiss Julcsi). Mégis egy pillanatig sem hiányzott, hiszen ha kellett tömegben éreztük magunkat, és szinte hallottuk, ahogy a stand-upos éppen a színpadon szórja a poénokat.

A szólóelőadás táncosa és egyben koreográfusa, Újvári Milán három év hosszú hallgatás után koreografált újra, hogy létrehozzon egy mondanivalójában rendkívül erős, tánctechnikailag lenyűgöző és dramaturgiailag következetesen működő produkciót. Reméljük, a következőre nem kell újabb három évet várni!

Előadó: Újvári Milán

Dramaturg: Laboda Kornél

Zene: Fancsikai Péter

Fény: Vida Zoltán

Díszlet és Jelmez: Kiss Julcsi

Fotó és videó: Várnagy Kristóf

Koreográfus: Újvári Milán

A Show előadásról, a Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának tagja, Szincsák Patrícia is adott egy kis ízelítőt nekünk:

A két előadás között, ismét Nemes Roland beszélgetett ezúttal a két koreográfussal, Újvári Milánnal, és a második produkció, A meztelen majom alkotójával, Gera Anitával.

Fotó: Szabó Luca

Sok érdekességet és kulisszatitkot tudhattunk meg az alkotóktól. A Show kapcsán Újvári Milán elmondta, hogy hosszú hallgatás után koreografált újra, mert érdekelte, hogy a klasszikus pantomimes gegek hogyan integrálhatók egy kortárs előadásba. Mikor a fej korlátozva van, akkor hogyan működik a kar, a test. Elmondta, hogy kifejezetten szeret tárggyakkal dolgozni, használni, kapcsolatot teremteni vele, erre láthattunk is példát az előadásban, mikor a mikrofont és annak vezetékét használva világított rá a kifejezés- vagy a szólásszabadság korlátaira.

Elmesélte, hogy a mikrofonba tátogott improvizatív szövege ma éppen a gyermekkori emlékeiről és a nemrégiben elhunyt Markó Ivánról szóltak. Szép gesztus.

Az est második előadásának koreográfusa, Gera Anita elöljáróban annyit mondott el a darabjáról, hogy annak kiindulási alapja Csányi Vilmos: Íme, az ember című könyve volt, melyet a pandémia kényszerpihenője alatt vett elő és az alapvetően szociológiai, társadalmi megközelítésű írás rengeteg ötletet indított el, melyet később táncosai mozgás-anyagainak felhasználásával gyúrt egybe.

DanceLab: A meztelen majom

Gera Anita koreográfiáját a körülöttünk lévő konstruált világ ihlette. Csányi gondolatait alapul véve azt a témát járta körül, hogy miként konstruálódik újra a minket körülvevő világ. Hiszen a felnövekvő gyermekeknek már nem kell mindent első kézből megtapasztalniuk, mert az idősebb generációk készen odanyújtják azt a tudásbázist, amivel az élet ‘könnyebben élhető’. Ezek a mankók azonban rögtön keretezik az embernek nem csak az életterét, hanem a gondolkodását is. Csányi hitnek, hiedelemnek nevezi ezeket a közösség által kialakított és megtartott tudást. Ebből az alapfeltevésből indult el Gera Anita az alkotás során, melybe a táncosok mozgás-anyagait is integrálta.

A mozgás mellett a legerőteljesebb színpadi jelrendszer a KGP által megalkotott, kiemelkedő hatással bíró fény volt. Nézőként hajlamos voltam beleveszni a látványba, olyannyira jól és érthetően megkomponált világítás keretezte a táncosok testét és a teret.

Fotó: Szabó Luca

A jelmez tekintetében a táncosok az előadás kezdetén testszínű ruhát viselnek, majd fokozatosan öltik fel magukra a színesebbnél-színesebb utcai ruhákat. ‘Felveszik’ készen kapott konstrukciókat.
Születésükkor egy kupacban találjuk őket, majd szépen lassan kimásznak ebből a kezdeti állapotból. Ezen a ponton olyan disszonáns, bántó zene szól, mintha gyerekek zenekarát hallanánk, ahol valaki épp csak megszólaltat egy hangszert, mindenféle következetesség nélkül. A zene végig maximális összhangban van a látvánnyal, és nagyon maivá teszi azt. (Kovács Jeromos)

Magában az előadásban voltak visszatérő momentumok, és ez vonatkozik a mozgásra, a fénybeállításra, és a zenére egyaránt.

A folyamat dramaturgiailag szépen ábrázolt: a kezdeti meztelenség, a közösség egybeolvasztó ereje szépen lassan identitásokat formál, lassan fejlődnek, egyre távolabb kerülnek a föld vonzásától, már néha kiegyenesednek, míg végül elérik a vertikális eltávolodást a talajtól.

Fotó: Szabó Luca

Ekkor már az általunk ismert és keretezett világ látványába csöppenünk, felöltöznek színes ruhákba, és sietve, dolguk után menve, kapkodva szedik a lábukat. Egyszercsak elérünk egy olyan pontra, hogy a táncosok dobolni kezdenek lábaikkal a földön, majd a zenében is bekövetkezik egy erőteljesebb ritmus, a vonós hangszereket pengetik, elmúlik minden simulékonyság.

Többször látunk néptáncos motívumot, gyakori, hogy kört alkotva, egymásba kapaszkodva futnak körbe. A gesztusok sokat elárulnak a darab során. Akár a mindennapjainkból kiragadottak is lehetnének.

Fotó: Szabó Luca

Gera Anita koreográfiájában legerősebben a látvány dominál; annyira leköt a színpadi vizualitás, hogy elfelejtek gondolkodni rajta. Már-már filmszerű jeleneteket látunk, ami abban is segít, hogy a különböző térben játszódó jeleneteket elválasszuk egymástól. Ha a fesztiválon díjat osztanának az alkotóknak, a fényterv miatt ezt az előadást nagy esélyesnek tartanám!

Előadók: Béky Emma, Birta Márton, Bot Ádám, Nagy Noémi Gizella, Szirtes Krisztina, Tőkés Imola
Fényterv: KGP
Zene: Kovács Jeromos
Koreográfus: Gera Anita

Szincsák Patrícia, a Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának táncosa, A meztelen majomról is mesélt nekünk: