III. Richárd

 Királydráma téli estékre

“York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át…”

Így kezdődik Shakespeare leghosszabb királydrámája, ugyanis a bárdok királyának egyetlen ennél is terjedelmesebb darabja van, ez pedig a Hamlet, és szerintem túlzás nélkül állítható, hogy akármilyen komor dolgoknak nézünk is elébe idén februárban, a Pinceszínház III. Richárdja a mi rosszkedvünk telét is tündöklő nyárrá fogja átváltoztatni – legalábbis egy estére.

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Bevallom, el se tudtam képzelni, hogy lehet ezt a drámát úgy másfél órába sűríteni, hogy sem a darab átláthatósága, sem pedig a karakterek komplexitása ne szenvedjen csorbát, de  Karo Balyan örmény rendezőnek és csapatának sikerült. A témák és karakterábrázolások mélysége egy cseppet sem sérült, azonban a forma és az időtartam jóval emészthetőbbé vált, mint a teljes szövegkönyvet megjelenítő adaptációk esetén. 

A színpadon elegáns, kizárólag feketébe öltözött emberek köszöntenek minket már a nyitóképben. Díszletünk szinte nincs, a szereplők hétköznapi kellékekkel játszanak: így lesz a tükörből halotti ágy vagy éppen a jóslatot hirdető tábla, a rúzsból vér, az esernyőből koporsó, láncból pedig a királyi lakosztály csipkefüggönye. A fények és a falra vetülő árnyékok, a füst és a félhomály pedig mintha magát a hírhedt Towert jelenítené meg még akkor is, amikor elvileg a palota vendégszeretetét élvezzük. Varsányi Anna díszletei és jelmezei már az első percben előrevetítik a szereplőket mindennapjaikban is körüllengő tragikumot, mert ebből a börtönből végül valóban nem sokan távoznak élve. A feudális, babonás légkört pedig a vörös posztó, a tükrök, a halotti miséhez illő zene, valamint az el-elhangzó (bal)jóslatok még inkább megidézik. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Így csöppenünk bele Gloster herceg történetébe. De milyen történet is ez?

A Rózsák háborújának végén járunk, amikor a két ház, a York és a Lancaster már szinte teljesen kivéreztette egymást, mígnem a Yorkoknak sikerült egy ideiglenes győzelmet kicsikarni. Bármennyire is próbálja ezt mindenki takargatni, arra viszonylag hamar fény derül, hogy ez a diadal annyira mégsem vidám, és a boldog békeidők még váratnak magukra. Aztán a temetői hangulatba megérkezik hősünk, Gloster herceg, azaz Richárd (Tapasztó Ernő), aki úgy dönt, hogy pókszerű cselszövéseivel megszabadítja bátyját és annak fiait a koronától. Miért? Mert mindenkit gyűlöl, és nem mellesleg a háború végeztével épp nincs jobb dolga. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Gloster mindent és mindenkit egymás ellen fordít – mondjuk nincs nehéz dolga, mert a nemrég még egységes(nek tűnő) York-párt a megroppant egészségű IV. Edward (Nagyhegyesi Zoltán) körül már eleve frakciókra szakadt, és megállás nélkül acsarkodik. A parlamenti üléseken a telefonján videókat nézegető Lord Buckingham (Balog József), a kimért és unott Lord Hastings (Varga Bálint), a frakciók törésvonalaira oly gondosan ügyelő, ám bennük mégis megbotló Lord Rivers (Gömöri Krisztián/Gyuriska János), illetve a hamarosan megözvegyülő királyné, a kért és kéretlen jótanácsok között ingadozó Erzsébet (Kancsár Orsolya/Tapasztó Alexandra) a legkevésbé sem tudják kézbe venni a gyeplőt vagy egyáltalán átlátni a helyzetet – mondjuk nekik nincs olyan könnyű dolguk, mint a nézőknek, akiket a főhős folyamatosan és szenvtelen eleganciával tájékoztat minden lépéséről. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Itt egy pillanatra meg kell álljak, és ki kell emelnem, milyen szépen egészítették ki az egyes alakítások egymást. Az egyértelmű, hogy mindegyik színész megállná a helyét még akkor is, ha egyedül állna a színpadon, most mégis olyan szépen építkeznek egymás szavaira, gesztusaira, játékára, hogy öröm volt nézni, és így együtt olyan izgalmas, vérpezsdítő elegyet alkotnak, ami elemi erővel söpör végig az előadáson és nézőkön. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A III. Richárdban nincsenek lapos karakterek, a Pinceszínház csapata pedig ehhez méltón az utolsó szemrebbenést is megtölti jelentéssel. Richárd, Tapasztó Ernő kiemelkedő alakításának köszönhetően azonban még ebből az ízig-vérig profi csapatból is kiemelkedik. A Pinceszínház Richárdja a shakespeare-i hagyománnyal ellentétben – azonban a történelmi valóságnak valószínűleg jobban megfelelve – egyáltalán nem torz testileg, lelkileg azonban annál inkább. Átlagosnak és ártatlannak tűnik ugyan, de a jámbor álca mögött egy kegyetlen és hidegvérű gyilkos lapul.

Miközben intrikáról intrikára és temetésről temetésre haladva a jó Gloster herceg egyre közelebb araszol a trónhoz, folyamatosan egyeztet a közönséggel. Ezt a középkori moralitásokból örökölt jellegzetességet – miszerint a gonosz beavatja tervébe a közönséget, elnyerve ezzel rokonszenvüket, akármilyen aljas dolgokat is tervez – ugyanis az utolsó pillanatig sem hagyja el, ezzel pedig olyan speciális módon vonz be minket maga kis undok világába, hogy lehetetlen nem áldozatul esni a manipulációjának és nem rokonszenvezni vele.

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

A magyarázat, hogy Pinceszínház előadása miért olyan lebilincselő és érdekes, abban rejtőzhet, hogy nem csupán a díszletek, a ruhák, eszközök és zenék segítségével modernizálja a több száz éves darabot (miközben, ahogy említettem, a színház adottságaiból kifolyólag végig egy középkori várbörtönbe zárva érezzük magunkat, sorsközösséget vállalva a szereplőkkel), de Shakespeare örökérvényű kérdéseit is aktuális formában fogalmazza meg. 

A címszerep maga rendkívül összetett. A legkézenfekvőbb értelmezés alapján hősünk nem tűnik másnak, mint egy undok zsarnoknak, egy ravasz szörnyetegnek, aki a saját családját sem kíméli, hogy hatalomra jusson. Richárdban azonban ennél sokkal több rejlik, hiszen ő az, aki meghódít egy gyászoló asszonyt a férje sírja mellett (mely férjet egyébként ő maga küldött a másvilágra), és akinek az ártatlan és szeretetteljes mivoltáról mindenki meg van győződve egészen addig, amíg már túl késő nem lesz. 

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Mint a szellemek az éppen megőrülő Glostert a záróképben, a Pinceszínház azokat a kérdéseket is újra meg újra körbejárja, amelyeket a címszereplő felemelkedése és bukása felvet. Olyan kérdéseket, amelyek a darab megírása óta eltelt 500 évben nemigen váltak irrelevánssá. Vajon valóban unalmában válik véreskezű zsarnokká vagy az őt ért impulzusok, sértések teszik azzá? Milyen környezet enged hatalomra jutni egy ilyen embert? És ha őket megtévesztheti a báránybőrbe bújt farkas, akkor hasonló helyzetben mi vajon átlátnánk a szitán?

Fotó: Kovács Ida Jusztina - Pinceszínház

Szereposztás:

III. Richard, Gloster hercege – Tapasztó Ernő
Buckingham herceg – Balog József
Lady Anna, Edward walesi hercegnek, VI. Henrik király fiának özvegye – Éder Enikő
Edward, walesi herceg – Nagyhegyesi Zoltán
George, Clarence hercege – Nagyhegyesi Zoltán
Erzsébet királyné, IV. Edward felesége – Tapasztó Alexandra/Kancsár Orsolya
Margit, trónfosztott királyné, VI. Henrik özvegye – Büky Bea
Lord Rivers, a királyné bátyja – Gyuriska János/Gömöri Krisztián
Lord Mayor – Gyuriska János/Gömöri Krisztián
Lord Hastings – Varga Bálint
Catesby – Juhász Illés
Ratcliffe – Szentgyörgyi Dániel/Beszterczey Attila

Fény: Hímer István
Hang: Szurdi Bence
Rendezőasszisztens: Kürtös Petra
Díszlet – és jelmeztervező: Varsányi Anna

A cikk szerzője: Szabó Anna

Fotók: Ida Jusztina Photography