Tudok neveket, soroljam?
Fiatal színészek idézték meg a magyar színháztörténet két ikonját a Régi Zsinagóga színpadán. Gobbi Hilda és Őze Lajos jelent meg előttünk a kávéházi hangulatú, intim terű előadásban, ahol Messaoudi Emina és Martinkovics Máté, pályakezdő színészek formálták meg a 20. század színház- és filmtörténetének megkerülhetetlen alakjait: a filantróp Gobbi Hildát és a mizantróp Őze Lajost.
Fotó: Révész Róbert |
A darab több síkon játszódik: alkalmaz szó szerinti idézeteket a múlt színészóriásaitól a fiatalok tolmácsolásában és teret ad az előadás a fiatal színészek önreflexiójára. Sőt egy ponton a valóságok síkjai metszik egymást egy fiktív helyzetben. Izgalmas tér-idő-én mátrix.
Az interjúrészleteken keresztül megismerjük a végletekig maximalista Őzét, aki nem viseli jól a népszerűséggel járó interakciókat, végigkövetjük, hogyan válik a dadogós kisfiúból, a sokat csúfolt és kinevetett gyermekből egy falakkal körülbástyázott és megközelíthetetlen színésszé. Egyedül a színpadon élvezi a pillanatot, sem előtte, sem utána nem kívánja az emberek társaságát, még a saját családja sem menedék számára. Nem egyszerű introvertáltság ez Őze Lajosnál, hanem egy gyermekkorig visszanyúló trauma feldolgozatlansága, amelyről interjúiban kendőzetlen őszinteséggel beszél.
Gobbi alakja maga a szerteágazó tehetség, már életében egy ikon. Messaoudi Emina játékában apró részletekig látjuk, halljuk a sajátos Gobbi-féle hangsúlyokat a cigarettától rekedt hangján; érezzük azt a fajta saját magán túlmutató törekvést, amely során Gobbi rengeteget tett a saját generációja, saját szakmája érdekében; gondoljunk csak a Bajor Gizi Színészmúzeum létrehozására, a Színészkollégium és számos színészotthon megalapítására, amellyel idős művészek számára biztosította az egzisztenciát. Tette ezt olyan magától értetődő szociális érzékkel, amelyre kevés példát látni.
Fotó: Révész Róbert |
Fotó: Révész Róbert |
Fotó: Révész Róbert |
Megéri mindezt a bizonytalanságot, esetlegességet átélni ezért a szakmáért? Azt a sok vívódást, amit Őze is érzett, mikor “kockáspapíros rendezőkkel” kellett dolgoznia? Vagy amikor a fiatal színészre rátekintve minden rendező ugyanazt az esetlen, idétlen karaktert látja és használja? Megéri az a bizonytalan és sokszor tervezhetetlen életvitel, amely megnehezíti a gyermekvállalást és a családalapítást?
Az előadás egyik érdeme, hogy a színészi lét belső ellentmondásairól beszél közérthető módon, így a néző bele tud helyezkedni abba az állapotba, amellyel egy pályakezdő fiatal színész szembesül ezen a pályán. A másik érdeme pedig, hogy a színészlegendák emlékét nem hagyja veszni. Szavaik, ars poeticájuk a fiatalokon keresztül hat tovább. Jó látni a mellettem ülő idősebb néző mosolyát, amikor ráismer a jellegzetesen Gobbi Hildás mondatokra. Az előadás legértékesebb hozadéka pedig a két fiatal színész számára a produkció terápiás jellege, hiszen önmagukra reflektálva mondják ki legnagyobb félelmeiket, kétségeiket és gyötrelmeiket. Nem csupán a múlt nagyjainak emlékét őrzik, de saját elbeszéléseikkel, történeteikkel a saját koruk színháztörténetét is írják, megemlítve mestereiket, nagy hatású tanáraikat.
“Tudok neveket, soroljam?”
Én sorolom: Messaoudi Emina, Martinkovics Máté, Barcsai Bálint, Al-Farman Petra, Darvas Kristóf. Köszönjük a színházi emlékezet megőrzését, az elődök felé való tiszteletteljes és önreflektív odafordulást; a korosztálytól függetlenül élvezhető előadást reméljük minél többször láthatjuk a jövőben a magyar színpadokon!
Gyakran ismételt kérdések - FAQ Színház
Játsszák: Martinkovics Máté, Messaoudi Emina
Zenél: Darvas Kristóf
Dramaturg: Al-Farman Petra
Rendező: Barcsai Bálint
Helyszín: Régi Zsinagóga ( Szeged)
Időpont: 2022.05.30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése