Frau Kékszakáll – avagy milfing in the rain
Színházi családállítás. Kiskutya. Önmagunkkal és környezetünkkel történő folytonos párviadal. A sárga út keresése. Kiskutya. Rózsaszín hűtő. Shake that ass for me. És kiskutya. Ez mind a Milf. De ne szaladjunk ennyire előre…
 |
| Fotó: thealterphoto2024 |
Szeretek rákeresni egy-egy előadás megtekintése előtt az adott darab keletkezéstörténetére, a hozzá kapcsolódó ajánlókra és beharangozókra. Ez segít a ráhangolódásban és ad egyfajta komfortérzetet is – pontosan tudom, hogy mire számítsak. Ebben az esetben természetesen egy rakat 18 éven felülieknek szóló találat sodródott utamba, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve a naiv és tájékozatlan kiszámíthatatlanság mellett döntöttem.
Hamarabb megérkeztem a Kisszínház épületébe, hiszen érkezési sorrendben történt a beültetés, számítottam a nagy tömegre. Ez volt az idei Thealter Fesztivál utolsó és egyben egyik legnagyobb várakozást megelőző vendégjátéka. Sorstársaimmal egyetemben szerettem volna minél közelebbi helyről megtekinteni a Füge Produkció megvalósításában létrejövő, páratlannak ígérkező produkciót.
Fotó: thealterphoto2024
Amire azonban nem voltam felkészülve, hogy a Milf eddigi talán legerősebb alternatív színházhoz kapcsolódó élményeim közé fog tartozni. Az elejétől a végéig beránt, nincs üresjárat, nem ereszt. Az író testvérpár, Kovács Viktor és Kovács Dominik által jegyzett „hormonológ” progresszív stílusban mutatja be egy szingli édesanya lelki világát, vívódásait. A drámai mélységek mellett azonban sokszor az az érzésünk, hogy egy vérbeli one (wo)man show is lepereg szemeink előtt, az ütős poénok feszes ütemben tartják a dinamikus előadást. A monológok és dialógusok mellett elhangzanak azonban dalok is a performansz során. Széles a skála: két óra alatt eljutunk a Csendes éjtől a Nessun dormán át egészen a Gyere, ülj rá az arcomra című örökzöldig.
 |
| Fotó: thealterphoto2024 |
Csanaki Eszter egy kétgyermekes, elvált operakritikus, aki negyvenes éveit tapossa. Ekkor toppan be életébe egy munkahelyi esemény kapcsán a tizen… Sok évvel fiatalabb Isti, és szinte azonnal szerelem lobban fel kettejük között. A kapcsolatukat gyakorlatilag mindenki ellenzi, ezzel a nyomással próbál meg megküzdeni címszereplőnk is, miközben megelevenednek előttünk korábbi párkapcsolatainak, valamint a felmenők életének legmeghatározóbb mozzanatai.
Pető Kata robbanómotorként indítja az estet, egy rendkívül szerethető figurát közvetít játékával – nincs mese, egyszerűen menni kell vele. Egyszerre törékeny lány és tüzes díva, ha kell, szukkubusz nősténydémon. Precíz, profi és sallangmentes karakterábrázolása vegytiszta pillanatokat kölcsönöz az előadásnak. Társát, Rohonyi Barnabást néhány hete már láthatta a szegedi közönség a Válaszfalakban, azonban ezúttal sokkal több lehetősége adódott kibontakozni a színpadon. Nagy a súly a vállán: a darab végéig egy szál alsónadrágban kell bemutatnia Eszter életének meghatározó férfi figuráit, hiszen ezáltal válik igazán érthetővé a főszereplő gondolatainak összetett bonyolultsága. Kettejük kémiája remekül fogja össze a produkció esszenciáját, ritkán látni ennyire jól működő párost.
 |
| Fotó: thealterphoto2024 |
A színdarabot Gergye Krisztián rendezte és koreografálta. A magabiztos színészvezetés és térhasználat mellett erőteljes szimbólumrendszer hatja át a tér egészét – szerencsére ezek amennyire logikusak és pontosan megtervezettek, annyira érthetőek is egyben. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere… Eszter főnökét például a kollégák egymás között Óznak becézik, ehhez párosul főhősnőnk piros, Dorothy által viselt cipellője és a díszletben erőteljes színhatásokat prezentáló „szivárvány” is, azaz egy keskeny félkörívű kapu. Aztán rendre felbukkan az operairodalom egyik nagy klasszikusa, A Kékszakállú herceg vára is. Katartikus pillanat, amikor egy múltbéli esemény megelevenedése során Esztert akkori párja bántalmazza, eközben pedig (egyébként tűpontos énekléssel) elhangzik a „Ne bánts, ne bánts, Kékszakállú” című részlet.
Az előadás végül nincs kimondottan lezárva, de nem is kell, hogy pontot rakjunk ennek a történetnek a végére. Hiszen végül voltaképpen arra sem kapunk választ, hogy Bartók klasszikusa vajon tényleg a prosztatamasszázsról szól-e… A szivárványon túl a produkció ősztől Budapesten, a Jurányi Házban lesz látható - nem érdemes kihagyni.
A cikk szerzője: Bondor Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése