Szabadtéri szösszenetek II. – Nouvelle Vague

Bossa nova buli a Ligetben

Vajon mi várja a Szegedi Szabadtéri nézőit a Nouvelle Vague koncertjén? – olvasható a kérdés a koncert leírásában. 

Nem tudom, a többi néző hogy van vele, de ami szerda este történt francia együttes koncertjén, az minden várakozásomat felülmúlta. Fülbemászó ritmus, elbűvölő színpadi jelenlét, kellemes hangulat – a csillagfényes újszegedi éjszakában mindez balzsamként ápolja az ember lelkét.

A csapatot 2004-ben Marc Collin és Olivier Libaux hívták életre. A zenekar neve “új hullámot” jelent utalva egyrészt francia mivoltukra, másrészt bossa novás stílusukra. Tény, hogy az embert már az első ritmusok egy párizsi bárba varázsolták, ahol kizárólag törzsvendégek szürcsölik a testes déli vörösbort és alig látni a cigarettafüsttől. 

Phoebe Killdeer és Mélanie Pain, akik a Nouvelle Vague mellett mindketten sikeres szólisták is egyben, elképesztő hangulatot varázsoltak az újszegedi ligetbe, azonban itt nem álltak meg. Még az egyébként visszafogott magyar nézőket is sikerült a színpad elé csalogatniuk – igaz, nem kevés udvarlás árán –, így aki akart, az fejest ugorhatott egy az igazi régi francia filmeket idéző rögtönzött házibuliba.

Szöveg: Szabó Anna

Fotók: Tari Róbert

Szabadtéri szösszenetek I. – A mi mesénk

„Csak táncolj, különben elveszünk!”

Ezzel az erős felütéssel indult vasárnap este a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi programjainak sora. A Tiszavirág Néptáncegyüttes táncosai pedig eleget tettek a kérésnek – majdnem éjfélig ropták.  

Táncoltak kicsik és táncoltak nagyok. Táncoltak örömben és táncoltak bánatban. Táncoltak farkassal, kislibákkal, medvével, és persze egymással. Táncuknak hála pedig nemcsak ők, hanem a nézők is megszabadulhattak pár órára a gondok, a terhek bilincseitől. 

Amikor Tóth Gábor, az egyesület elnöke bevezetőjében a táncot mitikus eszköznek nevezte, amely bástyát von körénk az embertelenség idején; amikor úgy utalt rá, mint beszélgetésre Istennel, akkor minden szavával egyet tudtam érteni. A nyári évadot megnyitó néptáncgálán, a csillagfényes nyári estén, miközben gyakran a közönség is bekapcsolódott a színpadi mutatványokba, jómagam is hasonlót éreztem. Ehhez pedig jelentősen hozzájárult a Juhász zenekar hangulatos, mégis karakteres zenéje, amellyel az este szinte minden egyes pillanatát végigkísérték, és amelyet mindig precízen igazítottak a csoportok egyedi stílusához. 

Ékesebb bizonyítékát keresve sem találhatnánk arra, milyen közösségformáló és felszabadító ereje van a táncnak. A népi játékokat a tágas színpadon bátran eljátszó legkisebbektől kezdve, a merész kamaszokon át a szemmel láthatóan örömtáncot járó felnőtt csoportokig mindenki együtt mozgott és lélegzett aznap este, játékra csábítva a közönséget is.

A táncforgatag mellett egy kellemes meglepetéssel is készültek a szervezők: az est A mi mesénk nevet kapta, ez azonban nem csupán fantázianév. A táncbemutatók között Berecz András Kossuth-díjas mesemondó szórakoztatta a közönséget. Most azt mondom, szórakoztatta, de a fondorlatosan szőtt mesékben nemcsak humor, hanem egy kis szomorúság, és nem kevés bölcsesség is megbújt. Dehát mit tehetünk, a magyaroknál ez már csak így van: öröm és bánat gyakran jár együtt. A színpadon és azon kívül egyaránt. 

A cikk szerzője: Szabó Anna

Fotók: Tari Róbert - Szegedi Szabadtéri Játékok